Nehézségek között, idegenben kezdi a szezont a Kosársuli

Szerző: | szept 26, 2024

Szombaton elkezdi a 2024/25-ös szezont a Vásárhelyi Kosársuli férfi felnőttcsapata. Az NB I/B Zöld csoportjának első fordulójában a Dunaharaszti otthonában lép pályára Saša Vejinović együttese, ám egyelőre kérdés, hogy pontosan mik lehetnek a célok a bajnokságra.

A várakozásokról és a jelenlegi helyzetről a Kosársuli elnöke, Szabó Attila nyilatkozott.

A felnőttcsapatunk 100%-on pörög, és kész a bajnoki rajtra. Ebben az évben még fiatalabb csapattal vágunk neki a bajnokságnak. 11 saját nevelésű vásárhelyi játékos van a keretben, ebből adódik, hogy ebben a szezonban sokat kell tanulni, fejlődni a gárdának, de ez az egyesületünk fő céljával megegyezik. Ennek megfelelően az idei évben nem a feljutás, hanem a minél jobb helytállás a cél” – mondta Szabó Attila, hozzátéve, hogy több megoldásra váró feladat is nehezíti az egyesületi életet.

„Nagy nehézséget jelent számunkra, hogy az egyre növekvő szövetségi elvárásoknak megfeleljünk, az NB I-es státusz sok követelménnyel, ezzel együtt egyre több kiadással is jár. Ahhoz, hogy továbbra is tartani tudjuk az NB I-es tagságunkat, még sokat kell dolgoznunk, és hálásnak lenni annak a három nagy cégnek, aki azonosulni tud az elveinkkel, és meglátja bennünk a pozitív értéket. A Bodrogi Bau, a Hódkertész és a Scrub Daddy támogatásával (és a Tao támogatásból) az utánpótlás teljes egészében biztosított, de az NB I-es felnőttcsapatunk versenyeztetésének is jelentős része rendelkezésünkre áll, viszont vannak még olyan komoly kiadásokat jelentő tételek, amire jelenleg még nincs fedezetünk. A három cég támogatása nélkül nem tudnánk működni, nagyon nagyra értékeljük, hogy mellettünk vannak, de látni kell azt is, hogy ez nagy eredmények eléréséhez még nem elegendő. A fejlődés hosszú folyamat, de a pályán kell kezdenünk, és elérni azt, hogy még több szimpatizánsunk legyen. Bízom benne, hogy ezekre a fiatal vásárhelyi játékosokra minden nézőnk büszke lesz, és értékeli a hozzáállásukat, küzdeni tudásukat!”

Hasonlóan pozitívan tekint a saját nevelésű játékosok szerepeltetésére Saša Vejinović vezetőedző is. A csapat elvégezte a kemény munkát a felkészülés során, így magabiztosan várhatja a kezdést. Nyáron voltak változások a keretben, most csatlakozott a felnőttekhez az utánpótlásból Nagy Noel, aki a Kosársuli tehetséggondozó programjában, a Junior Coaching Programban is részt vett. Uroš Rosić viszont a Piros csoportos Kaposvárhoz igazolt, az ő távozása nagy érvágás lesz.

„Szinte tüskéken ülve vártuk, hogy elkezdődjön a szezon! Az első naptól keményen edzenek a fiúk. A legszebb számomra az, hogy szinte mindenki hazai nevelésű fiatal, bizonyítani vágyó játékos! Úgy érzem, ha türelmesek vagyunk a helyzettel, előbb-utóbb be fog érni a munka, és kivesszük belőle, amit beleraktunk” – fogalmazott Saša Vejinović.

Az első ellenfél az előző szezonban 7. helyen záró Dunaharaszti lesz. Ughy Albert együttesében több változás is történt nyáron, ám egyelőre nehéz felmérni, melyik együttes milyen játékerőt képviselhet a szezonban.

Egy biztos: a szezon első meccsét szeptember 28-án, szombaton 16 órátol játssza a Kosársuli a Dunaharaszti Sportcsarnokban. Előtte, 13 órától az U21-es csapat is pályára lép.

Az első hazai mérkőzésen, október 4-én, pénteken 18:30-tól a Győrt fogadjuk a Hódtói Sportcsarnokban. A találkozó megrendezését a Hódkertész Kft. támogatja.

Parádés utolsó negyed, győzött hazai pályán a Kosársuli!

Parádés utolsó negyed, győzött hazai pályán a Kosársuli!

Péntek este a Győr ellen kezdte meg hazai szereplését a 2024/25-ös szezonban a Vásárhelyi Kosársuli férfi felnőttcsapata. Saša Vejinović együttese három negyeden keresztül szoros meccset játszott a győriekkel, az utolsó tíz percben viszont ellenállhatatlanul...

Jön az első hazai bajnoki a Kosársulinak

Jön az első hazai bajnoki a Kosársulinak

Péntek este a Győr ellen játssza első hazai mérkőzését az NB I/B Zöld csoport 2024/25-ös szezonjában a Vásárhelyi Kosársuli. Saša Vejinović csapatának nem lesz könnyű dolga, ha győzni szeretne. Az első fordulóban mind a Kosársuli, mind a Győr vereséget szenvedett, ám...

Főtáblán a Kosársuli U16 is!

Főtáblán a Kosársuli U16 is!

Múlt hétvégén a Kosársuli U14, most pedig az U16-os együttes ért el óriási sikert. Bonifert Domonkos legénysége a fővárosban két győzelmet zsebelt be úgy, hogy a harmadik derbin is épphogy csak elmaradt a siker. A kék-sárgák a pécsi kosárlabda akadémia és a Megyei...