Hazai pályán játszották az első fordulót az U11-es Tigrisek

Szerző: | okt 15, 2025

Hazai környezetben játszotta a Kenguru Kupa 1. fordulóját a Vásárhelyi Tigrisek U11-es csapata. Patkós József tanítványai a Szedeákkal és a Szolnokkal találkoztak az A-csoportban.

Vásárhelyi Tigrisek-Szedeák U11 25-49
Tigrisek: Herczeg 8/6, Pálfi 5, Kálló-Nagy 5, Balázs 4, Kis-Molnár 2, Rajki 1, Marton, Fejes, Szabó

Vásárhelyi Tigrisek-Szolnoki Sasok 20-76
Tigrisek: Kálló-Nagy 6, Herczeg 6, Pálfi 4/3, Rajki 1, Fejes 1, Balázs 1, Kis-Molnár 1, Szabó, Marton

Patkós József: „Idén ez volt az első megmérettetésünk az újonnan összeállt csapatunkkal. Sajnos betegek is akadtak, de megvolt a csapat létszáma, viszont sajnos csak egy cserével tudtunk játszani. Futós meccsek voltak, így sokat kivett a Srácokból. Mindkét mérkőzés hasonló volt. Az ellenfél lendületes támadással értékesítette a ziccereket, mi pedig rengeteg lépéshibával, labdavesztéssel járultunk hozzá az ellenfél diadalához. Voltak szép megoldások, de csak kevés számban tudtuk pontokra váltani. Védekezésben is sokat kell még fejlődni. Első éles bevetés ráadásul a legerősebb csoportban. Tanultak belőle Fiúk, látják a célt, értették a javítanivalót, edzünk tovább, hogy visszakerüljünk a legjobbak közé! Gratulálok a Csapatoknak, készülünk a folytatásra. Köszönjük a szurkolók támogatását!”

100 pont fölé jutott, erődemonstrációt tartott a Kosársuli

100 pont fölé jutott, erődemonstrációt tartott a Kosársuli

Péntek este a PTE-PEAC-ot fogadta a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 4. fordulójában. Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott. A Kosársuli a keddi, Baja...

Idegenbeli győzelemmel kezdett a főtáblán a Kosársuli U16

Idegenbeli győzelemmel kezdett a főtáblán a Kosársuli U16

Utasi Gábor csapata Nyíregyházán kezdte meg az U16-os bajnokság főtábláját és rögtön értékes győzelemmel tért haza, hiszen 17-0-s kezdést követően végig vezetve kerekedett felül az ellenfélen. NYSC-NYKK–Vásárhelyi Kosársuli 75-81 Kosársuli: Herczeg 13/12, Hegyi 23/12,...

U11: szép csapatjátékkal kezdték a bajnokságot a Kobrák

U11: szép csapatjátékkal kezdték a bajnokságot a Kobrák

Két meccsel kezdte az országos U11-es bajnokságot a Vásárhelyi Kobrák csapata. Saša Vejinović együttese Jászberényben lépett pályára a nyitófordulóban. Eredmények: Vásárhelyi Kobrák–Szedeák U11 Kistigrisek 79-36 (20-18, 19-18, 19-0, 21-1) Kobrák: Marton Ferenc 20/3,...