Nehéz idegenbeli meccs vár a Kosársulira

Szerző: | febr 12, 2026

Szombaton késő délután Baján lép pályára a Vásárhelyi Kosársuli. Az NB I/B Zöld csoportjának 17. fordulójában nem lesz egyszerű dolga Saša Vejinović csapatának, hiszen a bajaiak a bajnokság egyik legjobbjának számítanak és otthon eddig mindössze egyszer kaptak ki.

A Kosársuli egyre jobb formába lendül az utóbbi hetekben, az Eger legyőzése és a Nagykőrös elleni szoros meccs után magabiztosan verte a PTE-PEAC-ot, így már a 9. helyen áll a tabellán. Ahhoz viszont, hogy a csapat megőrizze a reális esélyét a felsőházi rájátszásba jutásra, bravúrra, bravúrokra lenne szükség, amiből az első Baján jöhet.

A két együttes őszi meccsét a bajaiak végig kontrollálták és 91-80-ra nyertek a Hódtói Sportcsarnokban. Jelenleg a 4. helyen állnak, egyértelműen feljutásra esélyesek, amit az előző találkozóikon is mutattak – idén ötből négyszer győztek, a Kozármislenytől kaptak ki hajszállal, legutóbb a Budafokot intézték el nagyon simán, 26 ponttal a fővárosban. Egyetlen hazai vereségüket még a szezon elején, a Kozármisleny ellen szenvedték el.

Pálkerti Tamás csapatának legnagyobb erőssége a nemrég igazolt szerb magasember, Sasa Vuksanovic, rajta kívül a korábbi sokszoros válogatott Kovács Péterre és arra az Orgona Gergőre is figyelni kell, aki az előző szezonban még a Kosársulit erősítette.

A Foody-BasketBaja SE–Vásárhelyi Kosársuli bajnoki február 14-én, szombaton 17 órakor kezdődik a Dr. Pósta Sándor Sportcsarnokban. Utána, 19:15-től az U21-esek is összecsapnak.
.

Rangadót játszik hazai pályán a Kosársuli

Rangadót játszik hazai pályán a Kosársuli

Péntek este ismét a Hódtói Sportcsarnokban lép pályára a Vásárhelyi Kosársuli: az NB I/B Zöld csoportjának 18. fordulójában a Békéscsabát fogadja Saša Vejinović csapata. Két hét szünetet követően folytatódik a bajnokság, amelynek alapszakaszából mindössze öt mérkőzés...

Csoportelsőként zárt a Kosársuli U11

Csoportelsőként zárt a Kosársuli U11

Február 21-én az országos U11-es bajnokság, azaz a Kenguru Kupa 5. fordulójában lépett pályára a Vásárhelyi Tigrisek csapata. Patkós József tanítványai hazai pályán egy győzelemmel és egy vereséggel zártak, így megnyerték a B csoportot. Eredmények: Vásárhelyi Tigrisek...

Két főtáblás győzelem a Kosársuli U14-nél

Két főtáblás győzelem a Kosársuli U14-nél

Újabb kétnapos tornán lépett pályára az U14-es bajnokság főtábláján a Vásárhelyi Kosársuli U14/A. Czibere Zoltán legénysége két sikerrel zárta a megmérettetést, ráadásul csak 1 ponton múlt, hogy a harmadik meccset is behúzzák. Vasas Akadémia U14 /B - Vásárhelyi...