Sokat tanultak a Sólymok és a Palánták

Szerző: | márc 19, 2024

A Vásárhelyi Kosársuli két U12-es csapata bajnokikat játszott az előző hétvégén. Kotormán Zsuzsanna és Czibere Zoltán tanítványai egyaránt jó meccseket vívtak, ami mindenképpen a fejlődésüket szolgálja. A Sólymok ugyan nem bírtak két kecskeméti ellenfelükkel, de rengeteg bíztató dolgot mutattak a játékosok a pályán, a Palántáknál pedig a győzelem sem maradt el.

U12-es bajnokság B-csoport

Kecskeméti KA Csillagok – Vásárhelyi Sólymok 74-51 (20-9,22-10,13-22,19-10)

Sólymok: Bíró 17, Fejes 11, Májer 8, Szabó 5, Herczeg 3, Palócz 2, Grochulski 2, Sas 1, Sebők 1,Levai 1, Rácz, Fülöp

Czibere Zoltán: Sajnos nem tudtunk mit kezdeni a hazai csapat fizikalitásával és azzal, hogy remekül használták ki belső poszton a magas embereiket. A lepattanózásban sajnos óriási problémánk volt végig a mérkőzésen. Pozitívum viszont, hogy a második játékrészben mi is kellő agresszivitással védekeztünk, és támadásban is jobb döntéseket hoztunk. Ennek köszönhetően javult sokat a játékunk, de a vendéglatók sikeréhez sajnos kétség sem férhetett. Gratulálok a csapatomnak, mert végig hajtottak és egy percre sem adták fel a küzdelmet!

Vásárhelyi Sólymok – Kecskemét KA Párducok 49-59 (18-14,17-9,5-26, 9-10)

Sólymok: Fejes 12, Sebők Dawa 11, Szabó 6,Biró 6, Májer 4, Palócz 4,Herczeg 2, Grochulski 2, Levai 1,Fülöp 1, Rácz, Sas

Czibere Zoltán: Az első játékrészben remekül védekeztünk és egész elfogadható teljesítményt nyújtottunk támadásban. Ennek köszönhetően magabiztos előnnyel vonultunk a félidőre. A harmadik negyedben sajnos teljesen elfogytunk és elfáradtunk, ennek köszönhetően ellenfelünk átvette a vezetést és ugyan az utolsó 10 percben mindent megpróbáltunk, de sajnos nem sikerült a fordítás. Gratulálok a csapatomnak!

U12-es bajnokság D-csoport

Vásárhelyi Palánták – Mezőberényi KK vegyes 44:50 (5-12,17-12,0-18,22-8)
Palánták: Ambrus 26, Angyal 7, Balog 4, Kovács 3, Szőke 2, Apró 1, Barta 1, Mihály-, Korom -, Kálmán -, Illikmann -, Borda -.

Kotormány Zsuzsanna: Kicsit szokatlan időpontban kezdődő mérkőzés, szokatlan élményt adott. A fiúk álmosan játszottak, mintha meg lennének babonázva, nem találták a jó megoldásokat. Ziccereket hagytunk ki, védekezésben lemaradtunk, sorra követtünk el olyan hibákat, amiket nem kellett volna. A mérkőzést a harmadik negyedben vesztettük el, a negyedik negyedben, ha még lett volna néhány perc a játékidőből meg tudtuk volna fordítani az eredményt.

Vásárhelyi Palánták – Szegedi Bulldogok 59:24 (8-5,25-5,12-8,14-6)
Palánták: Ambrus 18, Apró 9, Szöke 7, Angyal 7, Mihály 6, Balog 5, Barta 3, Korom 2, Pap 1, Kovács 1, Kálmán -, Illikmann -.

Kotormán Zsuzsanna: Egy mérkőzés szünet alatt megbeszéltük a hibákat. A fiúk átgondolták az előző mérkőzésen nyújtott teljesítményüket. Nehezen indult be a gépezet, de egyre jobban bemelegedtek és végre azokat a kosárlabda elemeket mutattak be, amit gyakoroltunk. A határozottabb védekezésből indítások, és pontosabb befejezések valósulhattak meg. Itt már csapatként teljesítettek! A két mérkőzésen dobott pontjai alapján ki kell emelni csapatkapitányunk Ambrus Márkó teljesítményét.

U10-es csapataink

Kikapott Veszprémben, az 5-8. helyért folytathatja a Kosársuli

Kikapott Veszprémben, az 5-8. helyért folytathatja a Kosársuli

Szombat este a Veszprém otthonában játszotta le az NB I/B Zöld csoport negyeddöntőjének második meccsét a Vásárhelyi Kosársuli. A veszprémiek a csütörtöki, vásárhelyi mérkőzéssel ellentétben ezúttal megőrizték a hamar kialakult előnyüket, végig vezetve nyertek, ezzel...

A Veszprémen keresztül vezet az út a négy közé

A Veszprémen keresztül vezet az út a négy közé

Április 11-én, csütörtökön 18:30-kor hazai pályán kezdi meg a szereplést a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának rájátszásában. A kék-sárgáknak nem lesz könnyű dolguk, hiszen miután a 4. helyen zárták az alapszakaszt, az 5. helyezett Veszprémmel szemben...