Vereséggel kezdte a szezont a Kosársuli

Szerző: | szept 29, 2024

A Dunaharaszti MTK otthonában lépett pályára szombaton a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 1. fordulójában. Saša Vejinović fiatal csapata csak helyenként tudta tartani a lépést a hazaiakkal, és végül nagyarányú vereséget szenvedett.

Nem könnyű helyzetben, ám a saját nevelésű, bizonyítani vágyó tehetségeket előtérbe helyezve kezdte a 2024/25-ös bajnoki szezont a Vásárhelyi Kosársuli. Saša Vejinović szombati keretében ennek megfelelően mindössze egy olyan játékos – a csapatkapitány, Bálint Erik – szerepelt, aki 2000 előtt született, az előző szezonban érkezett Orgona Gergőn kívül pedig mindenki Kosársuli-nevelés.

A vezetőedző és az elnökség kiemelte a szezonrajt előtt, hogy a csapat fejlődésének és összeállásának folyamata hosszú lesz, így türelemre és sok hasznos mérkőzésre van szükség. Utóbbi már szombaton megvalósulhatott, hiszen az első ellenfél, az előző szezonban 7. helyen záró Dunaharaszti jó játékerőt képvisel, így a meccs megmutatta, melyik területeken kell dolgoznia a Kosársulinak.

A DMTK-nál több változás is történt nyáron, ehhez képest egységes csapatot rakott össze a korábban játékosként Vásárhelyen is megfordult Ughy Albert. Az első negyed végéig főként Bálint vezetésével jól tartotta magát a Kosársuli, ám a 8. percben, 17-15-nél egy 8-2-es rohammal elléptek a jól büntetőző hazaiak, és 25-17-tel zárták az első tíz percet.

Innen végig vezetve magas tempót diktáltak a hazaiak, akik emellett kevesebbet hibáztak a Kosársulinál. A második negyedben előbb tíz, majd húsz pont fölé nőtt a különbség, a félidőben 50-29-re vezetett a Dunaharaszti, a nagyszünetet követően pedig már a harmincat is súrolta a hazai előny. A zárónegyedben előbb közelebb jött a Kosársuli, ám ezek után ismét nyílt az olló, és végül kereken harminc ponttal, 88-58-ra nyert a DMTK.

A meccs legeredményesebbje a 29 pontos Burai lett, míg a Kosársuliból Bálint 19 pontot szórt, Balogh pedig dupla-duplázott (13 pont, 10 lepattanó). A keret második legfiatalabbja, Utasi Zsombor sok játéklehetőséget kapott, 6 ponttal és egy szép zsákolással vétette észre magát.

NB I/B Zöld csoport, 1. forduló:

Dunaharaszti MTK–Vásárhelyi Kosársuli 88-58 (25-17, 25-12, 18-16, 20-13)

Dunaharaszti Sportcsarnok. Vezette: Bagi, Földesi, Szőts

DMTK: Bus 7, Simovics O. 6, Burai 29/15, Rozs 8, Horváth 6
Cserék: Tóth 16/3, Pafféri 10, Vincz 2, Irk 2, Bocsárdi 2, Simovics L. -, Dorogi
Vezetőedző: Ughy Albert

Kosársuli: Borbáth 3, Balogh 13, Bálint 19/15, Utasi 6, Orgona 14/6
Cserék: Bősz 3/3, Knyur, Kruzslicz –
Vezetőedző: Saša Vejinović

Saša Vejinović: „Szezonkezdésnek nagy pofonba szaladtunk bele egy nagyon jól összerakott Dunaharaszti ellen. Megvan, hogy min kell a jövőben változtatnunk. Dolgozunk tovább!”

Az U20-as csapat az egyaránt dupla-duplázó Kruzslicz (18 pont, 13 assziszt) és Megyesi (29 pont, 11 lepattanó) vezetésével 77-71-re nyert, így sikerrel kezdte a bajnokságot.

Az első hazai mérkőzésen, október 4-én, pénteken 18:30-tól a Győrt fogadjuk a Hódtói Sportcsarnokban. A találkozó megrendezését a Hódkertész Kft. támogatja.

Szépen helytállt Tiszaújvárosban a Kosársuli

Szépen helytállt Tiszaújvárosban a Kosársuli

Szerda este elkezdte az NB I/B Zöld csoportjának negyeddöntős párharcát a Vásárhelyi Kosársuli. Az alapszakaszban 2. Tiszaújváros vendégeként kikapott ugyan a vásárhelyi csapat, de kiválóan tartotta magát és megszorította a papírforma alapján esélyesebbnek tartott...

Elkezdi a negyeddöntős párharcot a Kosársuli

Elkezdi a negyeddöntős párharcot a Kosársuli

Idegenben vívja a negyeddöntős párharc első találkozóját a Vásárhelyi Kosársuli: szerdán 18 órától a Tiszaújváros vendégeként lép pályára Saša Vejinović csapata az NB I/B Zöld csoport rájátszásában. A Kosársuli az alapszakasz utolsó fordulójában biztosította be a...

Második helyen végzett a Kosársuli U21 a bajnokságban

Második helyen végzett a Kosársuli U21 a bajnokságban

Sokáig versenyben volt a bajnoki címért, de végül a második helyen zárta a bajnokságot a Vásárhelyi Kosársuli U21-es csapata. A kék-sárgák az utolsó két fordulóban győzelemmel zártak, és ezzel egy hellyel előre tudtak lépni. Eszterházy SC U21- Vásárhely U21 83:98...