Már a főtáblán a Kosársuli U14

Szerző: | febr 4, 2024

Az eddigi eredményes szereplésének köszönhetően a középház után immáron az U14-es bajnokság főtábláján szerepelhet a Kosársuli Vásárhelyi Sólymok elnevezésű csapata. Saša Vejinović együttese a hétvégén a DEAC Kosárlabda Akadémia otthonában szerepelt első főtáblás tornáján.

A vásárhelyieknek nincs könnyű dolguk, hiszen zömében olyan akadémiai ellenfeleik vannak, akik nagyobb erőforrásokból gazdálkodva, óriási szakembergárdával és eszköztárral rendelkeznek. Ráadásul együtteseikben ebben a korosztályban már sok, más településekről hozzájuk igazolt játékosokkal lépnek pályára. Ez a különbség ki is jött a Debrecen és a Sopron elleni összecsapáson.

A Tiszaújváros ellen viszont csak egy hajszálon múlt a győzelem. Soóséknak ennek ellenére nem kell szégyenkezniük, hiszen idei összes meccsük közül most volt a legnehezebb dolguk, viszont a mostani találkozók segíthetnek a legtöbbet a fejlődésükben. A találkozókból tanulva folytatódhat a munka, és talán már legközelebb megszerezhetik első főtáblás sikerüket az idei szezonban.

DEAC KA U14//A – Vásárhelyi Sólymok U14/A 104:68 (25:20, 22:17, 29:20, 28:11)
Sólymok: Török Bálint, Kálló-Nagy Zsombor, Ambrus Attila 2, Forrai Félix, Kanka, Papp Endre 20, Skoda Zente 3, Patkós Zénó 2, Hegyi Valér 2, Őze Botond 3, Soós Balázs 26, Borus Zala 10.

Soproni SI KA SKC/A – Vásárhelyi Solymok U14/A   119:46 (38:5, 22:17, 35:9, 24,15)
Sólymok: Török Bálint 7, Kálló-Nagy Zsombor, Ambrus Attila, Forrai Félix, Kanka Dominik 2, Papp Endre 7, Skoda Zente 3, Patkós Zénó 2, Hegyi Valér 10, Őze Botond 2, Soós Balázs 5, Borus Zala 8.

Vásárhelyi Solymok U14/A – Tiszaújvárosi Phoenix KK 79:80 (19:23, 20:21, 19:22, 20:14)
Sólymok : Soós Balázs 32, Borus Zala 24/15, Papp Endre 10, Hegyi Valér 6, Török Bálint 3 Őze Botond 2, Patkós Zénó 1, Skoda Zente, Kanka Dominik, Forrai Félix, Ambrus Attila, Kálló-Nagy Zsombor.

Saša Vejinović: „Csak az tudom mondani, amit már a srácoknak is mondtam. Ez a három mérkőzés, ilyen ellenfelekkel, többet ért az idei összes edzésünknél együttvéve. Megmutatkoztak a legnagyobb hiányosságaink és erősségeink is.”

Két sima győzelem a Kosársuli U21-től

Két sima győzelem a Kosársuli U21-től

Újabb két fordulóban lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli U21-es csapata. A kék-sárgák a Veszprém otthonában 20 pontos sikerrel zártak, míg múlt pénteken a Békéscsaba volt az ellenfelük. A Békés vármegyeiek ellen sem forgott veszélyben a siker, hiszen 46 pontos...

Dráma a Hódtóiban: dudaszós Orgona-triplával nyert a Kosársuli!

Dráma a Hódtóiban: dudaszós Orgona-triplával nyert a Kosársuli!

Felejthetetlen befejezést hozott a Vásárhelyi Kosársuli péntek esti meccse az NB I/B Zöld csoportjában: Saša Vejinović csapata Orgona Gergő utolsó másodperces, dudaszós triplájával nyerte meg a dél-alföldi rangadót a Békéscsaba ellen. A várakozásoknak megfelelően...

Az Óbudát legyőzte, a Pécs ellen kikapott a Kosársuli U16

Az Óbudát legyőzte, a Pécs ellen kikapott a Kosársuli U16

Újabb két mérkőzést játszott a Kosársuli U16 a kiemelt bajnokságban. Az Óbudai Kaszások otthonában parádés meccsen győztek Borusék, a Pécs ellen viszont nem jött ki nekik a lépés. Óbudai Kaszások--Vásárhelyi Kosársuli 59-78Kosársuli: Fodor 2, Kis 4, Bartusz 12/3, Soós...