Meglehet az 5. hely: győzött, így párharcot is nyert a Kosársuli

Szerző: | júl 3, 2023

A Pénzügyőr elleni hazai meccsel folytatta az NB I/B Zöld csoportjának 5-8. helyéért zajló rájátszását a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli. Vuk Pavlovic együttese a budapesti vereség után javítani tudott, nyolc ponttal megnyerte a visszavágót, így a szezon utolsó két mérkőzését az 5. helyért játszhatja.  

Noha a Pénzügyőr az odavágón 71-69-re nyert, szinte meccsnullról kezdődött a találkozó a Hódtói Sportcsarnokban péntek este. Ennek ellenére nem ilyen kezdésről álmodott a sikerrel megvívott 3×3-as világbajnoki selejtezőről visszatérő Kelement, valamint a sérüléséből felépülő Pinnyeyt ismét a soraiban tudó Kosársuli előzetesen: az első másfél negyedet – egészen a 16. percig – végigvezette az egyáltalán nem megilletődötten kosárlabdázó Pénzügyőr. Kerkai és Barócsi kosaraival 5-0-val kezdtek a zöldmezesek, majd ugyan Vuk Pavlovic időkérését követően közelebb jött a vásárhelyi csapat, az első negyed második felében produkált egy 12-0-s rohamot a Pénzügyőr, amelynek köszönhetően 25-11-re lépett el a 9. percre. A Kosársuli rossz szériáját Balogh, majd Bálint pontjai törték meg, ám az első tíz perc végén így is simán vezettek a vendégek (16-28).

A második negyed elején nagyobb tempóra váltott a Kosársuli, Balogh vezetésével sikerült is tíz pont alá csökkenteni a különbséget – a 13. percben, 26-31-nél kért időt a vendégek vezetőedzője, Fülöp Gergő. A negyed közepén aztán Bálint triplájával érte utol a Kosársuli a Pénzügyőrt, majd Kelemen büntetői után új meccs indult: átvette a vezetést a csapat, és a lefújásig végig őrizte is azt. A félidőben viszont teljesen nyílt volt a párharc, a 45-41-es hazai előny ugyanis összesítésben mindössze kétpontos különbséget jelentett.


A harmadik negyedben úgy folytatódott a meccs, ahogy a szünet előtt abbamaradt: a játékrész elején a Varga testvérek kosarai növelték hat pontra a Kosársuli vezetését, ezzel az előnnyel pedig jól is tudott gazdálkodni a csapat – 52-48-ról jó büntetőzéssel és egy Kelemen-triplával ráadásul jött egy 11-0-s sorozat, ami egyrészt 63-48-ra alakította az állást, másrészt az egész párharcot eldöntötte. A negyed végén dr. Szekeres dudaszós triplájával kapaszkodott ugyan a Pénzügyőr, ám így is 67-54-ről kezdődhetett az utolsó tíz perc.


Az utolsó tíz perc, ahol előbb visszajött tízre a Pénzügyőr, majd a remek teljesítményt nyújtó Borbáth hát mögötti passzából Bálint kosara nyugtatta a hazai közönséget. Egészen az utolsó három percig szinte végig a tíz pont környéki határon mozgott a különbség, majd jött Barócsi második sikeres triplája zsinórban, az utolsó percbe lépve pedig Horváth is elsüllyesztett egy hárompontost. Hatnál kevesebbre ugyanakkor nem csökkent a büntetőzéssel kosarakat szerző Kosársuli előnye, így a vége magabiztos, 84-76-os győzelem, így párharcbeli továbbjutás is lett egyben. A meccs legeredményesebbje a 15 ponttal, 6 lepattanóval és 6 assziszttal 30-as VAL-értéket produkáló Borbáth lett, míg a Kosársulinál Varga Ákos (11 pont, 10 lepattanó), a Pénzügyőrnél Barócsi (20 pont, 10 lepattanó) zárt dupla-duplával. 

NB I/B Zöld csoport, rájátszás az 5-8. helyért, első forduló, visszavágó:

Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli-Pénzügyőr SE 84-76 (16-28, 29-13, 22-13, 17-22)

Hódtói Sportcsarnok, 350 néző. Vezette: dr. Varga, Vadász, Borgula

Kosársuli: Varga Á. 11, Borbáth 15/3, Kelemen 14/3, Bálint 13/3, Varga Z. 15/3
Cserék: Balogh 7/3, Pinnyey 7/3, Kass 2
Vezetőedző: Vuk Pavlovic


Pénzügyőr: Horváth 11/6, Kovács 4, Hajnal 6/6, Kerkai 22/3, Barócsi 20/9
Cserék: dr. Szekeres 6/3, Nyikos 5, Szálas 2, Széphelyi –
Vezetőedző: Fülöp Gergő

Vuk Pavlovic: „Az első negyedben nem úgy kosárlabdáztunk, ahogyan tudunk: sem hajtásban, sem taktikailag, sem egyénileg nem úgy teljesítettünk a feladatokat, ahogy gyakoroljuk és ahogy arra képesek vagyunk. Ez rányomta a bélyegét a támadásokra is, rengeteg kosarat kaptunk és kevés pontot dobtunk. A második és harmadik negyedben elkezdtünk gyorsabban játszani, ahogy azt előzetesen is terveztük. A negyedik negyedet elveszítettük, de ott is megvolt az energia, a kulcsszituációkban jó döntéseket hoztunk, védekeztünk, ahogyan tudunk és így sikerült továbbjutnunk ebből a párharcból. Gratulálok a Pénzügyőrnek is, jól játszottak mindkét meccsen, jó ellenfél volt, további sok sikert kívánok a bajnokságban!”

Fülöp Gergő: „Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű nyerni Hódmezővásárhelyen, de szerencsére az elején azt a lendületet tudtuk továbbvinni, amivel az előző párharc során nyerni tudtunk. Sajnos ezt követően a játékunk lelassult és elkezdett visszakapaszkodni a Vásárhely, viszont végig partiban tudtunk maradni. A végén nem jött össze a fordítás, de maximálisan elégedett vagyok a játékosokkal. Sok sikert kívánok a Vásárhelynek!”

Az 5. helyért a Győrt felülmúló Dunaharaszti ellen játszik a Kosársuli, a párharc időpontjai egyelőre nem ismertek.

Parádés utolsó negyed, győzött hazai pályán a Kosársuli!

Parádés utolsó negyed, győzött hazai pályán a Kosársuli!

Péntek este a Győr ellen kezdte meg hazai szereplését a 2024/25-ös szezonban a Vásárhelyi Kosársuli férfi felnőttcsapata. Saša Vejinović együttese három negyeden keresztül szoros meccset játszott a győriekkel, az utolsó tíz percben viszont ellenállhatatlanul...

Jön az első hazai bajnoki a Kosársulinak

Jön az első hazai bajnoki a Kosársulinak

Péntek este a Győr ellen játssza első hazai mérkőzését az NB I/B Zöld csoport 2024/25-ös szezonjában a Vásárhelyi Kosársuli. Saša Vejinović csapatának nem lesz könnyű dolga, ha győzni szeretne. Az első fordulóban mind a Kosársuli, mind a Győr vereséget szenvedett, ám...

Főtáblán a Kosársuli U16 is!

Főtáblán a Kosársuli U16 is!

Múlt hétvégén a Kosársuli U14, most pedig az U16-os együttes ért el óriási sikert. Bonifert Domonkos legénysége a fővárosban két győzelmet zsebelt be úgy, hogy a harmadik derbin is épphogy csak elmaradt a siker. A kék-sárgák a pécsi kosárlabda akadémia és a Megyei...