Óriási izgalmak és vasakarat, így lett meg zsinórban az 5. győzelem!

Szerző: | febr 9, 2024

Végletekig kiélezett összecsapáson szerezte meg sorozatban 5. sikerét a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. A tabellán 2. Tiszaújváros ellen az utolsó percig nyílt volt a mérkőzés, végül a nagyobb akarat döntött az idegek csatájában. Rosicék ezzel hétről-hétre közelebb kerülnek a playoffhoz.

Rosic és Bálint kapcsolt magas fokozatba rögtön a meccs elején, de Orgona sem tétlenkedett: 14-5-re lépett el a Vásárhely. Lekli József időkérése után Gáspár volt többször eredményes (rajta kívül más be sem talált), Balogh László hármasa után már 19-9 állt az eredményjelzőn. A negyed végén egy hazai rövidzárlatot követően magára talált a borsodi együttes, és 5 egységre közelítették meg Kelemenéket.

Rákapcsoltak Bánék, akik Kovács kosara után 28-27-re kapaszkodtak. Ezután még percekig alig esett kosár, foggal-körömmel védekeztek a csapatok. A gólszegény időszakból a Tiszaújváros eszmélt hamarabb, így 33-34-nél már náluk volt a vezetés. Kovács kapta el ekkor a vendégeknél még jobban a fonalat, 6-ból 6-szor talált be, így a félidőben már 3-mal mentek. (40-43)

Óriási tempóban indult a harmadik játékrész, Balogh ziccere után fordult a kocka, sőt, Uros Rosic 20. pontját követően 53-50 állt az eredményjelzőn. Az iram ezután sem csökkent, ám Rosic játékkedve sem: a kék-sárgák tehetséges fiatal játékosa újabb trojkát hintett, lehűtve ezzel a kedélyeket, majd egy kettessel fejelte meg. Knyur is ráérzett az ízre, előbb egy hármast, majd egy ziccert dobott Orgona gólpasszából, így végül 65-57-es Vásárhely vezetéssel várták a gárdák a záróetapot.

Nagy csatára lehetett számítani a végjátékban, úgy tűnt, mindkét együttes jól bírja a rendkívül fizikális mérkőzést. 3 perc után úgy látszott, hogy a Kosársuli tartja jobban magát az idegőrlő csatában, 11-gyel vezettek ekkor Kelemenék. Gáspárral viszont nem tudtak mit kezdeni a kék-sárgák, és máris csak 4 pont volt a differencia. Bán talált magára a Tiszaújvárosból, és 3 triplát szórva egalizálta az állást. (73-73) Ezután a hazaiak felé billent a mérleg nyelve, ám 22 másodperccel a vége előtt a vendégcsapaton volt a sor a támadásban. A közönség 6. emberként állt ekkor a Kosársuli mellé, ami segített Bálintéknak megszerezni a labdát, ráadásul a borsodiak közül Kocsis összeszedett még egy sportszerűtlen hibát. Ez megpecsételte a mérkőzés sorsát, így a Vásárhelyi Kosársuli zsinórban 5. győzelmét is bezsebelte a jelenleg második helyezett Tiszaújvárosi Phoenix KK elleni ütközetet követően.

VÁSÁRHELYI KOSÁRSULI – TISZAÚJVÁROSI PHOENIX KK 78-75 (26-21, 14-22, 25-14, 13-18)
NB I/B Zöld csoport, Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 467 néző
Vezette: dr. Varga Zoltán, Farkas Péter Gábor, Nagy Bence

Kosársuli: Borbáth 2, Balogh 10/6, Rosic 27/12, Bálint 10, Orgona 13,
csere: Kelemen 7/3, Pinnyey 2, Knyur 5/3, Kass -, Bősz 2.
Edző: Utasi Gábor és Saša Vejinović

Tiszaújváros: Bán 10/9, Lakatos 8, Molnár 3/3, Kocsis 4, Gáspár 19/3,
csere: Orliczki 7, Kiss 2, Kovács 17/6, Okoh 2, Csák 3/3,
Edző: Lekli József és Vida Zoltán

Utasi Gábor: Egy újabb nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl, a Tiszaújvárostól azt kaptuk, amire számítottunk. Egy nagyon jól összerakott csapat, bárki tud kosarat szerezni. Hullámzó mérkőzés volt, hol az egyik, hol a másik csapat védekezett jobban. Döntő szituációban mi tudtunk felülkerekedni, ez döntött a javunkra. Gratulálok a csapatomnak ehhez a győzelemhez!

Lekli József: Gratulálok a csapatomnak, mert szerintem nagyon jól játszottunk. Végig meccsben voltunk, egylabdás meccs volt. A végén történtek értelmetlen dolgok, szerintem a hazai csapat javára, de hozzáteszem, hogy nem erre kell fognunk ezt a meccset. Voltak olyan hibák, amiket megbeszéltünk, hogy nem történhetnek meg, és ez okozta úgymond a vesztünket. Megvoltak a lehetőségeink, hogy átvegyük a vezetést. Gratulálok a győzelemhez a hazai csapatnak!

A felnőttmérkőzés elött lépett pályára a két egyesület U20-as gárdája is. A Vásárhelyi Kosársuli magabiztos győzelemmel zárta a találkozót. A 96-61-es siker igazi csapatmunka volt: összesen 7 játékos dobott 10, vagy annál több pontot. A kék-sárgák ezzel tartják 3. helyüket a tabellán.

Óriási siker: országos 15. lett a Kosársuli U14-es csapata

Óriási siker: országos 15. lett a Kosársuli U14-es csapata

A 15. helyen zárta az U14-es országos bajnokságot a Vásárhelyi Sólymok együttese. A Vásárhelyi Kosársuli korosztályos csapata hazai pályán zárta a szezont a Hódtói Sportcsarnokban megrendezett nyolccsapatos B-döntővel, ahol a Szombathely ellene diadalmaskodni tudtak....

Befejeződött az U11-es bajnokság

Befejeződött az U11-es bajnokság

A Vásárhelyi Kosársuli U11-es csapatai is befejezték a bajnokságot. A Bölények, a Farkaskölykök, a Mosómedvék és a Hódok egyaránt tanúlságos szezont tudhatnak maguk mögött. U11-ES BAJNOKSÁG, A-CSOPORT Vásárhelyi Farkaskölykök- Vásárhelyi Bölények 49-28Farkaskölykök:...

Szoros meccset játszott a Kosársuli lánycsapata

Szoros meccset játszott a Kosársuli lánycsapata

Szoros mérkőzést játszott a Vásárhelyi Kosársuli lánycsapata. A kék-sárgák a Szeged U14-es csapatával mérkőzött meg, és csak 5 ponttal maradt alul velük szemben. Vásárhelyi Pumák - Szeged KK U14 Leány 50:55Pumák: Szenti Laura 2, Szöllősi Viktória Anna 12, Sinkó Zenina...