Közvetlen riválisának otthonában a Kosársuli

Szerző: | nov 27, 2023

A héten szerdán lép pályára az NB I/B Zöld csoportjában a Vásárhelyi Kosársuli. Igazi rangadóra lehet számítani, hiszen a közvetlenül előttük álló, 9. helyezett Veszprémhez látogatnak Kelemenék.

Utasi Gábor és Saša Vejinović legénysége legutóbb hazai pályán nem bírt a tavaly még Piros csoportos Nagykőrössel. A második negyedben mutatott produkciójuk azonban azt mutatja, hogy a kék-sárgáknál jóval erősebb kerettel rendelkező gárdák sem vehetik őket félvállról.

A nagykőrösiekhez hasonlóan a Veszprém is egy osztállyal feljebb szerepelt az előző idényben, most azonban 4-6-tal tanyáznak egy pozícióval a Kosársuli előtt. A királynék városának csapatában több ismerős arc is van, hiszen ott szerepel a korábban Vásárhelyen évekig irányító Szabó Péter, valamint a szintén nagy rutinnal rendelkező, sok szoros Veszprém-Vásárhely párharcot megélő Madár András is.

Az említett két kosaras hatástalanítása kulcskérdés lesz a mérkőzés végkimenetelében. Emellett fontos lenne, hogy jó dobóformát fogjon ki a Kosársuli, hiszen eddig ezen a területen eléggé hullámzó teljesítményt mutatott a Csongrád-Csanád vármegyei alakulat.

A Vásárhelyi Kosársuli legközelebb december 8-án pénteken lép pályára a Hódtói Sportcsarnokban. Akkor a Békéscsaba lesz az ellenfél.

Végig hátrányban volt, kikapott idei utolsó meccsén a Kosársuli

Végig hátrányban volt, kikapott idei utolsó meccsén a Kosársuli

Péntek este hazai pályán, a Budafok ellen zárta a 2025-ös évet a Vásárhelyi Kosársuli felnőttcsapata. Saša Vejinović együttese az NB I/B Zöld csoportjának 11. fordulójában nem tudta meglepni az esélyesebb fővárosiakat, így vereséggel zárta az alapszakasz első felét. A...

Erős csapat ellen, hazai pályán zárja az évet a Kosársuli

Erős csapat ellen, hazai pályán zárja az évet a Kosársuli

Péntek este jön az utolsó meccs a Vásárhelyi Kosársuli számára 2025-ben: a tabellán 2. helyen álló Budafok látogat a Hódtói Sportcsarnokban. A bajnokság feléhez, a 11. fordulóhoz érkezett az NB I/B Zöld csoportja. A Kosársuli tíz mérkőzést követően három győzelemmel...

Két győzelem a Kosársuli U19-nél

Két győzelem a Kosársuli U19-nél

Újabb két meccsen van túl a Vásárhelyi Kosársuli U19-es csapata. Wolfék a Békéscsaba ellen nagyon magabiztosan győztek, a Félegyháza otthonában viszont a szezon eddigi legszorosabb meccsén tudtak diadalmaskodni. Félegyházi TSI - Vásárhelyi Kosársuli 69-71 (18-11,...