Kosársuli-siker a Kiváló Kölykök Kupáján

Szerző: | dec 19, 2023

Újabb fordulót rendeztek a kiemelt U12-es utánpótláscsapatoknak kiírt Kiváló Kölykök Kupájában. A Vásárhelyi Kosársuli ezúttal a Debrecennel és a székesfehérvári Dávid Kornél Kosárlabda Akadémiával csapott össze.

Czibere Zoltán tanítványai először a cívisvárosiakkal csapott össze. A mérkőzésen az első félidőben fej-fej mellett haladtak a gárdák, ám az összecsapás második felében a debrecenieknek jött ki jól a lépés. A Székesfehérvár ellen jól kezdtek Bíróék, gyorsan 10 pont fölé nőtt az előnyük. Az izgalmak azonban nem hagytak alább, hiszen a Dávid Kornél Akadémia visszajött a meccsbe, és csak az utolsó percben dőlt el a siker sorsa. Ekkor viszont a Vásárhely mellé szegődött a szerencse, így minimális arányú sikert aratott.

Vásárhelyi Kosársuli – Cívis KK Debrecen 43-68
Kosársuli: Bíró 13, Ambrus 6, Sebők-Dawa 6, Májer 4, Szabó 4, Palócz 4, Sas 3, Herczeg 1, Szőke 1, Fejes 1, Rácz -.

Czibere Zoltán: Az első játékrészben egyenlő partnerei tudtunk lenni a vendégcsapatnak. A második játékrészben ahogy fáradtunk, egyre több hiba csúszott a játékunkba, és nem tudtuk megnehezíti ellenfelünk dolgát. Ettől függetlenül gratulálok a csapatomnak. 

Vásárhelyi Kosársuli – Dávid Kornél KA 62-59 
Kosársuli: Bíró 14, Palócz 12, Fejes 11, Ambrus 8, Sebők-Dawa 7, Szabó 4, Májer 3, Rácz 2, Sas 1, Szőke -, Herczeg -.

Czibere Zoltán: Nagyon jól kezdtük a mérkőzést és korán tíz pont körüli előnyt tudtunk szerezni. A második negyedben Fejes kiválása a kelleténél jobban megzavarta a csapatot, és engedtük felzárkózni a fehérvári együttest. A második játékrészben nagyon sok hibával játszottunk ismét, viszont hatalmas akarattal és némi szerencsével sikerült megszereznünk a győzelmet! Gratulálok a csapatomnak, mert hatalmasat küzdött ezért a sikerért!

Remek győzelemmel és 7. hellyel zárta a szezont a Kosársuli

Remek győzelemmel és 7. hellyel zárta a szezont a Kosársuli

Véget ért a 2024/25-ös szezon a Vásárhelyi Kosársuli számára. Saša Vejinović csapata 100 pont fölé jutott és főlényes sikert aratott a Sopron elleni visszavágón, így a 7. helyen zárta az NB I/B Zöld csoportot. A múlt heti, soproni első meccset 13 ponttal, 93-80-ra...

Hazai pályán játssza a szezon utolsó meccsét a Kosársuli

Hazai pályán játssza a szezon utolsó meccsét a Kosársuli

Pénteken 19 órától jön a 2024/25-ös idény utolsó találkozója a Vásárhelyi Kosársuli számára: az NB I/B Zöld csoportjának 7. helyéért zajló párharc visszavágóján 13 pontos hátrányból fogadja a Sopront a Hódtói Sportcsarnokban. Az első mérkőzés nagyon fordulatosan...

ELÉRHETŐ KÖZELSÉGBEN A 7. HELY

ELÉRHETŐ KÖZELSÉGBEN A 7. HELY

Bár vereséget szenvedett, elérhető közelségben maradt a 7. hely a Vásárhelyi Kosársulinak. A Sopron elleni párharc odavágóján a félidőben még vezettek, ám a harmadik játékrészben produkált rövidzárlatnak köszönhetően kikaptak Bálinték, akik a május 23-i visszavágón...