Az 5. hellyel búcsúzna a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli

Szerző: | júl 3, 2023

Rendhagyó módon május 25-én, csütörtökön játssza a 2022-23-as szezon utolsó mérkőzését a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli. Egyben ezen a mérkőzésen, a DMTK ellen dől el az is, hogy az 5. helyen zárja-e a bajnokságot Vuk Pavlovics legénysége az NB/I B Zöld csoportjában. A kék-sárgák a múlt pénteki idegenbeli győzelmet követően 6 pontos előnnyel várják a kuparendszerben zajló párharc visszavágóját a Dunaharaszti ellen.

A párharc első összecsapásán nem mindennapi izgalmakat követően sikerült behúzni a győzelmet Kelemenéknek, akik az utolsó negyed előtt még hátrányban ülhettek a padon. Ezután azonban begyújtották a rakétákat és mindössze 12 pontot engedélyeztek ellenfeleiknek úgy, hogy ezalatt ők 24 egységet termeltek. A dunaharasztiaknál Boinitzer, Burai és Mészáros vitte a prímet, rájuk a szezonzárón is nagy figyelmet kell majd fordítani.

Balogh László, a Kosársulihoz tavaly nyáron a Honvédból visszatérő, azóta nagyon hasznosan beilleszkedő fiatal vásárhelyi kosaras elmondta, hogy mindenképpen győzelemmel és közönségszórakoztató játékkal akarják zárni az idényt. Szerinte, ha sikerül javítani az előző mérkőzésen elkövetett hibákon – így például az eladott labdákon -, akkor győztesen fogják elhagyni a parkettet. Ehhez azonban a közönség buzdítására is szükség lesz!

A Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli Dunaharaszti elleni meccse május 25-én, csütörtökön 18:30-kor kezdődik. A találkozóra a belépés ingyenes, de pénzadománnyal támogathatják a Kosársulit. A bevételt az egyesület csapatainak utaztatására fordítják.

Három szép győzelemmel zárta a szezont a Vásárhelyi Sólymok

Három szép győzelemmel zárta a szezont a Vásárhelyi Sólymok

Két héten belül rendezték az Országos Serdülő Bajnokság főtáblájának 5. és 6. fordulóját. Előbbinek a kőbányai Zsíros Tibor Kosárlabda Csarnok adott otthont, míg az utolsó megmérettetésre Székesfehérvárra utaztak a Vásárhelyi Sólymok. Sajnos az 5. fordulóban eldőlt,...

Vége az idénynek a Mosómedvék és a Farkasok számára

Vége az idénynek a Mosómedvék és a Farkasok számára

A Vásárhelyi Kosársuli U12-esei közül a Mosómedvék és a Farkasok is befejezték a 2024/25-ös idényt. Csókay Miklós és Patkós József tanítványai az utolsó forduló egyik meccsén egymás ellen léptek pályára. Vásárhelyi Mosómedvék vegyes – Szedeák/A 18-54 (5-24, 5-14, 7-4,...

U11: befejezték a szezont a Rókák és a Tigrisek is

U11: befejezték a szezont a Rókák és a Tigrisek is

Befejeződött a szezon a Vásárhelyi Kosársuli U11-eseinek is. A Rókák és a Tigrisek két-két mérkőzéssel búcsúztak az idénytől. Békési Gladiátorok - Vásárhelyi Rókák 68-47 (18-9, 20-17, 14-6, 16-15)Rókák: Tirla 9, Kálló-Nagy 8, Szél 7, Móza 7, Kun 6, Vili 4, Bartha 3,...