Békéscsabán játszik rangadót pénteken a Kosársuli

Szerző: | jan 29, 2025

A 15. fordulóval folytatódik pénteken az NB I/B Zöld csoportja. A Vásárhelyi Kosársuli az első idegenbeli meccsére készül az évben, a sereghajtó Békéscsaba vendégeként lép pályára.

A két csapat októberben nagyon emlékezetes meccset vívott egymással a Hódtói Sportcsarnokban: Orgona utolsó másodperces, dudaszós triplájával 67-66-ra nyert a Kosársuli.

Saša Vejinović együttese 5 győzelemmel és 8 vereséggel jelenleg a 8. helyet foglalja el a tabellán, míg a sereghajtó csabaiak egy meccsel többet játszottak, 2-12-es mérleggel állnak. Hazai környezetben egyre jobb formába lendültek az utóbbi hetekben, a Sopront és az Egert is simán verték, a Veszprémtől pedig mindössze hat ponttal kaptak ki. Legponterősebb játékosuk Hajdu Márton, de Balog Gábor is jó teljesítményt nyújt a szezonban.

A Kosársuli legutóbb, márciusban 93-79-re győzni tudott a Viharsarokban. A mostani idény folytatása szempontjából is fontos lenne a siker, mint ahogy az is, hogy az utóbbi hetek sérülései és betegségei után ismét egységesen tudjon pályára lépni a csapat.

A Békéscsabai KK–Vásárhelyi Kosársuli mérkőzés január 31-én, pénteken 19:40-kor kezdődik a Békéscsabai Evangélikus Sportcsarnokban. Előtte, 16:30-tól az U21-esek is összecsapnak.

Szegeden szerepelt a Kosársuli U14/B

Szegeden szerepelt a Kosársuli U14/B

Szegeden lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli U14-es B-csapata. Bonifert Domonkos együttese tartalékosan lépett pályára, így nehezen vették fel a ritmust a SZEDEÁKKAL, a második félidőre azonban már jobb képet mutatott a játékuk. Szedeák U14/B - Vásárhelyi Kosársuli...

Győzelem magabiztos játékkal, visszavágott a Pécsnek a Kosársuli

Győzelem magabiztos játékkal, visszavágott a Pécsnek a Kosársuli

Péntek este a PTE-PEAC-ot fogadta a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 16. fordulójában. Saša Vejinović csapata végig uralta a meccset és visszavágott a pécsieknek az őszi vereségért. A Kosársuli a nehéz hetek után az utóbbi két hétben egyre biztatóbb...

Hasznos meccseken vannak túl az U12-es iskolai csapatok

Hasznos meccseken vannak túl az U12-es iskolai csapatok

Újabb hasznos fordulót játszottak az U12-es csapatok. A Bölények, a Hódok és a Mosómacik egyaránt két-két mérkőzéssel gyarapíthatták a tapasztalataikat. Eredmények: Vásárhelyi Mosómacik fiú-Vásárhelyi Hódok vegyes 52-20 (16-6, 10- 7, 12-5, 14-2) Mosómacik: Szél István...