A HIBÁTLAN SOPRON OTTHONÁBAN A KOSÁRSULI

Szerző: | okt 6, 2023

Nagy utazásokkal kezdi a szezont a bajnokság legalacsonyabb átlagéletkorú csapata, a Vásárhelyi Kosársuli. Borbáthék az első fordulóban Győrben játszottak, most vasárnap pedig Sopronig kocsikáznak majd. A házigazda SMAFC 1860 Soproni Egyetem eddig hibátlan az NBI B zöld csoportjában, az első két „kanyarban” a Pénzügyőr és az Eger ellen húzták be a meccseket.

A Kosársuli jó hangulatban várja a találkozót, hiszen az első fordulóban tartalékosan kaptak ki a győriek csarnokában, ahol a 3. negyed végéig teljesen partiban voltak. Vuk Pavlovics legénysége ezt követően a Hódtói Sportcsarnokban diadalmaskodott a Pénzügyőr ellen egy olyan mérkőzésen, amelyen végig küzdve, motiváltan, igazi csapatként dolgozva kerekedtek felül. A 85-71-es győzelemből kiemelendő a 11 tripla, a 15 szerzett labda, na meg az, hogy öten is kétszámjegyű pontig jutottak (Borbáth 21, Bálint 18, Pinnyey 17, Balogh 14, Kass 10).

A ponterős játékra a hűség városában is szükség lesz, ahol a védekezésre is nagy hangsúlyt kell fektetnie Béreséknek. Kulcskérdés lehet, hogy sikerül-e hatástalanítani a szintén igencsak fiatal kosarasokból álló ellenfelet, akiknél Rátvay, Csátaljai, Tóth, valamint Schöll és Bakk is virgonckodott az előző körökben.

A Vásárhelyi Kosársuli legközelebb október 20-án lép pályára a Hódtói Sportcsarnokban. Akkor a Százhalombatta érkezik majd a Hódkertész Kft. támogatásával megrendezésre kerülő összecsapásra. Előtte azonban Székesfehérváron bajnokin, Tiszakécskén pedig kupaderbin pattogtatnak majd Pinnyeiék.

Rangadót játszik hazai pályán a Kosársuli

Rangadót játszik hazai pályán a Kosársuli

Péntek este ismét a Hódtói Sportcsarnokban lép pályára a Vásárhelyi Kosársuli: az NB I/B Zöld csoportjának 18. fordulójában a Békéscsabát fogadja Saša Vejinović csapata. Két hét szünetet követően folytatódik a bajnokság, amelynek alapszakaszából mindössze öt mérkőzés...

Csoportelsőként zárt a Kosársuli U11

Csoportelsőként zárt a Kosársuli U11

Február 21-én az országos U11-es bajnokság, azaz a Kenguru Kupa 5. fordulójában lépett pályára a Vásárhelyi Tigrisek csapata. Patkós József tanítványai hazai pályán egy győzelemmel és egy vereséggel zártak, így megnyerték a B csoportot. Eredmények: Vásárhelyi Tigrisek...

Két főtáblás győzelem a Kosársuli U14-nél

Két főtáblás győzelem a Kosársuli U14-nél

Újabb kétnapos tornán lépett pályára az U14-es bajnokság főtábláján a Vásárhelyi Kosársuli U14/A. Czibere Zoltán legénysége két sikerrel zárta a megmérettetést, ráadásul csak 1 ponton múlt, hogy a harmadik meccset is behúzzák. Vasas Akadémia U14 /B - Vásárhelyi...