Következik az év első hazai bajnoki meccse a Kosársuli számára

Szerző: | jan 14, 2026

Péntek este ismét hazai környezetben, a Hódtói Sportcsarnokban lép pályára a Vásárhelyi Kosársuli. Saša Vejinović csapatának ellenfele a Győr lesz az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulójában.

Sem a vásárhelyiek, sem a győriek nem várják jó formában a meccset, hiszen előbbi csapat öt, utóbbi három bajnokit veszített el zsinórban, és a tabella 9., valamint 10. helyét foglalják el, ugyanolyan mérleggel, három győzelemmel és kilenc vereséggel.

A Győr az egyik sikerét épp a Kosársuli ellen aratta, október elején magabiztos teljesítménnyel 88-71-re nyert hazai pályán Lógár Bence együttese, majd a Békéscsabát idegenben verte, decemberben pedig az Egert múlta felül. Legeredményesebb játékosuk Bakon Csanád és Kámán Kristóf, mindkét játékost jól ismerheti a Kosársuli, hiszen többször pályára léptek már a Hódtóiban is.

Vásárhelyi szempontból nagyon fontos lenne egy önbizalomnövelő győzelem, egyben az, hogy ne szakadjon le teljesen a középmezőnytől a csapat és megőrizze reális esélyét a felsőházi rájátszásba jutásra.

A Vásárhelyi Kosársuli–GYKC UNI Győr bajnoki január 16-án, pénteken 18:30-kor kezdődik a Hódtói Sportcsarnokban. Előtte, 15:30-tól az U21-esek is összecsapnak. A mérkőzés megrendezését a Hódkertész Kft. támogatja.

Két meccs, egy győzelem az Kosársuli U14/A-nál

Két meccs, egy győzelem az Kosársuli U14/A-nál

Két szolnoki csapattal mérkőzött meg a Vásárhelyi Kosársuli U14-es A-csapata. Czibere Zoltán legénysége egy sikerrel és egy vereséggel hozta le a meccseket. Vásárhelyi Kosársuli U14/A - Szolnoki KA U13 72-67 (17-16,15-21,21-10,19-20)Kosársuli : Bíró 28/3, Sebők - Dawa...

Nem tört meg a jég, vereséggel kezdte az évet a Kosársuli

Nem tört meg a jég, vereséggel kezdte az évet a Kosársuli

Szombaton a Pénzügyőr otthonában lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli. Az NB I/B Zöld csoportjának 12. fordulójában a fővárosiak szinte végig előnyben voltak és végül 84-76-ra győzték le Saša Vejinović együttesét. A két csapat ellentétes előjelekkel várhatta az...