Pakson a Vásárhelyi Kosársuli

Szerző: | dec 12, 2023

December 15-én, pénteken 19 órakor az 5. helyezett Paks otthonába látogat a Vásárhelyi Kosársuli NB I/B Zöld csoportos csapata. A kék-sárgáknak nem lesz könnyű az Atomerőmű SE U23 ellen, hiszen a Tolna vármegyeiek keretében sok tehetséges, az A-csoportos csapat mellett edződő fiatal szerepel.

A Kosársuli ezzel szemben nem kezdi túl jó előjelekkel a találkozót, hiszen az elmúlt hetekben igencsak hiányosan tudott pályára lépni, többen is betegséggel küzdöttek Utasi Gábor és Saša Vejinović gárdájában. A Békéscsaba ellen elszenvedett múlt heti vereség után jelenleg 12. helyen áll a Hódmezővásárhely. Baloghék a legutóbbi találkozón is megmutatták, hogy ennél több van bennük, egyelőre azonban még nem sikerült stabil játékot kiépíteniük, amire a paksiak ellen is szükség lesz.

Annál is inkább, mert ellenfeleiknél igencsak hosszú a kispad. Közülük leginkább Heimann, Géringer és Kékesi játéka emelkedett ki eddig. Ha a Vásárhelynek sikerül visszafognia a Paks ponterős játékát, valamint jó napot fognak ki a támadóoldalon is, akkor akár a győzelmet is sikerülhet elhozniuk. Egy biztos, hogy Morgen Frigyes edző legénysége ellen egy nagyon fizikális és pörgős tempójú ütközetre kell számítania Bálint Erikéknek.

Veretlenül lépett tovább U14-es csapatunk

Veretlenül lépett tovább U14-es csapatunk

Veretlenül teljesítette az első selejtezőkört a Vásárhelyi Kosársuli U14/A csapata. Czibere Zoltán együttese mindhárom mérkőzését megnyerte, így a főtáblára jutásért játszhatnak, a hétvégén Kecskeméten folytatják a szereplést. Vásárhelyi Kosársuli U14/A – FTSI U14...

Szurkolj velünk egész szezonban – és támogasd a Kosársulit!

Szurkolj velünk egész szezonban – és támogasd a Kosársulit!

Legyél ott a Vásárhelyi Kosársuli hazai mérkőzésein a 2026/27-es szezonban! A szezonbérlettel NB I/B Zöld csoportos csapatunk hazai bajnoki és kupamérkőzéseit is megtekintheted. A bérlet megvásárlásával nemcsak a lelátóról támogatod a csapatot, hanem közvetlenül...

A regionális bajnokságban folytatja a Kosársuli U19

A regionális bajnokságban folytatja a Kosársuli U19

A Hódtói Sportcsarnokban rendezték az U19 bajnokság főtáblájának selejtezőjét. Utasi Gábor tanítványainak sajnos nem sikerült győznie, viszont a csapat játéka egyre javuló képet mutatott. A szezont a régiós bajnokságban folytathatják tovább. Vásárhelyi Kosársuli -...