Hazai meccsel kezdi 2024-et a Kosársuli

Szerző: | jan 2, 2024

Január első hetében folytatódik az NB I/B Zöld csoportja. A téli szünetet követően 2024 első mérkőzését hazai környezetben játssza a Vásárhelyi Kosársuli: elkezdődik a visszavágók sora, azaz a bajnokság második fele, így pénteken a Győr látogat a Hódtói Sportcsarnokba.

A szezon első fordulójában, Győrben a hazaiak jó utolsó negyeddel, szoros csatában 99-86-ra verték a 35. percig remekült helytálló Kosársulit, ám azóta eléggé máshogy alakult a két csapat útja: a győriek 9 győzelemmel és 4 vereséggel a 4. helyen állnak a tabellán, míg a vásárhelyiek 4 győzelemmel és 9 vereséggel a 11. helyet foglalják el.

Az új év új reményeket, egyben 13 hátralévő alapszakaszmeccset hoz, a Kosársuli számára pedig egyáltalán nem reménytelen a felsőházi rájátszás elérése – a 7. helyezett Nagykőrös például mindössze két győzelemmel jár a vásárhelyi együttes előtt. Zsinórban négy vereség után itt a lehetőség a javításra Utasi Gábor és Saša Vejinović csapata számára, ehhez viszont nagyon koncentrált és összeszedett játékra lesz szükség, hiszen a Lógár Bence és Léránt Gábor által irányított Győr október vége óta mindössze egyszer kapott ki (87-96 a Sopron ellen).

A Vásárhelyi Kosársuli-Győr NB I/B Zöld csoportos mérkőzés 2024. január 5-én, pénteken 18:30-kor kezdődik a Hódtói Sportcsarnokban. Előtte, 15:45-től az U20-asok is összecsapnak. A találkozót a Kosársuli a Hódkertész Kft. támogatásával rendezi meg.

100 pont fölé jutott, erődemonstrációt tartott a Kosársuli

100 pont fölé jutott, erődemonstrációt tartott a Kosársuli

Péntek este a PTE-PEAC-ot fogadta a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 4. fordulójában. Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott. A Kosársuli a keddi, Baja...

Idegenbeli győzelemmel kezdett a főtáblán a Kosársuli U16

Idegenbeli győzelemmel kezdett a főtáblán a Kosársuli U16

Utasi Gábor csapata Nyíregyházán kezdte meg az U16-os bajnokság főtábláját és rögtön értékes győzelemmel tért haza, hiszen 17-0-s kezdést követően végig vezetve kerekedett felül az ellenfélen. NYSC-NYKK–Vásárhelyi Kosársuli 75-81 Kosársuli: Herczeg 13/12, Hegyi 23/12,...

U11: szép csapatjátékkal kezdték a bajnokságot a Kobrák

U11: szép csapatjátékkal kezdték a bajnokságot a Kobrák

Két meccsel kezdte az országos U11-es bajnokságot a Vásárhelyi Kobrák csapata. Saša Vejinović együttese Jászberényben lépett pályára a nyitófordulóban. Eredmények: Vásárhelyi Kobrák–Szedeák U11 Kistigrisek 79-36 (20-18, 19-18, 19-0, 21-1) Kobrák: Marton Ferenc 20/3,...