Két Kosársuli U14/B siker a keresztjátékban

Szerző: | ápr 6, 2024

Két győzelmet aratott a héten a Vásárhelyi Kosársuli U14-es B-csapata. A Vásárhelyi Bikák/B a Cegléd ellen diadalmakodott mindkétszer, találkozók egyikén sem forgott kockán a kék-sárgák sikere.

U14-es Regionális Bajnokság, keresztjáték

Vásárhely Bikák/B – CKE u14/B 68-41
Bikák/B: Őze 14, Ambrus 13, Fejes 10, Májer 9, Kálló-Nagy 8, Bihacsy 6, Nagy Zs. 4, Forrai 2, Somogyi 2

Bálint Erik: Agresszív védekezéssel és könnyű gyors indítás kosarakkal sikerült kényelmes előnyt kialakítanunk az első felidőben, amelyet megőriztünk a mérkőzés végéig. Gratulálok a csapatomnak!

CKE u14/B – Vásárhelyi Bikák/B 43-53
Bikák/B: Őze 10, Kálló-Nagy 9, Ambrus 8, Fejes 8, Forrai 4, Nagy Zs. 4, Bihacsy 4, Májer 2, Páska 2, Somogyi 2

Bálint Erik: Lebecsültük ellenfelünket az első mérkőzés eredményéből kiindulva. Ez nem jó hozzáállás gyorsan ki kell törölni a fejekből. Ennek okán meg is nehezítettük a saját dolgunkat és majd nem vereség lett belőle. Minden mérkőzést ugyan olyan komolyan kell venni, ez egy jó tanulság a mai napra. Szerencsére győzelemmel zártuk így is a mérkőzést.

Végig hátrányban volt, kikapott idei utolsó meccsén a Kosársuli

Végig hátrányban volt, kikapott idei utolsó meccsén a Kosársuli

Péntek este hazai pályán, a Budafok ellen zárta a 2025-ös évet a Vásárhelyi Kosársuli felnőttcsapata. Saša Vejinović együttese az NB I/B Zöld csoportjának 11. fordulójában nem tudta meglepni az esélyesebb fővárosiakat, így vereséggel zárta az alapszakasz első felét. A...

Erős csapat ellen, hazai pályán zárja az évet a Kosársuli

Erős csapat ellen, hazai pályán zárja az évet a Kosársuli

Péntek este jön az utolsó meccs a Vásárhelyi Kosársuli számára 2025-ben: a tabellán 2. helyen álló Budafok látogat a Hódtói Sportcsarnokban. A bajnokság feléhez, a 11. fordulóhoz érkezett az NB I/B Zöld csoportja. A Kosársuli tíz mérkőzést követően három győzelemmel...

Két győzelem a Kosársuli U19-nél

Két győzelem a Kosársuli U19-nél

Újabb két meccsen van túl a Vásárhelyi Kosársuli U19-es csapata. Wolfék a Békéscsaba ellen nagyon magabiztosan győztek, a Félegyháza otthonában viszont a szezon eddigi legszorosabb meccsén tudtak diadalmaskodni. Félegyházi TSI - Vásárhelyi Kosársuli 69-71 (18-11,...