A szezon eddigi legjobb játékával verte a Kosársuli a 2. helyezettet

Szerző: | jan 20, 2024

Nagyszerű sikert aratott péntek este a két új játékost a soraiban tudó Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában: Utasi Gábor együttese 99-77-re győzte le a bajnokság 2. helyén álló Sopront a Hódtói Sportcsarnokban.

Kis túlzással új időszámítás kezdődött a Kosársuli 2023/24-es idényében. A csapat a bajnokság első 14 meccséből mindössze 4-et nyert meg, így a tabella 12. helyéről várta a múlt hétvégi, Pénzügyőr elleni idegenbeli találkozót. Ott jó csapatjátékkal összejött a győzelem, így az volt a legfőbb kérdés most, hogy sikerül-e két hónap után ismét győztesen elhagyni a pályát hazai környezetben.

A Kosársulihoz a Pénzügyőr ellen debütáló magasember, Orgona után újabb játékos csatlakozott: a 3×3-as magyar válogatott Uroš Rosić Spanyolországból tért haza, érkezése pedig újabb variációs lehetőséget jelent a csapat számára.

Utóbbi már a mostani mérkőzésen is meglátszott. A tabellán elfoglalt helyezések (a SMAFC a 2. helyről várhatta a találkozót) és az októberi meccs (89-63 a soproniaknak) alapján sem a Kosársuli volt az esélyes, ám a második félidő remek hazai játékot, így győzelmet hozott.

Nem kezdett jól a Kosársuli: hiába mutatkozott be ugyanúgy Rosic, mint Orgona a Pénzügyőr ellen (egy tripla és egy kétpontos), két és fél perc után a vendégek 10-5-re vezettek. Innen Orgona vezetésével gyorsan fordította a Kosársuli (11-10), ám a SMAFC Flasár és Rátvay kosaraival, majd Csátaljay hármasával hozott egy 12-0-s rohamot, így 22-11-re elhúzott (8. perc). Jókor jött Utasi Gábor időkérése, a negyed vége Kelemené volt, így sikerült picit közelebb zárkózni (16-24).

A második negyedben aztán úgy tűnt, nem sikerül áttörnie a falat a vásárhelyi csapatnak, hiszen Schöll remekelt a palánk alatt, így a Sopron tartotta a nyolcpontos előnyét. 23-31-nél, a 13. percben Kelemen, majd Orgona süllyesztett el egy triplát (29-31), ám Bőhm és Tallos kosara ismét nyújtotta a különbséget (29-36). Ismét időt kért Utasi Gábor, ennek ellenére nem jöttek a triplák, védekezésben pedig nem sikerült tartani a magas szerkezetű vendégeket. A 19. percben Kelemen rázta meg magát, egymás után két hármast is eleresztett, a félidő előtti másodpercekben pedig már a vezetésért támadhatott a Kosársuli. Nem jött össze, 43-41-es soproni előnnyel jöhetett a nagyszünet.

A pihenő után egyből fordult a kocka, és mintha teljesen másik meccs kezdődött volna. Borbáth és Balogh hármasa, valamint Orgona két jó befejezése plusz hatot jelentett hazai oldalra (51-45), a Sopron pedig olyannyira az öltözőben ragadt, hogy Farkas Dávidnek időt kellett kérnie a 23. percben. Támadásban helyenként sikerült váltaniuk, ám a Kosársuli extra dobóformát vett elő az egyre javuló védekezése mellé, és erre nem volt ellenszer: Kelemen és Bálint is eleresztett egy-egy hármast, majd a negyed végéhez közeledve Bálint további kettőt, így először növelte tízre a különbséget a Kosársuli (69-59). A soproniak próbáltak kapaszkodni, ám Kass adott nekik kegyelemdöfést: dudaszós hármast dobott a 30. perc legvégén, ezzel megadta az alaphangot a hajrához (72-61).

Az olykor a játékvezetőkkel foglalkozó vendégek rövid idő alatt két technikait is kaptak, majd egy óriási zsákolást – Balogh hozta a szokásos formáját a 31. perc végén (77-63). Ez már akkora különbséget jelentett, hogy a Kosársuli az idővel is játszhatott a támadásokban, ráadásul Bálint, Kelemen, majd Orgona keze is sült. Az egyre fáradó SMAFC nem tudott közelebb jönni, így az utolsó pár percre már csak az maradt a kérdés, hogy eléri-e a 100 pontot a csapat. A legvégén a szülinapos Megyesi dobott két kosarat, és bár a bűvös határ nem lett meg, a 99-77-es eredménnyel így is nagyon elégedett lehet a Kosársuli.

