Keleti regionális 2. helyezett a Kosársuli U16

Szerző: | máj 23, 2024

A múlt hétvégén rendezték meg a keleti regionális döntőt az U16-os bajnokságban. A Vásárhelyi Kosársuli csapata egy végletekig kiélezett meccsen a házigazda Nyíregyháza ellen ugyan kikapott, de így is bezsebelték a 2. helyet.

Utasi Gábor tanítványai az első mérkőzésen a Kecskeméti Kosárlabda Akadémia egyik együttese, a Harcosok ellen lépett pályára. A vártnál szorosabb mérkőzésen, de a kék-sárgák húzták be a győzelmet. Ennek köszönhetően az otthon játszó nyírségiek ellen játszottak az 1. helyért, ami a Regionális Bajnokok Tornájára jutást is jelentette volna. A végig izgalmas mérkőzésen csak nüansznyi dolgokon múlt a siker, végül a Nyíregyháza mindössze 1 ponttal tudott csak győzni.

Vásárhelyi Kosársuli – Kecskeméti KA Harcosok 77-71
Kosársuli: Molnár K. 25/3, Becsei 19, Vereb 4, Kocsis 9, Utasi 5,
csere: Wolf 10, Bartusz 5, Fodor, Kis B, Molnár B., Hegyes

NYKK Eötvös – Vásárhelyi Kosársuli 61-60
Kosársuli: Becsei 25/12, Molnár K. 16/9, Wolf 9/3, Kocsis 4, Utasi 3,
csere: Bartusz 3, Vereb, Kis, Fodor, Molnár, Hegyes

Utasi Gábor: Az első mérkőzésünket nagyon jól kezdtük, már 19 ponttal is vezettünk, de a Kecskemét egyre javuló védekezése megzavarta a srácokat és az eladott labdáinkat rendre könnyű kosárral büntették. Azért a végére összekaptuk magunkat és hoztuk a kötelezőt. 

A nyíregyháziak már keményebb diónak ígérkeztek és ezt igazolta is a meccs. Tipikus régiós döntő volt, mindkét csapat zónázott végig, záporoztak a triplák (változó sikerességgel) a gyűrűhöz szinte lehetetlen volt eljutni és az igazán izgalmas végjátékban sajnos nem mi voltunk a szerencsésebbek. Tényleg csak egy hajszálon múlott a győzelem.

Szeretném megköszönni a fiúknak az egész éves munkájukat. A csapat példaértékű edzésmunkát végzett a szezon során. Szeretek ilyen csapat edzője lenni. Köszönöm.

ELÉRHETŐ KÖZELSÉGBEN A 7. HELY

ELÉRHETŐ KÖZELSÉGBEN A 7. HELY

Bár vereséget szenvedett, elérhető közelségben maradt a 7. hely a Vásárhelyi Kosársulinak. A Sopron elleni párharc odavágóján a félidőben még vezettek, ám a harmadik játékrészben produkált rövidzárlatnak köszönhetően kikaptak Bálinték, akik a május 23-i visszavágón...

TOVÁBB PATTOG A LABDA A CB BASKET III PROJEKTBEN

TOVÁBB PATTOG A LABDA A CB BASKET III PROJEKTBEN

Az év elején kezdődött, és újabb programokkal folytatódott a Vásárhelyi Kosársuli és az szabadkai Szpartak Ifjúsági Kosárlabda Klub közös, CB Basket III címet viselő határonátnyúló projektje. Az Európai Unió pénzügyi támogatásával, az Interreg VI-A IPA...

Véget ért a Vásárhelyi Zsiráfok szezonja

Véget ért a Vásárhelyi Zsiráfok szezonja

Május 2-án Békésen rendezték az U12 bajnokság utolsó fordulóját. A Vásárhelyi Zsiráfok a hazai Gladiátorokkal és a Szarvasi GFE Gyakorló csapatával mérkőzött és 50%-os mérleggel tért haza. Utasi Gábor tanítványai hosszú szezont zártak és sok-sok tapasztalattal...