Hétvégén a 7. forduló következik az NB I/B Zöld csoportjában. A tabella 3. helyén álló Vásárhelyi Kosársulira nehéz idegenbeli meccs vár, Saša Vejinović csapata a jelenleg 4. Dunaharaszti vendégeként lép pályára szombaton.
A Kosársuli az eddigi öt bajnokijából négyet nyert meg és egyet veszített el, és mindössze a veretlen Budafok, valamint az egy meccsel többet játszó Nagykőrös előzi meg. A Baja elleni siker újabb önbizalomlöketet adhatott, ami kelleni fog most hétvégén is, hiszen nem lesz könnyű dolga a csapatnak.
A Dunaharaszti ugyanis 3-2-es mérleggel közvetlenül a Kosársuli mögött áll a tabellán. A korábban Vásárhelyen is játszó Ughy Albert együttese az eddigi két hazai meccsét (Baja, Százhalombatta) egyaránt megnyerte, legutóbb pedig a bajnoki címvédő Kozármisleny otthonából távozott sima, 95-80-as sikerrel.
Az egyik legfontosabb játékosuk, Pafféri Péter vezeti a bajnokság egyéni listáját a VAL-értékeknél (27.2) és a pontátlagoknál (19) is, előbbi rangsorban a Kosársuli centerét, Anda Dávidot előzi meg. Rajta kívül Olasz Ádám Zsoltra és Dominik Herendicre is érdemes lesz külön odafigyelnie a Kosársulinak.
A DH Basket–Vásárhelyi Kosársuli mérkőzés november 7-én, szombaton 15 órakor kezdődik a dunaharaszti sportcsarnokban. Előtte, 12 órától az U21-esek is összecsapnak.





