Rangadót játszik hazai pályán a Kosársuli

Szerző: | febr 26, 2026

Péntek este ismét a Hódtói Sportcsarnokban lép pályára a Vásárhelyi Kosársuli: az NB I/B Zöld csoportjának 18. fordulójában a Békéscsabát fogadja Saša Vejinović csapata.

Két hét szünetet követően folytatódik a bajnokság, amelynek alapszakaszából mindössze öt mérkőzés van hátra. A Kosársuli 5-12-es mérleggel a 9. helyen áll, a felsőházi rájátszás elérése matematikailag lehetséges, ám egyrészt minél több sikert kell elérni a hátralévő találkozókon, másrészt a 8. helyezett Pénzügyőrnek (7-10) és a 7. Békéscsabának (8-9) is hibáznia kell.

Az első, fontos lépést pont a csabaiak ellen teheti meg a Kosársuli. A két csapat novemberben kétszer is találkozott egymással, mindkétszer a vendéglátó Békéscsaba nyert (a Hepp-kupában 92-81-re, a bajnokságban 90-81-re). A bajnokság egyik legjobb formában lévő együttese Gura Norberté, hiszen négy győzelemnél tartanak zsinórban, a Győrt, a Pénzügyőrt, a Nagykőröst és az Egert is felülmúlták az utóbbi hetekben. Legponterősebb játékosuk Hajdu Márton, de Balog Gáborra is oda kell figyelni, hiszen korábban többször is borsot tört már a Kosársuli orra alá.

Az Eger, a Nagykőrös és a PTE-PEAC ellen mutatott jó csapatjátékkal összejöhet a győzelem, ami az önbizalmunknak is sokat jelentene.

A Vásárhelyi Kosársuli-Békéscsabai KK mérkőzés február 27-én, pénteken 18:30-kor kezdődik a Hódtói Sportcsarnokban. Előtte, 15:30-tól az U21-esek is összecsapnak. A hazai mérkőzések megrendezését a Hódkertész Kft. támogatja.

Csoportelsőként zárt a Kosársuli U11

Csoportelsőként zárt a Kosársuli U11

Február 21-én az országos U11-es bajnokság, azaz a Kenguru Kupa 5. fordulójában lépett pályára a Vásárhelyi Tigrisek csapata. Patkós József tanítványai hazai pályán egy győzelemmel és egy vereséggel zártak, így megnyerték a B csoportot. Eredmények: Vásárhelyi Tigrisek...

Két főtáblás győzelem a Kosársuli U14-nél

Két főtáblás győzelem a Kosársuli U14-nél

Újabb kétnapos tornán lépett pályára az U14-es bajnokság főtábláján a Vásárhelyi Kosársuli U14/A. Czibere Zoltán legénysége két sikerrel zárta a megmérettetést, ráadásul csak 1 ponton múlt, hogy a harmadik meccset is behúzzák. Vasas Akadémia U14 /B - Vásárhelyi...

Két meccsen vannak túl a Vásárhelyi Rókák

Két meccsen vannak túl a Vásárhelyi Rókák

Két mérkőzést játszott a Vásárhelyi Rókák U12-es gárdája. Czibere Zoltán ifjú legénysége a SZEDEÁK és Nagykőrös ellen szerzett értékes tapasztalatokat. SZEDEÁK Oroszlánok-Vásárhelyi Rókák 68-49 (18-2, 14-19, 16-11, 20-17)Rókák: Vili 19, Móza 10, Kun 5, Rajki 5, Szél...