Csodát tett a Kosársuli, megvan zsinórban a 9. győzelem!

Szerző: | márc 10, 2024

Hihetetlen fordítással nyert a közvetlen rivális Nagykőrös otthonában szombat este a Vásárhelyi Kosársuli: Saša Vejinović vezetőedzői debütálásán az utolsó negyedet 15 pontos hátránnyal kezdte a csapat, a végén mégis győztesen hagyta el a pályát, így folytatódik a szenzációs sorozat.

Egy változás történt hét közben a Vásárhelyi Kosársulinál: az Utasi Gábor, Saša Vejinović edzőpárosból immár utóbbi irányítja vezetőedzőként a csapatot, így a szombati, Nagykőrös elleni rangadón debütált ebben a pozícióban. Nem volt könnyű mérkőzésre kilátás az NB I/B Zöld csoportjának 23. fordulójában, hiszen a hétvégét megelőzően az 5-8. helyen négy együttes is 12-10-es mérleggel állt – köztük a nagykőrösiek és a vásárhelyiek is.

A vendéglátó az előző fordulóban meglepetésre kikapott a Pénzügyőr otthonában, ám jó emlékkel várhatta a találkozót, hiszen novemberben 87-72-re nyert a Hódtói Sportcsarnokban. A Kosársuli viszont az előző hetek fantasztikus eredményei miatt úgy léphetett pályára, hogy amennyiben nyer, úgy egyrészt megszerzi zsinórban a 9. sikerét, másrészt újabb lépést tesz előre a tabellán, ami a felsőházi rájátszást érő helyek szempontjából különösen fontos az alapszakasz hajrájában.

A keretből ezúttal is hiányzott a sérült Pinnyey, de nem csak ez okozott problémát: a Nagykőrös ugyanis meggyőzően kezdett, sőt, nem túlzás azt állítani, hogy a meccs nagy részét kontrollálni tudta, hiszen a 40 percből 33-at vezetett. 9-2-es első három perc után végül 12-4-nél kért időt Saša Vejinović (5. perc), és bár Mári triplájánál már a tízet súrolta a különbség (15-6), Orgona hármasa és Kelemen közelije közelebb hozta a csapatot (15-11). A negyed legvége azonban a hazaiaké volt, Rosić triplájára ugyanis előbb Mácsai, majd Mészáros válaszolt, így 24-14-gyel zárult az első tíz perc.

Támadásban és védekezésben sem találta igazán a ritmust és az ellenszert a Kosársuli, a hazaiak csapatjátéka pedig kiválóan működött. A negyed közepe hozott változás: Orgona és Rosić kosarai után Bálint rázta meg magát, két tripláját követően 35-33-nál már a Nagykőrösnek kellett időt kérnie (17. perc). A vezetést nem tudta átvenni a Kosársuli, a korábban évekig Vásárhelyen játszó Molnár Bence vezetésével pedig ismét növelni tudta az előnyt a Nagykőrös. Az első félidőt Rosić triplája zárta le, 41-37-tel mehettek pihenni a csapatok.

A nagyszünetet követően előbb Balogh villant, majd Bálint hármasával először vezetett a meccsen a Kosársuli (41-43, 22. perc). Nem sokáig tartott az öröm, olyannyira, hogy Timkó és Fehér pontjaival 11-0-s rohamot produkált a Nagykőrös, amivel megint óriásit változtatott a játék képén (52-43, 25. perc). A vásárhelyi lendület megtörni látszott, elöl szinte semmi nem jött össze, és a védekezés sem működött igazán, így az említett 41-43-as állásról egy 22-5-ös sorozattal 63-48-ra fordítottak a hazaiak a negyed végére – egy Rosić-kettesen és – triplán kívül egyetlen értékesített támadást sem tudott felmutatni a csapat majd’ kilenc percen keresztül.

