Harcos meccseken vannak túl a Vásárhelyi Tigrisek

Szerző: | jan 28, 2026

Két harcos meccset játszott az U11-es bajnokságban a Vásárhelyi Tigrisek csapata. Patkós József ifjú legénysége a Békéssel és a Jászberénnyel vívott meg.

Lehel Kosársuli – Vásárhelyi Tigrisek 43-57
Tigrisek: Kun 25, Kis-Molnár 13, Kálló- Nagy 7, Pálfi 5, Keresztes 3, Rajki 2, Marton 2, Szabó, Babéj.

Vásárhelyi Tigrisek – Békési Kis Gladiátorok 46-77
Tigrisek: Kun 13, Pálfi 8/3, Kálló-Nagy 8/3, Kis-Molnár 8/3, Rajki 3, Marton 3, Babéj 2, Keresztes 1, Szabó.

Patkós József: A hosszú utakat már kezdik megszokni a Srácok, ráadásul az ellenfél is ismerős volt, nem csak a helyszín. Sajnos csak szűk kerettel utaztunk, de annál elszántabban. Az első meccs mondhatni visszavágó volt, mivel velük már játszottunk. Kemény mérkőzésre számítottunk, elég szoros volt, viszont végig vezettünk, köszönhetően a csapatvédekezésnek és a pontos befejezéseknek. A második rangadó már kevésbé volt olyan szoros, nagyon harcos csapat ellen játszottunk, amire még sokan nem voltak felkészülve a csapatból. Hatalmas hangzavart keltettek a szurkolók a dobokkal, dudákkal, a csapatban többen meg is illetődtek ettől. Sok labdavesztésünk volt, illetve támadásban ha megpasszoltuk az üres embert, sajnos legtöbbször kimaradt. Volt szép összjáték, viszont leginkább 1:1 -ből találtunk be, sokszor kintről elengedett dobásokkal. Dicséret jár a fiúknak, mert felvették a kesztyűt, harcoltak a lefújásig. Valamint örülök, hogy fejlődik a játék képe és kevesebb a képzetlenségi hiba. Megint 2/1, maradunk a B-ben és készülünk a folytatásra. Köszönjük a szurkolók támogatását!

Jön a Kosársuli utolsó hazai meccse az alapszakaszban

Jön a Kosársuli utolsó hazai meccse az alapszakaszban

Péntek este a Dunaharasztit fogadja a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 20. fordulójában. Saša Vejinović csapatának ez lesz az utolsó hazai találkozója az alapszakaszban. A vásárhelyi csapatnak már csak matematikai esélye van arra, hogy bejusson a...

Nincs jó passzban, javítana a Kosársuli U16

Nincs jó passzban, javítana a Kosársuli U16

Két idegenbeli vereséggel folytatta a Vásárhelyi Kosársuli U16-os csapata a rájátszást.  Eredmények: Kiss Lenke KS - Vásárhelyi Kosársuli 82-70Kosársuli: Soós 26/9, Borus 21/21, Papp 6, Herczeg A. 3, Őze csere: Hegyi 9/3, Ambrus 2, Kanka 3/3, Nagy, Skoda, Kálló-Nagy ...

Kosársuli U11: két mérkőzéssel folytatódott a bajnokság

Kosársuli U11: két mérkőzéssel folytatódott a bajnokság

Két mérkőzéssel folytatta a bajnokságot a Vásárhelyi Tigrisek U11-es csapata. Patkós József tanítványai a 6. fordulóban Szegeden lépett pályára. Eredmények: Vásárhelyi Tigrisek - Szedeák U11 44-58Tigrisek: Pálfi 12, Kun 9, Balázs 8/3, Kálló-Nagy 4, Kis-Molnár 4,...