Nagyot hajrázott, de későn ébredt a Kosársuli

Szerző: | nov 5, 2023

Az NKA Universitas Pécs II., azaz a Rátgéber Akadémia fiatal csapatát fogadta a Vásárhelyi Kosársuli szombat este, az NB I/B Zöld csoportjának 7. fordulójában. Vuk Pavlovic együttese jó kezdés után nagyot hajrázott, ám a mérkőzés közepén vétett hibák megbosszulták magukat, így a tehetséges pécsiek győzelemmel távoztak a Hódtói Sportcsarnokból.

A Kosársuli a 9., a Pécs a 4. helyet foglalta el a játéknap előtt a tabellán, teljesen fordított mérleggel: a több szempontból is nehéz helyzetben lévő vásárhelyi csapat az eddigi hat fordulóból kettőt nyert meg és négyet veszített el, a pécsiek négyszer nyertek és kétszer kaptak ki.

A vendégek nehéz U20-as meccsel a hátuk mögött érkeztek Hódmezővásárhelyre, hiszen pénteken az A-csoportos bajnokságban ugyanezzel a kerettel verték a ZTE-t – hatból hat sikerrel vezetik is a tabellát. Többen közülük a felnőtt A-csoportos csapatban is szerepet kaptak már, így egyértelmű, hogy komoly játékerőt képviselnek a Zöld csoportban is.

Fej-fej mellett, jó tempóban kezdett a szépszámú közönség előtt a két csapat, a teljes kerettel felálló Kosársuli abszolút partiban tudott lenni a pécsiek gyorsaságával. A Rátgéber Akadémiánál három perc alatt rögtön nyolc pontot szórt a vásárhelyi születésű, a Rakéták kulcsembereként országos bajnoki címeket szerző Bánfi Balázs, aki több korábbi csapattársa – így Balogh, Filak, Knyur és Megyesi – ellen játszott ezúttal. A Kosársuli Kelemen kosaraival tartotta magát, egészen 13-15-ig – ekkor védekezésben és támadásban is kapcsolt egyet a Pécs, és hiába kért időt Vuk Pavlovic, a negyed végére nyolcpontos különbség alakult ki (13-21).

Az öt percig tartó vásárhelyi gólcsendet Kelemen triplája törte meg a második negyed elején, majd Balogh és Pinnyey pontjaival 8-0-s szériát ment a csapat (21-21). Berkics Bence időkérése ekkor, a 14. perc közepén jót tett a Rátgéber Akadémiának, hiszen Kazy, a centerposztra érkező Korszunszkij, majd Bor vette kézbe a támadójátékot. Négy perc alatt el is húzott nyolc pontra a Pécs, miközben a Kosársuli számtalan hármassal próbálkozott sikertelenül. Ez a nagyszünetre bosszulta meg magát igazán: holott megvolt az esély arra, hogy akár egylabdán belüli hátrányban maradjon a Vásárhely, egy eladott labdával és két gyors kosárral a Pécs az addigi legnagyobb különbséggel, kilenc ponttal vezetett a félidőben (28-37).

A pihenő után sem változott érdemben a játék képe, a pécsiek stabilan tartották az előnyüket, a Kosársuli pedig többségében kidolgozatlan, elkapkodott helyzeteket és pontatlan megoldásokat alkalmazott támadásban. Tizennégy pontnál járt a Pécs előnye, amikor a 25. percben, az 1/17-es triplamutatót megtörve Borbáth villant távolról (35-46). Pinnyey közelije és Bősz hármasa után úgy tűnt, ismét elkapja a fonalat a csapat, ám hiába zárkózott vissza tíz ponton belülre a Kosársuli, nemhogy nem csökkent, hanem tovább nőtt a vendégek előnye.

Az utolsó negyedet 42-59-ről, mínusz tizenhétről kezdte a Vásárhely, és egészen az utolsó bő négy percig úgy tűnt, nem is lehet visszaút – Rátgéber kettesénél már húsz fölé növelte a különbséget a Pécs (46-67, 35. perc). Az eladott labdák és sikertelen triplák után aztán hirtelen nagyon elkapta a ritmust a Kosársuli, és Balogh vezetésével, Pinnyey, Bálint, Borbáth és Kelemen kosaraival három perc alatt 16-0-s rohamot produkált. A pécsiek kétszer is időt kértek, ám végül még úgy is megtartották az előnyüket, hogy 62-67-nél, az utolsó tizenöt másodpercen belül az egyenlítés reménye is felcsillant a Kosársuli előtt. A 62-69-es végeredményt Füzesi büntetői állították be.

