Nagyot küzdöttek a Vásárhelyi Palánták

Szerző: | nov 21, 2023

Harcosságukról tettek tanúbizonyságot Vásárhelyi Palánték az U11-es bajnokság E-csoportjában. Szöginé Kotormán Zsuzsanna ifjú kosarasai a Szolnoki Sportcentrum elleni nagy vereséget követően talpra álltak, és az ACS Baschet Star Oradea elleni összecsapáson az utolsó pillanatban zsebelték be a győzelmet.

Vásárhelyi Palánták – Szolnoki Sportcentrum 11:70 (0-15,7-18,2-20,2-17)
Palánták: Ambrus 4,Balog 3, Kovács 2, Pap 1, Szőke 1, Mihály M -,Borda -, Illikmann-, Apró-, Kálmán-, Barta-, Mihály I-.

Szöginé Kotormán Zsuzsanna: Sajnos a mai első mérkőzés nem sikerült. Néhány játékosunk betegség miatt nem tudott a csapat rendelkezésére állni, ennek ellenére jobb kezdésre számítottam. Ellenfelünk a szolnoki lányok magasságban és gyorsaságban is felülmúltak bennünket. Mind támadásban mind védekezésben sikertelenek voltunk, nem tudtuk csapatszinten sem megoldani a helyzeteket, Álmosan, enerváltan játszottunk, ami érthetetlen számomra. Nem volt meg a kellő önbizalom, nem tudtak a fiúk kibontakozni. Gratulálok a lányoknak!

ACS Baschet Star Oradea Fehér– Vásárhelyi Palánták 37:39 (5-9,12-13,12-6,8-11)
Palánták: Ambrus 19, Mihály M 8, Borda 4, Kovács 2, Szőke 2,Kálmán 2, Balog 1, Illikmann-,Apró-, Barta -, Kun-Szabó-, Mihály I-.

Szöginé Kotormán Zsuzsanna: A második mérkőzésünk előtt volt időnk kiértékelni hibáinkat, megbeszélni a következő mérkőzés lehetőségeit. Szerencsére a vereség ellenére tudtam egy kis önbizalmat önteni a fiúkba. Ellenfelünkkel egy kiegyenlített jó mérkőzést tudtunk játszani. Itt is akadtak hibák, de a lelkesedéssel és akarással nem volt probléma. Harcosan küzdöttek a labdáért, akarták a győzelmet. A dobások is pontosabbak voltak és csapatkapitányunk vezérré vált a pont dobásban. Az utolsó pillanatban tudtuk magunk javára fordítani a mérkőzést, de ez dicséretes munka volt!

Kosársuli siker a SZEDEÁK U14/B ellen

Kosársuli siker a SZEDEÁK U14/B ellen

Győzelemmel tért haza Szegedről a Vásárhelyi Kosársuli U14-es B-csapata. Czibere Zoltán tanítványai az első perctől irányítottak, és végül magabiztos sikert arattak. SZEDEÁK U14/B-Vásárhelyi U14 /B 30-58 (11-18,1-11,8-17,10-12)Kosársuli : Bíró 12, Fejes 8, Nagy...

Az 5-8. helyért folytathatja a bajnokságot a Kosársuli

Az 5-8. helyért folytathatja a bajnokságot a Kosársuli

Kedd este Tiszaújvárosban lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli. Az NB I/B Zöld csoport negyeddöntős párharcának harmadik meccsén a bajnokaspiráns hazaiak remekeltek, és nagyarányú győzelemmel jutottak az elődöntőbe. A Kosársuli kiválóan helytállt az első két meccsen,...

Újabb meccseket játszottak a Kosársuli U11-esei

Újabb meccseket játszottak a Kosársuli U11-esei

A Kosársuli U11-esei közül a Rókák és a Tigrisek is pályára léptek. Czibere Zoltán, valamint Patkós József tanítványai újabb hasznos mérkőzéseken vannak túl. Lehel Kosársuli - Vásárhelyi Rókák 56-58 (9-12, 21-19,5-3,21-24) Rókák: Vili 17, Móza 14, Barta 10, Szél 6,...