Tartalékosan kellett befejeznie a bajnokságot a Kosársuli U16-nak

Szerző: | máj 1, 2025

Befejezte szereplését az országos főtáblán a Vásárhelyi Kosársuli U16-os csapata. Bonifert Domonkos együttese tartalékosan, de hasznos tapasztalatokkal zárta az idényt.

Vásárhelyi Kosársuli-Szombathelyi Sportiskola 42-76

Kosársuli: Fodor (2), Kis (5), Bartusz (6), Soós (0), Őze (0), Molnár (0), Borus (6), Hős (0), Papp (21/3), Ambrus (2), Hegyi (0)

Bonifert Domonkos: „Nagyon tartalékosan voltunk kénytelenek kiállni a mérkőzésre! Ennek több oka volt, volt aki sérülés és volt aki egyéb… ok miatt nem játszott, sőt olyan is volt, aki sérülten vállalta a játékot. Aki a rendelkezésemre, illetve a CSAPAT rendelkezésére állt, annak köszönöm a munkáját és a korrektségét. Ebből a szituációból is lehet, sőt, kell tanulni mindenkinek.”

Alba Fehérvár-Vásárhelyi Kosársuli 87-50

Kosársuli: Fodor (0), Kis (13/9), Bartusz (13), Soós (0), Utasi (0), Őze (3), Molnár (3/3), Borus (7), Hős (0), Papp (7), Ambrus (4), Hegyi (0)

Bonifert Domonkos: „Az utolsó mérkőzésünkön is megtizedelve kellett pályára lépni, de ezt lassan már megszoktuk. Egy nagyon jó, kimondottan magas, képzett csapat ellen játszottunk és helyenként kimondottan szép, okos dolgokat csináltunk. Gratulálok a JÁTÉKOSAIMNAK az egész éves teljesítményükhöz. Ebben a kiemelt csoportban kis csapatként szépen helytálltak, sokat fejlődtek mind szakmailag, mind mentálisan. Folytatjuk a munkát, sokat lehet még fejlődni!”

Hazai pályán kezdi az alsóházi rájátszást a Kosársuli

Hazai pályán kezdi az alsóházi rájátszást a Kosársuli

Pénteken elkezdi az NB I/B Zöld csoportjának alsóházi, 9-12. helyért zajló rájátszását a Vásárhelyi Kosársuli. Saša Vejinović csapata az első párharcát a Győrrel vívja. A Kosársuli 7-15-ös mérleggel a 9., a Győr 4-18-assal az utolsó, 12. helyén zárta az alapszakaszt....

Gekkók és Oroszlánok a megyei U11-es bajnokságban

Gekkók és Oroszlánok a megyei U11-es bajnokságban

Két U11-es csapatunk is pályára lépett a megyei U11-es bajnokságban. A Gekkók és az Oroszlánok együttese 2-2 mérkőzést játszott szegedi ellenfelei ellen. Vásárhelyi Gekkók – SZEDEÁK-Ságvári: 55 – 22 (19-8, 10-7, 10-4, 16-3)Gekkók pontszerzői: Kis-Molnár Erik 24, Pálfi...

Három csapatunk szerepelt a megyei U12-es bajnokságban

Három csapatunk szerepelt a megyei U12-es bajnokságban

A Kosársuli U12-es csapatai, a Bölények, a Hódok és a Mosómacik is pályára lépett nemrégiben az U12-es megyei bajnokságban. A fiatal kosarasok meccsein nem a győzelem, hanem a tapasztalatszerzés volt a legfontosabb. Vásárhelyi Bölények vegyes – Vásárhelyi Mosómacik...