Vásárhelyi Bikák/B vereség Gyulán

Szerző: | jan 16, 2024

Gyulán szerepelt január 15-én hétfőn a Vásárhelyi Kosársuli U14-es B-csapata. A Vásárhelyi Bikák/B együttese – bár a kék-sárgáknak sok jó megmozdulása volt – nem tudta felvenni a lépést ellenfelével.

Gyulasport NKFT – Vásárhelyi Bikák/B 67-39
Bikák/B: Kálló-Nagy 10, Bihacsy 10, Ambrus 9, Páska 6, Őze 4, Nagy -, Cseh, Bánfi -, Forrai -, F-Szabó -, Szanda-Nagy -.

Bálint Erik: Kicsit késve érkeztünk a mérkőzésre, amely meg is pecsételte az első negyedben a sorsunkat. 2 dobott ponttal nagyon nehéz mérkőzésben maradni, a továbbiakban próbáltunk zárkózni ellenfelünkhöz, több kevesebb sikerrel. Voltak bíztató jelek, többször is jól játékba hoztuk csapatunk magas emberét, aki bátran ki is használta helyzeteit, valamint a második félidőben több jó védekezésből is sikerült lerohanásokat kosárral befejezni melyekre lehet építkezni. 

Rangadót játszik hazai pályán a Kosársuli

Rangadót játszik hazai pályán a Kosársuli

Péntek este ismét a Hódtói Sportcsarnokban lép pályára a Vásárhelyi Kosársuli: az NB I/B Zöld csoportjának 18. fordulójában a Békéscsabát fogadja Saša Vejinović csapata. Két hét szünetet követően folytatódik a bajnokság, amelynek alapszakaszából mindössze öt mérkőzés...

Csoportelsőként zárt a Kosársuli U11

Csoportelsőként zárt a Kosársuli U11

Február 21-én az országos U11-es bajnokság, azaz a Kenguru Kupa 5. fordulójában lépett pályára a Vásárhelyi Tigrisek csapata. Patkós József tanítványai hazai pályán egy győzelemmel és egy vereséggel zártak, így megnyerték a B csoportot. Eredmények: Vásárhelyi Tigrisek...

Két főtáblás győzelem a Kosársuli U14-nél

Két főtáblás győzelem a Kosársuli U14-nél

Újabb kétnapos tornán lépett pályára az U14-es bajnokság főtábláján a Vásárhelyi Kosársuli U14/A. Czibere Zoltán legénysége két sikerrel zárta a megmérettetést, ráadásul csak 1 ponton múlt, hogy a harmadik meccset is behúzzák. Vasas Akadémia U14 /B - Vásárhelyi...