Fehérváron a Kosársuli

Szerző: | okt 12, 2023

Ismét nagy kihívással áll szemben a Vásárhelyi Kosársuli, hiszen pénteken az eddig veretlen Dávid Kornél KA otthonában lép pályára Székesfehérváron. A kék-sárgáknak igencsak sűrű az utazóprogramjuk, hiszen a vasárnapi soproni túra után kedden Tiszakécskén játszottak a Hepp Ferenc Emlékkupában, azt a találkozót győzelemmel zárták Bálinték.

A fehérváriak ellen azonban nem lesz könnyű dolga a Pavlovics-legénységnek, hiszen a Fejér megyeiek igencsak jó játékerőt képviselnek. Eddigi összes meccsükön sikerrel vették az akadályt: a Győr, a Pénzügyőr és a Paks ellen egyaránt örülhettek, ráadásul a három meccs közül kettőt idegenben húztak be. A kispadjuk pedig nemcsak a játékosok, hanem az edzőjük miatt is erősnek tűnik. Az a Braniszlav Dzunics a mesterük, aki hosszú NB I-es kosaras múltja mellett a trénerek között is letette a névjegyét, hiszen szakvezetői dicsőségfaláról nem hiányzik az NB I A-csoportos aranyérem és a kupagyőzelem sem.

A kihívás tehát adott, Balogh Lászlóéknak alaposan fel kell tűrniük az ingujjat, ha sikerrel akarják elhagyni a parkettet. A Győr és a Pénzügyőr ellen biztató jeleket láthatott a közönség, még úgy is, hogy tartalékosan léptek pályára a vásárhelyiek. Ahhoz azonban, hogy megszülessen az első idegenbeli bajnoki siker, nagy koncentrációra, összhangra és néhány bravúrteljesítményre lesz szükség Székesfehérváron.

A Kosársuli október 20-án, pénteken 18:30-kor játszik legközelebb hazai pályán, a Százhalombatta érkezik a Hódtói Sportcsarnokba. Azt a mérkőzést a Hódkertész Kft. támogatásával rendezzük majd meg.

Két főtáblás győzelem a Kosársuli U14-nél

Két főtáblás győzelem a Kosársuli U14-nél

Újabb kétnapos tornán lépett pályára az U14-es bajnokság főtábláján a Vásárhelyi Kosársuli U14/A. Czibere Zoltán legénysége két sikerrel zárta a megmérettetést, ráadásul csak 1 ponton múlt, hogy a harmadik meccset is behúzzák. Vasas Akadémia U14 /B - Vásárhelyi...

Két meccsen vannak túl a Vásárhelyi Rókák

Két meccsen vannak túl a Vásárhelyi Rókák

Két mérkőzést játszott a Vásárhelyi Rókák U12-es gárdája. Czibere Zoltán ifjú legénysége a SZEDEÁK és Nagykőrös ellen szerzett értékes tapasztalatokat. SZEDEÁK Oroszlánok-Vásárhelyi Rókák 68-49 (18-2, 14-19, 16-11, 20-17)Rókák: Vili 19, Móza 10, Kun 5, Rajki 5, Szél...

Nem adott esélyt a Baja a Kosársulinak

Nem adott esélyt a Baja a Kosársulinak

Szombat este a Baja vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 17. fordulójában. Saša Vejinović csapata hamar hátrányba került és nem tudta megszorítani az egyik bajnokesélyest. A bajaiak a találkozó előtt a 4. helyen álltak a...