Megnyerte a rangadót, nagyon fontos győzelmet aratott a Kosársuli

Szerző: | febr 27, 2026

Péntek este a Békéscsabát fogadta a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 18. fordulójában. Saša Vejinović csapata kontrollálta és végül öt ponttal megnyerte a dél-alföldi rangadót, ami sokat érhet a felsőházi rájátszás szempontjából.

A fordulót megelőzően a Kosársuli 5-12-es mérleggel a 9., a remek formában lévő, zsinórban négy sikernél tartó Békéscsaba 8-9-cel a 7. helyen állt. Mivel az alapszakasz a végéhez közeleg, minden meccsnek dupla tétje van, a Kosársuli szempontjából pláne, hiszen a hátralévő ellenfeleket tekintve (Százhalombatta, Dunaharaszti, Budafok, Kozármisleny) bravúrra lenne szükség a felsőházi rájátszás eléréséhez.

Emiatt is fontos volt a csabaiak elleni találkozó, és sikerült revánsot venni a két őszi vereségért. Ehhez Balogh parádés kezdése adta meg az alaphangot: az első három percben 10 pontot (!), közte két triplát, az egész első negyedet tekintve összesen 16 pontot dobott. 10-4-nél időt kért Gura Norbert, majd Kovács triplájánál, a negyed közepén utol is érte a Békéscsaba a Kosársulit, ám fordítani nem sikerült, a játékrész vége pedig ismét a hazaiaké volt (24-21).

A második negyed első két perce nem hozott kosarat, majd ismét a Kosársuli lépett el: Bősz triplája után jött egy 9-0-s roham, ami a negyed közepére remek csapatjátékkal és jó védekezéssel előbb 13 pontos előnyt jelentett (36-23, 15. perc), majd 15-re nőtt (43-28, 18. perc). Innen ugyan a nagyszünetig közelebb zárkóztak picit a vendégek, ám így is kétszámjegyű különbség maradt a pihenőre (45-35).

Jobban kezdte a második félidőt a Békéscsaba, a korábbi Kosársuli-játékos, Kovács hármasaival a 23. percben ismét nyílt lett a meccs (49-47). Gyorsan időt kért Saša Vejinović, ami után három és fél percig egyik csapat sem talált a gyűrűbe, majd Kruzslicz vezetésével hazai oldalról egy 8-0-s széria állította vissza a tízpontos előnyt (57-47, 29. perc).

Nem adta fel a Békéscsaba, a hajrához közelítve ismét egylabdára zárkózott (61-59, 34. perc), ám Borbáth kosarai jókor jöttek, és hiába adódtak lehetőségei a vendégeknek, hogy még szorosabbá tegyék a végjátékot, nem tudtak élni az esélyeikkel. Két perccel a vége előtt, Balogh büntetőivel érte el a 70 pontot a Kosársuli, amihez már csak egy vendégkosár jött, így 70-65-re nyert a vásárhelyi csapat és megőrizte a reményt a felsőházra.

NB I/B Zöld csoport, 18. forduló:

Vásárhelyi Kosársuli–Békéscsabai KK 70-65 (24-21,21-14,14-16,11-14)

Hódtói Sportcsarnok, 340 néző. Vezette: Téczely, Nagy, Farkas

Kosársuli: Borbáth 15/3, Balogh 24/6, Tóth 2, Bálint 4, Utasi Zs. 4
Cserék: Kelemen 8, Rostás 6, Kruzslicz 4, Bősz 3/3
Vezetőedző: Saša Vejinović

Békéscsaba: Balog 9, Vágvölgyi 5/3, Kovács 17/15, Szugyiczki 6, Hajdu 16
Cserék: Kurtucz 6, Turán 6, Szarvas –
Vezetőedző: Gura Norbert

Saša Vejinović: „

Gura Norbert: „Magabiztosan érkeztünk ide, hiszen az előző négy meccsen és azt megelőzően is teljesen más felfogásban tudtunk kosárlabdázni, élesebbek voltunk, agresszívabbak, jó védekezésekre épültek a támadásaink. Ugyanakkor ez a lendület és agresszivitás most elmaradt, és ez volt a döntő. Az első félidőben nagyon sok pontot engedtünk az ellenfélnek. A félidőben kicsit rendeztük a sorokat, védekezésben előre tudtunk lépni, ugyanakkor a támadásaink továbbra is kicsit statikusak maradtak. Amikor nagyobb iramban tudtuk felhozni a labdát, hamarabb hoztunk döntéseket és jó ütemben adtuk le a labdát alsó posztra, akkor rendre helyzeteket alakítottunk ki, de az agresszivitás és az élesség hiánya döntőnek bizonyult.”

Az U21-esek magabiztosan játszottak, végig domináltak és 43-21-es félidőt követően 84-51-re nyertek. A csapat legeredményesebbje a 25 pontig jutó Kruzslicz volt.

Folytatás március 8-án a Százhalombatta vendégeként.

Rangadót játszik hazai pályán a Kosársuli

Rangadót játszik hazai pályán a Kosársuli

Péntek este ismét a Hódtói Sportcsarnokban lép pályára a Vásárhelyi Kosársuli: az NB I/B Zöld csoportjának 18. fordulójában a Békéscsabát fogadja Saša Vejinović csapata. Két hét szünetet követően folytatódik a bajnokság, amelynek alapszakaszából mindössze öt mérkőzés...

Csoportelsőként zárt a Kosársuli U11

Csoportelsőként zárt a Kosársuli U11

Február 21-én az országos U11-es bajnokság, azaz a Kenguru Kupa 5. fordulójában lépett pályára a Vásárhelyi Tigrisek csapata. Patkós József tanítványai hazai pályán egy győzelemmel és egy vereséggel zártak, így megnyerték a B csoportot. Eredmények: Vásárhelyi Tigrisek...

Két főtáblás győzelem a Kosársuli U14-nél

Két főtáblás győzelem a Kosársuli U14-nél

Újabb kétnapos tornán lépett pályára az U14-es bajnokság főtábláján a Vásárhelyi Kosársuli U14/A. Czibere Zoltán legénysége két sikerrel zárta a megmérettetést, ráadásul csak 1 ponton múlt, hogy a harmadik meccset is behúzzák. Vasas Akadémia U14 /B - Vásárhelyi...