Nagyot küzdött, de kiesett a kupából a megtizedelt Kosársuli

Szerző: | okt 13, 2026

Kedd este a szintén Zöld csoportos Baja vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli a Hepp Kupában. Saša Vejinović hiányzóktól sújtott csapata méltón helytállt, végül búcsúzott a kupaküzdelmektől.

A zsúfolt bajnoki program közepén rendezték a kupameccset, a Baja ezáltal szombat-kedd-vasárnap, a Kosársuli péntek-kedd-péntek ritmusban mozog ezekben a napokban. Az idegenbeli szereplés nagy hatással volt a vásárhelyi együttesre, főleg úgy, hogy betegséghullám söpört a napokban, így mindössze hét játékossal utazott el a csapat, ráadásul közülük Nánási sem volt egészséges.

A hat hadra fogható mezőnyjátékos tisztességesen játszotta végig a 40 percet, ám igazolódott a papírforma és a bajaiak végül magabiztosan jutottak tovább. A Kosársuli egyszer, a 2. perc végén vezetett, Polányi két triplája után 8-7-re, amire a bajaiak Hódos vezetésével zsinórban három triplával válaszoltak. Az első negyed közepén 10-0-s rohammal lépett el a Baja, amire Kelemen szűk négy perc alatt tíz ponttal reagált, így alakult ki a 34-27-es állás a 10. perc végére.

Remekül zárkózott a csapat a második játékrész elején, Kruzslicz szórta meg magát, aminek köszönhetően a 15. percben mindössze két pontra olvadt a különbség (41-39). Hódos pontjaival a félidő vége a Bajáé volt, 7-0-s sorozattal ismét kétszámjegyűre növelték az előnyüket, Bálint kosara után végül 54-46-tal mehettek pihenni a felek.

A harmadik negyedet egy újabb 7-0-val indították a hazaiak, amire a Kosársuli Bálint és Niksic által 11-0-s választ adott (61-57, 24. perc). 65-60-ról, kulcspillanatban a Baja tudott elmozdulni, Goldring és Hódos süllyesztett el egy-egy hármast a számukra legjobb pillanatban, amire Niksic triplája után Lakatos tett rá még egyet a negyed végén (78-65).

Goldring a záró játékrész elején ott folytatta, ahol abbahagyta, az első öt percben 11 pontot szórt, erre pedig már nem volt válasza az egyre fáradó Kosársulinak. A hajrában átlépték a 100 pontot a bajaiak, és bár igyekezett szépíteni az eredményt a Kosársuli, a vége húszpontos különbség lett.

A 107-87-es eredményből hazai részről Goldring 31 ponttal, közte nyolc sikeres triplával vette ki a részét, a Kosársuliból Kelemen 28 pontig jutott.

Hepp Kupa, 2. forduló:

Foody-BasketBaja–Vásárhelyi Kosársuli 107-87 (34-27,20-19,24-19,29-22)

Baja, dr. Pósta Sándor Sportcsarnok. Vezette: Farkas, dr. Danka, Fodor

Baja: Lakatos 6/6, Goldring 31/24, Hódos 19/12, Orgona 7/3, Szugyiczki 16
cserék: Heberling 12, Simon 7, Szücs 6, Novák 3/3, Csanyik -, Cseresznyés –
vezetőedző: Pálkerti Tamás

Kosársuli: Polányi 10/6, Kruzslicz 15/6, Niksic 9/6, Bálint 20/12, Kelemen 28/12
csere: Szombati 5/3
vezetőedző: Saša Vejinović

Saša Vejinović: „Betegségek és egyéb okokból megtizedelt csapattal, mindössze hat hadra fogható játékossal álltunk ki, hiszen a hetedik játékosunk sem volt egészséges, aki a kispadon ült. Nagyon szép eredmény született, a srácok jól helytálltak, hiszen nem volt kis terhelés nekik. Várjuk a pénteki bajnokit és várjuk a szurkolókat a Hódtói Sportcsarnokba!”

A pénteki, PTE-PEAC elleni bajnoki 18:30-kor kezdődik a Hódtói Sportcsarnokban. Várunk minden szurkolót!

Sima győzelmet aratott a Kosársuli a fővárosban

Sima győzelmet aratott a Kosársuli a fővárosban

Péntek este a TFSE otthonában lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 3. fordulójában. Saša Vejinović csapata a meccs minden negyedét megnyerte, így sima győzelmet aratott és megszerezte a második sikerét a bajnokságban. A két együttes...

A fővárosban lép pályára a Kosársuli

A fővárosban lép pályára a Kosársuli

Péntek este újabb idegenbeli erőpróba vár a Vásárhelyi Kosársulira: Saša Vejinović csapata a TFSE otthonában lép pályára az NB I/B Zöld csoportjának 3. fordulójában. Az első két kört követően ugyanolyan mérleggel áll a két csapat a bajnokságban: a Kosársuli hazai...