Vasárnap a Dunaharaszti otthonában folytatja a Kosársuli

Szerző: | ápr 18, 2024

Az 5-8. helyért játszik az NB I/B Zöld csoportjában a Vásárhelyi Kosársuli a rájátszásban. A kék-sárgák a Dunaharaszti otthonában kezdik meg a kuparendszerű párharcot április 21-én vasárnap. A DMTK elleni mérkőzéseken dől el, hogy melyik gárda játszhat majd az 5. helyért a következő fordulóban.

Vasárnap tehát a Pest vármegyeiek otthonában mérkőznek meg a felek. A Kosársulinak és a DMTK-nak sem voltak könnyű meccsei a playoff első körében. A Dunaharaszti az alapszakaszt megnyerő Székesfehérvár ellen meccselt, míg a Hódmezővásárhely a bajnokság egyik legerősebb gárdája, a Veszprém ellen játszott. Bálinték nagy elszántsággal készülnek, hiszen tudják, hogy riválisaik hazai környezetben bárkivel szemben képesek meglepetésre. A vásárhelyiek ugyan idén mindkét derbit megnyerték ellenük, de azóta sokat erősödött a dunaharaszti együttes. A rutinos játékosokkal rendelkező alakulatból Boinitzer, Joó, Imolay és Rozs is képes borsot törni ellenfeleik orra alá.

A Kosársuli zsinórban 12 győzelemmel zárta az alapszakaszt. A rájátszásban a Veszprém ellen először egy kétszeri hosszabbításos derbin, heroikus küzdelemben maradtak alul, idegenben pedig csodaszámba ment volna a győzelmük. Ahhoz, hogy visszataláljanak a győzelmi ösvényre, igazi csapatmunkára, valamint fejben és lélekben is megújulásra lesz szüksége Saša Vejinović legénységének.

A Vásárhelyi Kosársuli Dunaharaszti elleni visszavágójára jövő vasárnap, 2024. április 28-án, vasárnap 18:30-kor kerül sor. A belépés ingyenes lesz, ugyanakkor a Kosársuli pénzadományt gyűjt a bejáratnál. A gyűjtésből befolyó összeget az egyesület csapatainak utazására fordítják majd. A mérkőzés megrendezését a Hódkertész Kft. támogatja.

Gekkók és Oroszlánok a megyei U11-es bajnokságban

Gekkók és Oroszlánok a megyei U11-es bajnokságban

Két U11-es csapatunk is pályára lépett a megyei U11-es bajnokságban. A Gekkók és az Oroszlánok együttese 2-2 mérkőzést játszott szegedi ellenfelei ellen. Vásárhelyi Gekkók – SZEDEÁK-Ságvári: 55 – 22 (19-8, 10-7, 10-4, 16-3)Gekkók pontszerzői: Kis-Molnár Erik 24, Pálfi...

Három csapatunk szerepelt a megyei U12-es bajnokságban

Három csapatunk szerepelt a megyei U12-es bajnokságban

A Kosársuli U12-es csapatai, a Bölények, a Hódok és a Mosómacik is pályára lépett nemrégiben az U12-es megyei bajnokságban. A fiatal kosarasok meccsein nem a győzelem, hanem a tapasztalatszerzés volt a legfontosabb. Vásárhelyi Bölények vegyes – Vásárhelyi Mosómacik...

5. helyen zárt a Kosársuli U19-es csapata

5. helyen zárt a Kosársuli U19-es csapata

Két győzelmet követően, az 5. helyen zárta az U19-es bajnokságot a Vásárhelyi Kosársuli U19-es csapata. Bálint Erik tanítványai a helyosztó párharcban a Szolnoki Kosárlabda Akadémia B-együttese ellen diadalmaskodott magabiztosan. Szolnoki KA U19/B - Vásárhelyi...