A siker útján járnak a Vásárhelyi Sólymok

Szerző: | márc 5, 2024

A hétvégén Budapesten folytatódtak a főtábla küzdelmei a Vásárhelyi Kosársuli U14-es csapatának, a Vásárhelyi Sólymoknak. Saša Vejinović tanítványai igencsak kitettek magukért, hiszen három mérkőzésükből kettőt megnyertek.

Soósék az ellen a Kiss Lenke Kosárlabda Akadémia ellen kezdtek, akiktől idén már kétszer is vereséget szenvendtek. Most sem indult jól az összecsapás, hiszen volt, hogy a Sólymok 19 pontos hátrányban is játszottak. Ez azonban nem szegte kedvüket és egy 26-7-es utolsó negyeddel fordítani tudtak, így igazi csapatmunkával diadalmaskodtak. A MAFC/A ellen viszont már nem volt sok esélye a fáradt vásárhelyieknek, akikből sokat kivett a Kiss Lenke elleni derbi. Az Alba Fehérvár elleni találkozót már vasárnap játszották, így a Vásárhelynek volt ideje pihenni a meccs előtt. Ez meg is hozta az eredményét, hiszen Papp, Soós és Borus vezetésével magabiztosan nyertek a székesfehérváriak ellen.

Kiss Lenke KA/A – Vásárhelyi Sólymok U14/A 74:84 (32:24, 20:18, 15:16, 7:26)
Sólymok: Papp Endre 32/12, Borus Zala 20/9, Soós Balázs 19, Török Bálint 5, Herczeg Alex 3, Őze Botond 3, Hegyi Valér 2, Forrai Félix, Kanka Dominik, Ambrus Attila, Patkós Zénó.

Vásárhelyi Sólymok U14 /A – MAFC/A 62:75 (12:36, 18:10, 12:13, 20:16)
Sólymok : Soós Balázs 19, Patkós Zénó 10, Kanka Dominik 9/3, Papp Endre 7/3, Herczeg Alex 5, Török Bálint 4, Őze Botond 3, Forrai Félix 3/3, Borus Zala 2, Hegyi Valér, Ambrus Attila, Skoda Zente.

Alba Fehérvár/A – Vásárhelyi Solymok U14/A 57:98 (10:24, 21:18, 15:24, 11:33)
Pontdobók : Papp Endre 23/3, Soós Balázs 21, Borus Zala 20/9, Herczeg Alex 9/3, Patkós Zénó 8, Skoda Zente 7, Őze Botond 4, Török Bálint 3, Kanka Dominik 3/3, Hegyi Valér, Forrai Félix, Ambrus Attila.

Saša Vejinović:” Egy igazi mérvadó torna volt ez számunkra. A Kiss Lenke Akadémiával sokadjára találkoztunk ebben a szezonban, kaptunk ki tőlük husszal illetve kettővel is. Ezúttal sem indult másképp, volt amikor 19-cel vezettek. Nem tudnám eléggé hangsúlyozni mekkora élmény volt vegignézni azt az erőfeszítést amit a srácok produkáltak. Az utolsó negyedet 26:7 re nyertük. Iszonyat keményen álltunk bele a védekezésbe, a lepattanókba, így támadni is egyszerűbb volt, amit szinte hibátlanul csináltunk. Türelmesen helyzetig. A MAFC elleni mérkőzésunket úgy éreztem napokig is játszhattuk volna, nem sikerült volna felül kerekednünk, most az egyszer úgy éreztem elfáradtunk fejben is és fizikálisan is az előző mérkőzésben. De ez természetes. Az Alba Fehérvár ellen nagyon hajtottunk védekezésben, ez meg is hozta gyümölcsét. Szívből gratulálok a fiúknak! Hegy Valérnak mihamarabbi felépülést kívánunk kézsérüléséből! 

Idegenben vár nehéz meccs a Kosársulira

Idegenben vár nehéz meccs a Kosársulira

A Dunaharaszti vendégeként folytatja a bajnokságot vasárnap a Vásárhelyi Kosársuli. Saša Vejinović csapata elvenné a tabellán 4. helyen álló Pest vármegyeiek hazai veretlenségét, egyúttal megszerezné első idegenbeli sikerét a bajnokságban. Sorra az NB I/B Zöld...

A Vásárhelyi Kosársuli is csatlakozik a Cipősdoboz Akcióhoz

A Vásárhelyi Kosársuli is csatlakozik a Cipősdoboz Akcióhoz

A Vásárhelyi Kosársuli idén is fontosnak tartja, hogy a sport erejével segítsen azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. Klubunk nagy örömmel jelenti be, hogy a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének kezdeményezésére csatlakozik a Baptista...

Magabiztosabb játék kell a folytatásban

Magabiztosabb játék kell a folytatásban

56 pontos győzelmet aratott a legutóbbi fordulóban a Vásárhelyi Kosársuli U19-es csapata a Szentes ellen. Bálint Erik edző azonban arra hívta fel a csapata figyelmét, hogy a folytatásban még ennél is magabiztosabb játékra lesz szükségük. Szentesi KK - Vásárhelyi...