Nagyot küzdött a betegségektől sújtott Kosársuli

Szerző: | dec 21, 2024

Péntek este a Nagykőrös vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 11. fordulójában. Saša Vejinović betegségektől sújtott csapata ugyan kikapott, ám nagyot küzdött az utolsó 2024-es meccsén.

A forduló előtt a Nagykőrös az 5., a Kosársuli a 8. helyen állt a tabellán, ám a sűrű középmezőnyben nincsenek nagy különbségek a csapatok között, így egy győzelemmel a vásárhelyiek utolérhették volna a jól ismert nagykőrösieket. A két együttes márciusban elképesztő meccset játszott Nagykőrösön (a Kosársuli óriási hajrával fordított és nyert 82-79-re), októberben pedig a Hepp-kupában találkozott, akkor a Hódtói Sportcsarnokban a vendégek örülhettek (71-78).

Ezúttal a Kosársuli várta rosszabb előjelekkel a kezdést, hiszen két alapember, Borbáth és Kelemen is lebetegedett. Ez végül rányomta a bélyegét a mérkőzésre, de a mutatott küzdéssel nem lehet elégedetlen a csapat.

Szinte végig fej-fej mellett haladt az első negyed. Béres kosarával indult a meccs, majd a 4. percben, Orgona triplájánál vezetett először a Kosársuli (4-7). Saša Vejinović időkérése után előbb Bősztől, egy háromperces gólcsend után pedig Bálinttól is érkezett egy hármas (13-13), és bár Mészáros zsinórban jövő tripláival picit elléptek a hazaiak, stílszerűen egy távoli Bősz-kosár zárta a játékrészt (21-18).

A második negyed elején kihasználta szerkezetbeli előnyét a Nagykőrös és jó palánk alatti játékkal már hét ponttal vezetett (27-20, 12. perc), de remek csapatjátékkal szépen visszazárkózott a Kosársuli – Utasi, Bősz, Balogh és Orgona is eredményes volt, így 29-28-nál a hazai edzőnek, Kovács Márknak kellett időt kérnie (16. perc). Ez nagyon jót tett és végül döntőnek bizonyult: a nagyszünetig hátralévő szűk öt percet Tóthnak, valamint a két magasembernek, Márinak és a korábbi magyar válogatott Csorvásinak köszönhetően 10-0-ra nyerték a nagykőrösiek, így 39-28-cal ért véget a félidő.

A pihenő után egyből megtalálta a dobóformát a Kosársuli, Balogh és Bősz kosaraival 7-0-s rohamot produkált és visszajött a meccsbe (39-35). Az előnyével viszont gazdálkodni tudott a Nagykőrös, a korábban évekig Vásárhelyen játszó Molnár Bence pontjai jókor jöttek, 46-38-nál így ismét Saša Vejinović kért időt (26. perc). Sajnos innen nőtt a különbség: egy 7-0-s szériával két perc alatt 17 pontra léptek el a hazaiak, ami meghatározó előnyt jelentett (57-40).

A harmadik negyed végén és a negyedik negyed elején Bálint triplái visszahozták tíz pontra a Kosársulit, majd Orgona triplájától Balogh zsákolásáig egy újabb 7-0 csökkentette tovább a különbséget (66-58, 35. perc). Megvolt a lehetősége több támadásnál is a csapatnak, hogy még közelebb jöjjön, ám végül Tóth három kettese végleg eldöntötte a dolgokat. A 76-62-es végeredményt Balogh állította be büntetőből.

A meccs legeredményesebbje a 20 pontos Tóth lett, Csorvási és Mári pedig dupla-duplázott a hazaiaktól. A Kosársuliból Bálint 20 pontot szórt.

A vásárhelyi csapat ezzel visszacsúszott a 9. helyre a tabellán, a bajnokság első felét, egyben 2024-et 4 győzelemmel és 7 vereséggel zárta.

NB I/B Zöld csoport, 11. forduló:

Nagykőrösi Sólymok KE–Vásárhelyi Kosársuli 76-62 (21-18, 18-10, 20-18, 17-16)

Nagykőrös, Kossuth Lajos Általános Iskola tornaterme. Vezette: Menyhárt, Tóth, Hegedűs

Nagykőrös: Mészáros 12/6, Tóth 20, Béres 2, Mári 10, Csorvási 10
Csere: Molnár M. 10/6, Molnár B. 9/3, Hőgye 2, Fehér 1
Vezetőedző: Kovács Márk

Kosársuli: Bősz 10/6, Balogh 12/3, Bálint 20/12, Orgona 13/9, Utasi 7/3
Csere: Knyur -, Kruzslicz -, Megyesi –
Vezetőedző: Saša Vejinović

Kovács Márk: „Nagyon örülök, hogy nyertünk, azonban a játékban nem voltunk olyan élesek. Sikerrel vettük az akadályt, köszönjük a sportszerű játékot az ellenfélnek. Az nagyon pozitív a csapatunk szempontjából, hogy mindig elő tud lépni valaki, aki tud extrát hozni. Kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek!”

Saša Vejinović: „Gratulálok a Nagykőrösnek! Tudtuk, hogy a bajnokságban az egyik legkellemetlenebb ellenfél, főleg hazai pályán, és ezt meg is tapasztalhattuk. Mi nagyon hiányoltuk irányítónkat Borbáth Balázst, aki lázas, beteg, így nem tarthatott velünk, és Kelemen Balázst is nélkülözni kényszerültünk, ő eljött ugyan, de szintén betegség miatt nem léphetett pályára. Bősz Ricsi remekül irányított, és a többiek is iszonyat nagyot küzdöttek, rendkívül jól helytálltak, szívből gratulálok a csapatomnak!”

Az U21-esek a 17 pontig és 15 lepattanóig jutó Megyesi vezetésével 77-68-ra győztek, így a 3. helyről várják 2025-öt.

Folytatás az ünnepek után, január 10-én, pénteken, amikor a Dunaharaszti látogat a Hódtóiba. A meccs rendezését a Hódkertész Kft. támogatja. Minden Kosársuli-szurkolónak békés karácsonyt és boldog új évet kívánunk!

Idegenben zárja 2024-et a Kosársuli

Idegenben zárja 2024-et a Kosársuli

Péntek este a Nagykőrös vendégeként lép pályára az NB I/B Zöld csoportjának 11. fordulójában a Vásárhelyi Kosársuli. Saša Vejinović csapata ezzel a bajnokival zárja a naptári évet, egyben az alapszakasz első felét. Mindkét együttes számára nagyon fontos, hogy milyen...

Továbbra is veretlen a Kosársuli U19-es csapata

Továbbra is veretlen a Kosársuli U19-es csapata

Három sima győzelemmel folytatta a regionális U19-es bajnokságot a Vásárhelyi Kosársuli. Bálint Erik csapata továbbra is hibátlan mérleggel áll, így várhatja majd a 2025-ös folytatást. Eredmények: Békéscsabai KK/B - Vásárhelyi Kosársuli 56-114 (11-30, 18-22, 12-38,...

Hasznos meccseket játszottak az U11-esek

Hasznos meccseket játszottak az U11-esek

A Vásárhelyi Kosársuli két U11-es csapata is pályára lépett hétvégén. Czibere Zoltán együttese, a Rókák az A-csoportban szerepelt, míg a bajnoksághoz most csatlakozó Tigrisek a G-csoportban játszott. Mindenki hasznos meccseken van túl, amiből bőven meríthet a...