Új játékossal készül fontos meccsre a Kosársuli

Szerző: | jan 12, 2024

Szombaton a 13. helyen álló Pénzügyőr ellen játszik fontos mérkőzést a 12. Vásárhelyi Kosársuli. A fővárosban megrendezésre kerülő találkozón új játékos debütálhat a kék-sárgáknál. Kelemen Balázséknak fontos lenne győzniük, hogy elinduljanak a középmezőnybe vezető úton.

Egy héttel ezelőtt közel járt a győzelemhez a negyedik helyezett Győr ellen a Hódmezővásárhely, akkor azonban a tartalékos keret (a játékpercek zöme 6 játékos között oszlott el) nem bírta fejjel és lábbal sem a hosszabbítást. Most azonban egy új játékos csatlakozott a kerethez: Orgona Gergő az NBI B piros csoportjából érkezett a vásárhelyiekhez. A palánk alatt bevethető, dinamikus és jó felfogású sportoló már nagyon várja első mérkőzését. Mint mondta, szeretne segíteni előrébb jutni a tabella utolsó harmadából. A vásárhelyi játékosállományból ugyan keveseket ismer, de a csapatkapitány Bálint Erikkel együtt játszott még Kecskeméten, míg a Vásárhely másodedzője, Saša Vejinović szülővárosa csapatában, a Szentesben volt csapattársa.

A szombati fővárosi ütközetet követően január 19-én pénteken a Sopron érkezik majd a Hódtói Sportcsarnokba. Ekkor már Orgona Gergőt is láthatja hazai pályán a publikum. A mérkőzés rendezését a Hódkertész Kft. támogatja.

Újabb meccseket játszottak a Kosársuli U11-esei

Újabb meccseket játszottak a Kosársuli U11-esei

A Kosársuli U11-esei közül a Rókák és a Tigrisek is pályára léptek. Czibere Zoltán, valamint Patkós József tanítványai újabb hasznos mérkőzéseken vannak túl. Lehel Kosársuli - Vásárhelyi Rókák 56-58 (9-12, 21-19,5-3,21-24) Rókák: Vili 17, Móza 14, Barta 10, Szél 6,...

Újabb sérülés a megtizedelt Kosársuli U16-nál

Újabb sérülés a megtizedelt Kosársuli U16-nál

A Dávid Kornél Akadémia otthonában lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli U16-os csapata az országos főtáblán. Bonifert Domonkos sérülésektől és betegségektől megtizedelt csapata súlyos vereséget szenvedett, ráadásul a csapat kapitánya, Soós Balázs térdsérülést...

A 3. helyet szerezte meg a bajnokságban a Kosársuli U19

A 3. helyet szerezte meg a bajnokságban a Kosársuli U19

A régiós döntő 3. helyén végzett a Vásárhelyi Kosársuli U19-es csapata. Bálint Erik tanítványai a Nyíregyháza elleni elődöntőben négy ponttal maradtak alul, majd a bronzmeccsen az Egert kilenc ponttal győzték le. Nyíregyházi Sportcentrum U19 - Vásárhelyi Kosársuli...