Nehezen hozta a kötelezőt az U20

Szerző: | jan 15, 2024

A TFSE-PSE otthonában lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli U20-as csapata szombaton. A kék-sárgák igencsak izgalmas meccset húztak be, hiszen az utolsó pillanatokig nyílt volt a találkozó. A nehezen megszerzett kötelező győzelemmel Saša Vejinović együttese továbbra is a 3. helyen áll a tabellán.

TSFE-PSE – Vásárhely U20 67-69 (16-21, 17-18, 20-22, 14-8)
Pontdobók: Bősz Richárd 19, Filak László 0, Kruzslicz Alex 4, Gedai Balázs 4, Ocskó Balázs 2, Bácsi Bernát 2, Surinya Tamás 12, Lehoczki Attila 6, Megyesi Dániel 12, Knyúr Soma 8.

Saša Vejinović: ” Viszonylag jól indítottuk a mérkőzést és megadtuk a ritmusát. Aztán az ellenfél viszonylag sokat zónazott, és nem nagyon volt rá válaszunk. Egy-két játékosunk nem hozta a tőle megszokott pontátlagot. Mindez azért dicséret is nekik, mert ha nem dobják meg a 15-25 pontjukat, ahogy szokták, az már nem számít jónak, és a csapat is megérzi, de egyszer-kétszer ez is belefér. Azt kell megtanulnunk, hogy még mérkőzés közben is át lehet billenteni a mérleget. Gratulálok a csapatnak a győzelemhez!”

Három szép győzelemmel zárta a szezont a Vásárhelyi Sólymok

Három szép győzelemmel zárta a szezont a Vásárhelyi Sólymok

Két héten belül rendezték az Országos Serdülő Bajnokság főtáblájának 5. és 6. fordulóját. Előbbinek a kőbányai Zsíros Tibor Kosárlabda Csarnok adott otthont, míg az utolsó megmérettetésre Székesfehérvárra utaztak a Vásárhelyi Sólymok. Sajnos az 5. fordulóban eldőlt,...

Vége az idénynek a Mosómedvék és a Farkasok számára

Vége az idénynek a Mosómedvék és a Farkasok számára

A Vásárhelyi Kosársuli U12-esei közül a Mosómedvék és a Farkasok is befejezték a 2024/25-ös idényt. Csókay Miklós és Patkós József tanítványai az utolsó forduló egyik meccsén egymás ellen léptek pályára. Vásárhelyi Mosómedvék vegyes – Szedeák/A 18-54 (5-24, 5-14, 7-4,...

U11: befejezték a szezont a Rókák és a Tigrisek is

U11: befejezték a szezont a Rókák és a Tigrisek is

Befejeződött a szezon a Vásárhelyi Kosársuli U11-eseinek is. A Rókák és a Tigrisek két-két mérkőzéssel búcsúztak az idénytől. Békési Gladiátorok - Vásárhelyi Rókák 68-47 (18-9, 20-17, 14-6, 16-15)Rókák: Tirla 9, Kálló-Nagy 8, Szél 7, Móza 7, Kun 6, Vili 4, Bartha 3,...