100 pont fölé jutott, erődemonstrációt tartott a Kosársuli

Szerző: | okt 17, 2026

Péntek este a PTE-PEAC-ot fogadta a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 4. fordulójában. Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.

A Kosársuli a keddi, Baja elleni idegenbeli Hepp Kupa-vereséget követően immár szinte teljes kerettel készülhetett (ketten nem léphettek pályára, Utasi Zsombor továbbra is sérült, Nánási Patrik pedig betegséggel küzdött). Ezzel szemben a pécsiek kipihentebben érkeztek, hiszen legutóbb egy hete, a Kozármisleny ellen játszottak bajnokit – hazai környezetben nyolc ponttal maradtak alul a címvédő Kozármislennyel szemben.

Ennek megfelelően szorosan alakult az első negyed. Anda kosarával indult a meccs, ám előbb Czink, majd Kis pontjaival átvette a vezetést a PTE-PEAC, jött is az időkérés Saša Vejinovićtól a játékrész közepén. Ennek ellenére 6-0-s rohammal növelte az előnyét a vendégcsapat (13-19, 8. perc), és Bálintnak köszönhetően nem nőtt még nagyobbra a különbség. A negyedet Füzesi büntetői zárták le (23-26).

A második negyedben aztán fordult a kocka és az utóbbi évek egyik, ha nem a legkomolyabb tíz percét mutatta be a Kosársuli. Kruzslicz triplája indította az egész meccset eldöntő 39-11-es (!) mészárlást, majd sorrendben Bősz, Kelemen és Polányi folytatta a sort – 34-28-nál, a 13. percben muszáj volt időt kérnie a pécsi vezetőedzőnek, Moosz Milánnak. Ez sem állította meg a fantasztikus hazai dobóformát, Kelemen egy, majd Kruzslicz két hármasával nyílt még tovább az olló (43-30, 14. perc). Újabb vendég-időkérést követően a negyed második fele is a Kosársulié volt, előbb Niksic kosarai, majd Bálint triplája tornázta húsz pont fölé az előnyt (56-35, 18. perc), a félidő előtt pedig Polányi és Bálint tett hozzá még egy-egy hármast a többihez. A nagyszünetben így 62-37 állt az eredményjelzőn.

A pihenőt követően folytatódott az erős, egymást motiváló és helyenként nagyon szép megoldásokat hozó csapatjáték. Előbb állandósult a 25 pont környéki különbség, majd a negyed végéhez közeledve Niksic triplájánál érte el a harmincat az előny (76-46, 29. perc). A játékrész végére egyértelműen eldőlt a meccs végkimenetele, így mehettek neki a csapatok az utolsó tíz percnek (82-49).

Itt igazából már csak a számszerűség volt a kérdés, és az, hogy eléri-e a 100 pontot a Kosársuli. Mindenki hozzátette a magáét a keretből, így a 38. perc végére, Bősz ziccerével át is lépte a bűvös határt a csapat (101-58). A 103-63-as végeredményt Győr állította be az utolsó percben.

A Kosársuliból hat játékos is tíz pont fölött szórt, ami viszont még kiemelkedőbb, hogy nyolcan is túllépték a 10-es VAL-értéket – Bálint lett a legeredményesebb a 25 pontjával és 7 lepattanójával.

NB I/B Zöld csoport, 4. forduló:

Vásárhelyi Kosársuli–PTE-PEAC 103-63 (23-26, 39-11, 20-12, 21-14)

Hódtói Sportcsarnok, 300 néző. Vezette: Borgula, Vida, dr. Szűcs

Kosársuli: Polányi 12/6, Kruzslicz 15/12, Kelemen 12/3, Bálint 25/9, Anda 9
cserék: Niksic 14/9, Bősz 13, Balogh 2, Wolf 1, Utasi G. -, Szombati –
vezetőedző: Saša Vejinović

PTE-PEAC: Zalay Zs. 2, Czink 7/3, Schuj 7/3, Csizmadia 6, Kis 21/9
cserék: Győr 6, Teszárik 4, Sáfrán 3/3, Zalay B. 3/3, Antal 2, Füzesi 2, Korszunszkij –
vezetőedző: Moosz Milán

Saša Vejinović: „A második negyedben minden összejött nekünk. Egyre jobb a csapatjátékunk! Sok sikert kívánok a Pécsnek a folytatáshoz!”

Moosz Milán: „Nem igazán tudjuk még felmérni, hogy milyen különbségek vannak a csapatok között. Tudtuk, hogy a Vásárhely erősített és komoly játékerőt képvisel. A szezon legjobb első negyedét játszottuk, utána apokalipszis történt a pályán – ebben nyilván közrejátszott a hazai csapat dobóformája, elég ritka, hogy egy csapat így dobjon. Pár kulcsjátékosunk kis csalódást okozott, mert mindig azt kérem, hogy bármi is legyen az eredmény, próbáljuk a 120 százalékot hozni, ezt ma nem éreztem mindenkin és emiatt nem is tudtunk visszakapaszkodni.”

Az U21-es csapat rossz kezdést követően a nagyszünetben 56-23-as hátrányban volt, végül 83-50-re kapott ki. A csapat legponterősebb játékosa a 12-ig jutó Niksic lett.

Folytatás két hét múlva, október 30-án, hazai pályán a Baja ellen.

Idegenbeli győzelemmel kezdett a főtáblán a Kosársuli U16

Idegenbeli győzelemmel kezdett a főtáblán a Kosársuli U16

Utasi Gábor csapata Nyíregyházán kezdte meg az U16-os bajnokság főtábláját és rögtön értékes győzelemmel tért haza, hiszen 17-0-s kezdést követően végig vezetve kerekedett felül az ellenfélen. NYSC-NYKK–Vásárhelyi Kosársuli 75-81 Kosársuli: Herczeg 13/12, Hegyi 23/12,...

U11: szép csapatjátékkal kezdték a bajnokságot a Kobrák

U11: szép csapatjátékkal kezdték a bajnokságot a Kobrák

Két meccsel kezdte az országos U11-es bajnokságot a Vásárhelyi Kobrák csapata. Saša Vejinović együttese Jászberényben lépett pályára a nyitófordulóban. Eredmények: Vásárhelyi Kobrák–Szedeák U11 Kistigrisek 79-36 (20-18, 19-18, 19-0, 21-1) Kobrák: Marton Ferenc 20/3,...

Nagyot küzdött, de kiesett a kupából a megtizedelt Kosársuli

Nagyot küzdött, de kiesett a kupából a megtizedelt Kosársuli

Kedd este a szintén Zöld csoportos Baja vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli a Hepp Kupában. Saša Vejinović hiányzóktól sújtott csapata méltón helytállt, végül búcsúzott a kupaküzdelmektől. A zsúfolt bajnoki program közepén rendezték a kupameccset, a Baja...