A meccs legeredményesebbje a hét triplát szerző Kelemen lett, a két új igazolás jól mutatkozott be a vásárhelyi közönségnek, és mindenki hozzátette a magáét a felsőházi rájátszás elérése szempontjából is kulcsfontosságú sikerhez – igazi csapatjátéknek mondható a győzelem.

NB I/B Zöld csoport, 16. forduló:

Vásárhelyi Kosársuli-SMAFC 1860 Soproni Egyetem 99-77 (16-24, 25-19, 31-18, 27-16)

Hódtói Sportcsarnok, 300 néző. Vezette: Téczely, Farkas, dr. Danka

Kosársuli: Borbáth 5/3, Balogh 10/6, Rosic 9/3, Bálint 19/9, Orgona 18/6
Cserék: Kelemen 27/21, Kass 5/3, Megyesi 4, Knyur 2, Bősz -, Kruzslicz -, Ocskó –
Vezetőedző: Utasi Gábor

Sopron: Soós -, Csátaljay 12/3, Rátvay 18/6, Flasár 14/6, Schöll 19
Cserék: Bakk 7, Tallós 4, Bőhm 3/3, Mándity -, Pethő –
Vezetőedző: Farkas Dávid

Utasi Gábor: „Gratulálok a játékosaimnak a teljesítményükhöz! Nagyon kevés hibával, pontosan, fegyelmezetten, a taktikai utasításokat betartva játszottak, és ennek meg is lett az eredménye. A szoros első félidőt követően védekezést váltottunk, limitálni tudtuk az ellenfél palánk alatti kosarait, ennek köszönhetően kevés pontot kaptunk. A győzelemhez kellett, hogy nagyon jól dobtuk a hárompontosokat, ami a többi meccsen eddig hiányzott. A két új játékosunk beillesztése is sikerült, és úgy érzem, tudunk még ennél jobban játszani.”

Farkas Dávid: „Gratulálok a hazai csapatnak! Ilyen dobóformával nem is lehetett kérdés, ki nyeri a mérkőzést. Hiába próbáltunk minden védekezést, gyakorlatilag nem tudtunk mit kezdeni, extrábbnál extrább hárompontosokat kaptunk. A mai 10 fős keretünk az egész hét folyamán, sőt, általában minden héten összesen 4 különböző helyen edz, csak mérkőzéseken találkozunk, ez néha jól sül el, néha rosszul. Sajnos nehéz így csapatvédekezést kialakítani. Igyekszem beletenni a fiúkkal együtt a maximális munkát, de nehéz hétről hétre stabil teljesítményt nyújtani. Próbálunk tapadni az élmezőnyre. Tudjuk, hogy januárban sok helyen erősödnek a csapatok, de mi abszolút nem gondolkozunk ebben, továbbra is a fiataljainkban gondolkozunk és őket pörgetjük mérkőzésről mérkőzésre.”

Az U20-as csapat is nyert a soproniak ellen, 35-19-es félidő után 61-40 lett a végeredmény. A meccs legeredményesebbje a 15 pontig jutó Knyur lett.

Folytatás január 26-án, pénteken hazai pályán a listavezető Dávid Kornél Akadémia ellen.

Megvan az első győzelem a női csapatunknál!

Megvan az első győzelem a női csapatunknál!

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Felnőtt Női Bajnokságban rendezett harmadik meccsén a vásárhelyi lányok legyőzték a Cegléd csapatát. A két gárda nem volt egy súlycsoportban. Végig a vásárhelyiek irányították a találkozót, ráadásul az első negyedben pontot sem...

Zsinórban 7! Ismét hazai pályán győzött a Kosársuli

Zsinórban 7! Ismét hazai pályán győzött a Kosársuli

A Dunaharaszti MTK ellen lépett pályára péntek este a Vásárhelyi Kosársuli. Utasi Gábor és Saša Vejinović fantasztikus formában lévő együttese végig kontrollálta a közvetlen rivális elleni meccset, és újabb nagyon fontos sikert aratott. Az utóbbi hetek zsinórban...

Fontos meccs előtt áll a Kosársuli

Fontos meccs előtt áll a Kosársuli

Ragyogóan megy az elmúlt hetekben a Vásárhelyi Kosársulinak, a kék sárgák sorozatban hatszor tudtak nyerni az NB I B/Zöld csoportjában, így már a felsőházi rájátszást érő 8. helyen állnak a tabellán. Ezzel a teljesítménnyel jelenleg a legjobb formában lévő csapatnak...