Nagy győzelemmel búcsúzott a hazai pályától a Kosársuli, közel az 5. hely

Szerző: | máj 4, 2024

A Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli. Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért zajló párharcban Saša Vejinović csapata nagyon magabiztos sikerrel kezdett, így jelentős előnnyel utazik az idényzáró meccsre.

A Győr volt az egyetlen olyan együttes, amelyet nem sikerült legyőznie a bajnokság során a Kosársulinak: a legelső fordulóban, szeptember 22-én 99-86-ra, majd január 5-én, a Hódtóiban hosszabbítást követően 89-84-re győztek a győriek. Utóbbi volt az a meccs, amit követően elkezdődött a Kosársuli 12 meccses győzelmi sorozata.

A két csapat kiváló alapszakaszt zárt, hiszen a Kosársuli a 4., a Győr a 3. helyen végzett, ám a rájátszás negyeddöntőjében a vásárhelyieket a Veszprém, a győrieket a Sopron állította meg. Ezt követően sikerült a javítás, a Kosársuli kettős győzelemmel lépett túl a Dunaharasztin, míg a Győr hiába kapott ki 89-73-ra a Nagykőrös vendégeként, a visszavágón erődemonstrációt tartott és 99-73-ra nyert.

A különbség ezúttal viszont jelentős volt a pályán – a Kosársuli javára. Szenzációsan kezdett a csapat, Balogh és Orgona vezetésével 12-3-as vezetéssel sokkolta a vendégeket az első negyed első felében, a 4. perc végén jött is Lógár Bence időkérése. Ez sem állította meg az intenzív, ponterős játékot, amihez Kelemen, majd Bősz és Bálint is társult triplákkal. 19-10-ről produkált egy 10-0-t a Kosársuli (29-10, 9. perc), amit háromperces gólcsend után tudott csak megtörni a Győr a negyed végén (31-14 az első tíz perc után).

A második negyed elején Bősz és Rosic triplájával nőtt a különbség, ami Orgona, majd Bálint kosarai után átlépte a 25 pontot. A teljesen megzavarodott és látszólag szétesett győriek 27 pontos hátrányba kerültek, a 15. percben így ismét időt kellett kérniük (46-19). Ez már jót tett számukra, hiszen három triplával hamar visszajöttek a meccsbe, majd kihasználták a Kosársuli pontatlanságait és még közelebb zárkóztak. Az időkérés után induló roham végül 15-0-val zárult (46-34), és Rosic hármasa törte meg a 19. percben. A félidőre így is nyitott maradt a meccs, amiről Bakon gondoskodott a dudaszó előtti másodpercekben (49-37).

A nagyszünet után Orgona és Rosic is triplával jeleskedett, ám hiába ment el ismét 15-tel a csapat, a Győr bejött tíz pont alá. A harmadik negyed második fele helyenként a brusztolós játékról szólt, a palánk alatti párbaj helyenként érdekes játékvezetői ítéletekkel társult (66-56 a 30. perc végén).

Maradt a döntés az utolsó negyedre, amit Horváth és Dani hármasával kezdett a Győr – ezzel feljött négy pontra (66-62, 32. perc). A hatalmas zárkózásra reagálnia kellett a Kosársulinak, és reagált is, méghozzá Rosic által, szenzációs sorozattal. A Kosársuli kulcsjátékosa kiharcolt egy távoli faultot és értékesített három büntetőt, majd sorrendben: gólpasszt adott Kelemennek, triplát szórt, bedobott egy közelit, labdát szerzett (amit Orgona triplával fejezett be támadásban) és a saját lepattanója után dobott még egy kosarat. Ez négy perc alatt egy 16-0-s rohamot jelentett a Kosársulinak, amivel hirtelen megint jelentősre nőtt a hazai előny (82-62, 36. perc vége). A Rosic-show ráadásul a hajrában sem állt meg, és felzárkózott mellé Bősz, így hiába próbált hárompontosokkal visszajönni a Győr, a végére ismét 20 pont fölé ment a Kosársuli előnye. A 94-71-es végeredményt Pinnyey kosara állította be – 23 pontos pluszban utazik a csapat a visszavágóra, karnyújtásnyira került az 5. hely elérése.

A meccs legeredményesebbje a 47-es VAL-értéket produkáló, 30 ponttal, 11 lepattanóval és 7 assziszttal záró Rosic lett, mellette Orgona is dupla-duplával (18 pont, 10 lepattanó) zárt.

NB I/B Zöld csoport, az 5. helyért, 1. mérkőzés:

Vásárhelyi Kosársuli-Agrofeed UNI Győr 91-74 (31-14, 18-23, 17-19, 28-15)

Hódtói Sportcsarnok, 450 néző. Vezette: Radnóti, dr. Varga, Nagy

Kosársuli: Rosic 30/15, Borbáth -, Balogh 10/6, Bálint 9/3, Orgona 18/9
Cserék: Bősz 13/9, Kelemen 10/6, Pinnyey 4, Karsai -, Kass –
Edzőpáros: Saša Vejinović, Utasi Gábor

Győr: Kámán B. 7/6, Garancz 4/3, Bohunicky 4, Horváth 10/6, Kámán K. 8
Cserék: Bakon 22/15, Hágen 13/6, Dani 3, Friedl -, Sólyom –
Vezetőedző: Lógár Bence

Saša Vejinović: „Gratulálok a csapatomnak! A fantasztikus első negyed után a következő két negyed hullámvölgyéből is fel tudtunk kapaszkodni. Nagyon jó megoldások születtek támadásban, de ez mind az agresszív védekezésnek és csapatmunkának köszönhető. Hálát szeretnék mondani a közönségnek, hogy egész évben kiszurkoltak ennyi győzelmet a csapatnak!”

A Kosársuli a szezon utolsó meccsét május 6-án, hétfőn 19 órától játssza Győrben.

Nagyot küzdött a betegségektől sújtott Kosársuli

Nagyot küzdött a betegségektől sújtott Kosársuli

Péntek este a Nagykőrös vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 11. fordulójában. Saša Vejinović betegségektől sújtott csapata ugyan kikapott, ám nagyot küzdött az utolsó 2024-es meccsén. A forduló előtt a Nagykőrös az 5., a...

Idegenben zárja 2024-et a Kosársuli

Idegenben zárja 2024-et a Kosársuli

Péntek este a Nagykőrös vendégeként lép pályára az NB I/B Zöld csoportjának 11. fordulójában a Vásárhelyi Kosársuli. Saša Vejinović csapata ezzel a bajnokival zárja a naptári évet, egyben az alapszakasz első felét. Mindkét együttes számára nagyon fontos, hogy milyen...

Továbbra is veretlen a Kosársuli U19-es csapata

Továbbra is veretlen a Kosársuli U19-es csapata

Három sima győzelemmel folytatta a regionális U19-es bajnokságot a Vásárhelyi Kosársuli. Bálint Erik csapata továbbra is hibátlan mérleggel áll, így várhatja majd a 2025-ös folytatást. Eredmények: Békéscsabai KK/B - Vásárhelyi Kosársuli 56-114 (11-30, 18-22, 12-38,...