A Kosársuli legjobbja, egyben legeredményesebbje Pinnyey (15 pont, 7 lepattanó) és Balogh (13 pont, 8 lepattanó) lett, míg a pécsieknél Kazy 16 pontig, Bánfi 10 pontig és 7 lepattanóig jutott. A Vásárhely a vereségnek köszönhetően visszacsúszott a 12. helyre a tabellán, míg a Pécs maradt a 4. helyen.


NB I/B Zöld csoport, 7. forduló:

Vásárhelyi Kosársuli-NKA Universitas Pécs II. 62-69 (13-21, 15-16, 14-22, 20-10)

Hódtói Sportcsarnok, 400 néző. Vezette: Török, Gruber, Szőts

Kosársuli: Borbáth 8/6, Balogh 13/3, Bálint 8, Pinnyey 15. Kelemen 13/3
Cserék: Bősz 3/3, Knyur 2, Kass -, Filak –
Vezetőedző: Vuk Pavlovic

Pécs: Bor 8, Rátgéber 4, Kazy 16/9, Bánfi 10/6, Cekic 4
Cserék: Kelemen 8, Szita 8, Korszunszkij 7, Merkl 2, Füzesi 2, Zalay -, Bolyos –
Edző: Berkics Bence

Vuk Pavlovic: „Gratulálok a Rátgéber Akadémiának! Nagy energiával játszottak, de erre is számítottunk, hogy így fognak idejönni és mindent meg fognak tenni a győzelemért. Úgy gondolom, hogy mi is mindent megtettünk, de volt a mérkőzés közepén egy olyan periódusunk, ahol nagyon pontatlanul játszottunk, elsiettük a dolgokat, nem ismertük fel a helyzeteket és nem is ültek a dobásaink sajnos. Gyenge százalékkal dobtuk a triplákat és a büntetőket is. Annak viszont nagyon örülök, hogy a mérkőzés végén sikerült visszajönnünk, volt tartása a csapatnak, az utolsó csepp energiánkat is beletettük, de ez sajnos nem volt elég, kellett volna még pár perc, hogy esetleg meg tudjuk fordítani. Dolgozunk tovább.”


Folyatás a Kosársuli számára szerdán 18:30-tól, amikor is a Hepp Kupában a Békéscsaba látogat a Hódtóiba.

Óriási siker: országos 15. lett a Kosársuli U14-es csapata

Óriási siker: országos 15. lett a Kosársuli U14-es csapata

A 15. helyen zárta az U14-es országos bajnokságot a Vásárhelyi Sólymok együttese. A Vásárhelyi Kosársuli korosztályos csapata hazai pályán zárta a szezont a Hódtói Sportcsarnokban megrendezett nyolccsapatos B-döntővel, ahol a Szombathely ellene diadalmaskodni tudtak....

Befejeződött az U11-es bajnokság

Befejeződött az U11-es bajnokság

A Vásárhelyi Kosársuli U11-es csapatai is befejezték a bajnokságot. A Bölények, a Farkaskölykök, a Mosómedvék és a Hódok egyaránt tanúlságos szezont tudhatnak maguk mögött. U11-ES BAJNOKSÁG, A-CSOPORT Vásárhelyi Farkaskölykök- Vásárhelyi Bölények 49-28Farkaskölykök:...

Szoros meccset játszott a Kosársuli lánycsapata

Szoros meccset játszott a Kosársuli lánycsapata

Szoros mérkőzést játszott a Vásárhelyi Kosársuli lánycsapata. A kék-sárgák a Szeged U14-es csapatával mérkőzött meg, és csak 5 ponttal maradt alul velük szemben. Vásárhelyi Pumák - Szeged KK U14 Leány 50:55Pumák: Szenti Laura 2, Szöllősi Viktória Anna 12, Sinkó Zenina...