A tabella élén a Kosársuli U20

Szerző: | okt 9, 2023

Mindhárom eddigi mérkőzését megnyerte a Vásárhelyi kosársuli U20-as csapata. A kék-sárgák a Sopron otthonában léptek pályára a hétvégén. Látszott is a hosszú utazás Vuk Pavlovics legénységén, hiszen csak egy mindvégig szoros találkozót követően tudtak diadalmaskodni. A harmadik siker pedig azt jelenti, hogy Karsaiék a tabella élén várják a folytatást.

Az U20-as csapat az első negyed első felét töltötte hátrányban, onnan átvette a vezetést, és 58-46-os félidő után végül 93-88-ra nyert. A legeredményesebb vásárhelyi játékos Bősz lett a 19 pontjával, de Knyur, Megyesi, a sérüléséből visszatérő Karsai, valamint Filak is kétszámjegyű pontig jutott.

SMAFC 1860 KA U20 – Vásárhelyi Kosársuli U20 88-93

Kosársuli: Bősz 19, Karsai 12, Filak 10, Utasi 8, Ocskó -, Bácsi -, Lehoczki 9, Megyesi 13, Bereczki 7, Knyur 15

Vuk Pavlovics: Rövid bemelegítésre volt lehetőségünk a mérkőzés előtt, ez látszott is a csapaton a kezdésnél. Az első negyed végére felvettünk egy jobb ritmust, és átvettük a vezetést. A Sopron hozzáállását szeretném megdicsérni, egész mérkőzésen keményen kosárlabdáztak, ezért is lett szoros a vége. Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez!

Idegenben vár nehéz meccs a Kosársulira

Idegenben vár nehéz meccs a Kosársulira

A Dunaharaszti vendégeként folytatja a bajnokságot vasárnap a Vásárhelyi Kosársuli. Saša Vejinović csapata elvenné a tabellán 4. helyen álló Pest vármegyeiek hazai veretlenségét, egyúttal megszerezné első idegenbeli sikerét a bajnokságban. Sorra az NB I/B Zöld...

A Vásárhelyi Kosársuli is csatlakozik a Cipősdoboz Akcióhoz

A Vásárhelyi Kosársuli is csatlakozik a Cipősdoboz Akcióhoz

A Vásárhelyi Kosársuli idén is fontosnak tartja, hogy a sport erejével segítsen azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. Klubunk nagy örömmel jelenti be, hogy a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének kezdeményezésére csatlakozik a Baptista...

Magabiztosabb játék kell a folytatásban

Magabiztosabb játék kell a folytatásban

56 pontos győzelmet aratott a legutóbbi fordulóban a Vásárhelyi Kosársuli U19-es csapata a Szentes ellen. Bálint Erik edző azonban arra hívta fel a csapata figyelmét, hogy a folytatásban még ennél is magabiztosabb játékra lesz szükségük. Szentesi KK - Vásárhelyi...