Sorsdöntőnek ígérkező meccs vár a Kosársulira

Szerző: | márc 28, 2025

Az utolsó előtti, 21. forduló következik hétvégén az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszában. A Vásárhelyi Kosársuli nagyon fontos mérkőzést játszik a közvetlen rivális Eger otthonában.

Nem is lehetne szorosabb a helyzet a bajnokságban, hiszen egyrészt az alapszakasz elsőségéért is nagy harc folyik, másrészt az utolsó két felsőházi rájátszást érő hely sorsa is nyitott még. A 7., 8. és 9. helyen a PTE-PEAC, a Győr és a Kosársuli egyaránt 6-14-es mérleggel áll, egy győzelemnyi hátránnyal pedig a Békéscsaba, a Sopron és az Eger várja a lehetőséget, hogy hibázzanak a riválisok.

A pécsiek a Dunaharasztival, a győriek a Százhalombattával játszanak az utolsó előtti fordulóban, így a Sopron-Békéscsaba, valamint az Eger-Kosársuli találkozónak különösen nagy tétje lesz – győzelem esetén a Kosársuli óriásit léphet a felsőház, egyben akár a 7. hely felé is.

Nem ígérkezik könnyűnek a vásárhelyi csapat dolga, hiszen december közepén épp az Eger ellen szakadt meg a hibátlan hazai sorozat, és kezdődött el egy rosszabb periódus. Akkor hosszabbítást követően 84-81-re győztek az egriek a Hódtói Sportcsarnokban, és azóta is az az egyetlen idegenbeli sikerük a szezonban.

Hazai környezetben ötször nyert és ötször veszített Klepej Roland együttese, és egyre jobb formába lendült az utóbbi hetekben. A pécsieket, a soproniakat és a győrieket is legyűrték otthon, legutóbb pedig szoros csatában mindössze négy ponttal maradtak alul Nagykőrösön. Legponterősebb játékosuk a vásárhelyi születésű és nevelésű Botka Botond.

A Kosársuli a Tiszaújváros elleni vereséget követően tehát idegenben javíthat. Az Eger elleni mérkőzés március 30-án, vasárnap 16.45-kor kezdődik. Utána, 19 órától az U21-esek is összecsapnak.

Végig hátrányban volt, kikapott idei utolsó meccsén a Kosársuli

Végig hátrányban volt, kikapott idei utolsó meccsén a Kosársuli

Péntek este hazai pályán, a Budafok ellen zárta a 2025-ös évet a Vásárhelyi Kosársuli felnőttcsapata. Saša Vejinović együttese az NB I/B Zöld csoportjának 11. fordulójában nem tudta meglepni az esélyesebb fővárosiakat, így vereséggel zárta az alapszakasz első felét. A...

Erős csapat ellen, hazai pályán zárja az évet a Kosársuli

Erős csapat ellen, hazai pályán zárja az évet a Kosársuli

Péntek este jön az utolsó meccs a Vásárhelyi Kosársuli számára 2025-ben: a tabellán 2. helyen álló Budafok látogat a Hódtói Sportcsarnokban. A bajnokság feléhez, a 11. fordulóhoz érkezett az NB I/B Zöld csoportja. A Kosársuli tíz mérkőzést követően három győzelemmel...

Két győzelem a Kosársuli U19-nél

Két győzelem a Kosársuli U19-nél

Újabb két meccsen van túl a Vásárhelyi Kosársuli U19-es csapata. Wolfék a Békéscsaba ellen nagyon magabiztosan győztek, a Félegyháza otthonában viszont a szezon eddigi legszorosabb meccsén tudtak diadalmaskodni. Félegyházi TSI - Vásárhelyi Kosársuli 69-71 (18-11,...