Indul a rájátszás a Kosársulinak

Szerző: | júl 3, 2023

Negyedik helyen végzett és ezzel pályaelőnnyel kezdi a rájátszást a Tiszaújváros ellen a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli. A kék-sárgák szokatlan időpontban, április 12-én szerdán 18:30-kor kezdik meg szereplésüket a playoffban, a Hódtói Sportcsarnokban.

Igazán kiélezett összecsapásra számíthatnak a szurkolók, hiszen a Tiszaújváros közvetlenül a vásárhelyiek mögött, az ötödik helyen zárta a bajnokság alapszakaszát. Ráadásul a két gárda egymás elleni mutatója is igencsak azonos, hiszen mindkét csapat egyszer-egyszer tudott győzni a másik ellen, ráadásul hajszál híján ugyanannyi ponttal.

Jó jel, hogy a Hódmezővásárhely a legutóbbi találkozásukkor úgy tudta győztesen elhagyni a pályát, hogy semmi sem veszélyeztette a sikerüket. Kelemenék végig vezetve, 18 ponttal verték meg akkor Lekli József alakulatát. Azt viszont már most borítékolhatjuk, hogy ahogy legutóbb, úgy most is egy igencsak fizikális mérkőzést láthat majd a vásárhelyi közönség. Könnyen megjósolható, hogy a tiszaújvárosiak nem adják majd könnyen magukat, hiszen a tét nem más, mint a továbbjutás a rájátszás három győzelemig tartó első köréből.

A Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli Tiszaújvárosi Phoenix KK elleni meccse április 12-én 18:30-kor kezdődik. A találkozóra a belépés ingyenes, de pénzadománnyal támogathatják a Kosársulit. A bevételt az egyesület csapatainak utaztatására fordítják.

Négy meccs, két győzelem a Kosérsuli U21-nél

Négy meccs, két győzelem a Kosérsuli U21-nél

Újabb négy találkozón van túl a Vásárhelyi Kosársuli U21-es csapata. Saša Vejinović legénysége jelenleg hatodik helyen áll a tabellán úgy, hogy a felnőtt gárdában is helyet kapó néhány játékos mellett többségében az U21-es korosztálynál jóval fiatalabb kosarassal...

Sérülés és betegség nehezítette a Kosársuli U14/ dolgát

Sérülés és betegség nehezítette a Kosársuli U14/ dolgát

Nem volt könnyű dolga a Vásárhelyi Kosársuli U14-es A-csapatának a hétvégén. Czibere Zoltán legénységének felkészülését egész héten betegségek és sérülések nehezítették. Ennek ellenére mindhárom meccsükön helyt tudtak állni, a Honvéd ellen pedig győzelemmel hagyták el...