A bajnokság egyik legjobb csapatát fogadja pénteken a Kosársuli

Szerző: | márc 19, 2025

Nagyon fontos és izgalmas meccs előtt áll a Vásárhelyi Kosársuli, hiszen pénteken a Tiszaújváros érkezik a Hódtói Sportcsarnokba. A vásárhelyi csapat számára a felsőházi rájátszás szempontjából is kiemelt jelentősége lesz a találkozónak.

Három forduló van hátra az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszából, amiből kétszer hazai környezetben (Tiszaújváros, Nagykőrös), egyszer pedig az egyik közvetlen rivális, az Eger otthonában lép pályára a Kosársuli. Jelenleg a 8., felsőházi rájátszást érő pozícióban van Saša Vejinović együttese, és a saját kezében van a sorsa – ugyanúgy 6-13-as mérleggel áll, mint a 7. PTE-PEAC, és továbbra is egy győzelem az előny a Győr, Békéscsaba, Sopron, Eger négyessel szemben.

A téthelyzeten túl is nehéznek ígérkezik a pénteki találkozó, hiszen a Tiszaújváros a bajnokság egyik legjobb csapataként a feljutásért küzd. Jelenleg úgy másodikok a Veszprém mögött, hogy mindössze háromszor kaptak ki a szezonban (Százhalombattán, Budafokon és Veszprémben), és január vége óta veretlenek. A Hepp-kupában nagy sikert értek el, Piros csoportos csapatokat is verte végül bronzérmesek lettek. Legeredményesebb játékosuk a bajnokság egyik legjobbja, Gabriel Murphy, de az amerikai centeren kívül is erős keretet alkotnak.

A Kosársuli december elején 98-69-re kapott ki idegenben, de az utóbbi években több emlékezetes meccset is játszott a tiszaújvárosiakkal. Legutóbb, tavaly februárban 78-75-re sikerült legyőzni őket hazai pályán. Az előző hazai mérkőzését, február végén 94-80-ra nyerte a Sopron ellen a vásárhelyi csapat, most ennél is nagyobbat szólna egy siker.

A Vásárhelyi Kosársuli-Tiszaújváros találkozó március 21-én, pénteken 18.30-kor kezdődik a Hódtói Sportcsarnokban. Előtte, 15.30-tól az U21-esek is összecsapnak. A mérkőzés rendezését a Hódkertész Kft. támogatja.

Idegenben folytatja a bajnokságot a Kosársuli

Idegenben folytatja a bajnokságot a Kosársuli

Péntek este a Békéscsaba vendégeként folytatja az NB I/B Zöld csoportos bajnokságot a Vásárhelyi Kosársuli. Saša Vejinović csapata az első idegenbeli sikeréért hajt. Szűk másfél hetes pihenőt követően lép pályára ismét a Kosársuli, méghozzá ugyanazon a helyszínen,...

Hazai pályán is legyőzte a Békést a Kosársuli U19

Hazai pályán is legyőzte a Békést a Kosársuli U19

A Hódtói Sportcsarnokban folytatta a regionális bajnokságot a Vásárhelyi Kosársuli U19-es csapata. Bálint Erik tanítványai ezúttal is felülmúlták a Békést. Vásárhelyi Kosársuli - Békesi SZSK 76-61 (18-17, 23-13, 20-15, 15-16) Kosársuli: Becsei 19/9, Kocsis 15/9,...