A félig-meddig minden szempontból vesztett helyzetből aztán jött a csoda. Bálint triplájával kezdődött minden, majd Balogh kettese és Bősz hármasa következett (65-56, 32. perc), Bálint két kosara pedig visszahozta mínusz ötre a csapatot (65-60, 34. perc). A hazaiak edzője, Kovács Márk nem kért időt, és a Kosársuli köszönte szépen, Bősz, Bálint és Rosić által, egy elképesztő rohammal, a 37. perc elejére megfordította a meccset. Ekkor már jött az időkérés a Nagykőröstől, de későn: eladott labdákon, faultokon és egy technikain kívül négy percig nem tudtak érdemlegeset felmutatni támadásban a fehér mezes játékosok, a Kosársuli pedig óriásit küzdve, szívvel-lélekkel harcolt minden labdáért és pontért. Orgona, majd a végjátékban főszereplőként nagyot játszó Bősz növelte a különbséget, Rosić triplája pedig megadta a kegyelemdöfést (72-80, 39. perc). Innen egy-két pontatlanságnak köszönhetően közelebb tudott jönni a Nagykőrös, de tudott sáfárkodni az órával és a kialakított előnnyel a Kosársuli, így végül 82-79-re nyert, és előrelépett a 6. helyen a tabellán!

A felejthetetlen győzelem legeredményesebbje az egyaránt dupla-duplázó Bálint (25 pont, 10 lepattanó) és Rosić (21 pont, 10 assziszt) lett, de dicséret illet mindenkit, hiszen egy percig sem adta fel a csapat, és a 34-16-os utolsó negyed magáért beszél. Mondani sem kell, mennyit ér ez a győzelem…

NB I/B Zöld csoport, 23. forduló:

Nagykőrösi Sólymok KE-Vásárhelyi Kosársuli 79-82 (24-14, 17-23, 22-11, 16-34)

Nagykőrös, Kossuth Lajos Általános Iskola, tornaterem. Vezette: Sallai, Polonkai, Márton

Nagykőrös: Mészáros 13/9, Molnár 18, Fehér 13/3, Mári 11/6, Timkó 13
Cserék: Mácsai 6, Tóth 3, Kocsis 2
Vezetőedző: Kovács Márk

Kosársuli: Rosić 21/15, Borbáth 2, Balogh 9, Bálint 25/15, Orgona 12/6
Cserék: Bősz 11/6, Kelemen 2, Kass –
Edzőpáros: Saša Vejinović, Utasi Gábor

Saša Vejinović: „Szívből gratulálok a csapatnak! Nagykőrösön játszani mindig nehéz, de összehoztunk egy 34-16-os utolsó negyedet, ami egy ilyen első 30 perc után igen nagy szó szerintem. Nagy gratuláció jár a fiúknak, mert 40 percen keresztül nem adták fel, ami az egyik legfontosabb a kosárlabdában. Elviselni, hogy egyszer lent, egyszer fent, nem megtörni hátrányban, nem feladni, és a végén összehozni egy ilyen negyedik negyedet… emelem kalapom a játékosaim előtt!

Az U20-as csapat szintén nagyot harcolt, ám 83-83-as rendes játékidőt után hosszabbításban végül 93-85-re kikapott a közvetlen riválistól, így eldőlt, hogy minden bizonnyal a 3. helyen végez a tabellán. A csapat legeredményesebbje a 27 pontig jutó Knyur, valamint a 18 ponttal és 15 lepattanóval dupla-duplázó Karsai lett.

Folytatás március 14-én, csütörtökön, a Veszprém elleni hazai rangadóval.

U10-es csapataink

Hazai pályán játssza a B-döntőt a Kosársuli U14/A

Hazai pályán játssza a B-döntőt a Kosársuli U14/A

Óriási sikert elérve a 9-16. helyért játszhat a Vásárhelyi Kosársuli U14-es A-csapata, a Vásárhelyi Sólymok. A kék-sárgáknak az utolsó forduló előtt még a legjobb 8 közé jutásra is volt esélyük, ezt azonban két akadémiai csapat megakadályozta. Örömhír, hogy Soósék...

Megvan az 5. hely, győzelemmel zárta a szezont a Kosársuli!

Megvan az 5. hely, győzelemmel zárta a szezont a Kosársuli!

Lejátszotta utolsó mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli. A csapat a hazai győzelem után a visszavágón, idegenben is felülmúlta a Győrt, így kettős sikerrel szerezte meg az 5. helyet az NB I/B Zöld csoportjában. Keretes szerkezetet hozott a...