Nem bírt a Kecskeméttel a Kosársuli U14/B

Szerző: | jan 22, 2025

A Kecskemét otthonában lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli U14-es B-csapata. Czibere Zoltán tanítványai az első negyedben tudták tartani a lépést a hazaiakkal, utána azonban a Bács-Kiskun megyeieké volt a találkozó.

Kecskeméti KA U13/B Vásárhelyi KS U14 /B 87-45 (29-18,27-7, 17-7,14-13)

Kosársuli : Nagy Zs. 15, Kiss G. 11/3, Bánfi B. 5/3, Somogyi 4, Rácz 3, Szanda-Nagy 3, Móza B. 2, Szabó Á. 2, Lévai Cs., Szőke I., Cseh M.

Czibere Zoltán: Sajnos csak az első negyedben tudtuk csak  tartani a lépést a hazai csapattal. A mérkőzés további részében gyakorlatilag átrohantak, és támadásban valamint védekezésben sem tudtuk velük tartani a lépést. Ennek ellenére nagyon tanulságos mérkőzés volt. Most élesben láttuk és tapasztaltuk, hogy mennyi mindenben  kell még fejlődnünk. Ettől függetlenül gratulálok a csapatomnak, mert mindent kiadtak magukból. 

ELÉRHETŐ KÖZELSÉGBEN A 7. HELY

ELÉRHETŐ KÖZELSÉGBEN A 7. HELY

Bár vereséget szenvedett, elérhető közelségben maradt a 7. hely a Vásárhelyi Kosársulinak. A Sopron elleni párharc odavágóján a félidőben még vezettek, ám a harmadik játékrészben produkált rövidzárlatnak köszönhetően kikaptak Bálinték, akik a május 23-i visszavágón...

TOVÁBB PATTOG A LABDA A CB BASKET III PROJEKTBEN

TOVÁBB PATTOG A LABDA A CB BASKET III PROJEKTBEN

Az év elején kezdődött, és újabb programokkal folytatódott a Vásárhelyi Kosársuli és az szabadkai Szpartak Ifjúsági Kosárlabda Klub közös, CB Basket III címet viselő határonátnyúló projektje. Az Európai Unió pénzügyi támogatásával, az Interreg VI-A IPA...

Véget ért a Vásárhelyi Zsiráfok szezonja

Véget ért a Vásárhelyi Zsiráfok szezonja

Május 2-án Békésen rendezték az U12 bajnokság utolsó fordulóját. A Vásárhelyi Zsiráfok a hazai Gladiátorokkal és a Szarvasi GFE Gyakorló csapatával mérkőzött és 50%-os mérleggel tért haza. Utasi Gábor tanítványai hosszú szezont zártak és sok-sok tapasztalattal...