Péntek este az első hazai meccsét játszotta idén a Vásárhelyi Kosársuli. Saša Vejinović csapata az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulójában a Győrt fogadta a győzelem reményében, ám a vendégek szinte végig uralták a rájátszás szempontjából fontos találkozót és simán nyertek.
A két csapat a tabella 9. és 10. helyéről, ugyanolyan mérleggel (három győzelemmel és kilenc vereséggel) várta a meccset. A vásárhelyiek zsinórban öt, a győriek zsinórban három nyeretlen bajnokit követően várhatták a péntek estét, ami egyben jó revánslehetőség is volt a Kosársuli számára az őszi, 88-71-es idegenbeli vereségért.
Fontos téttel bírt a találkozó a felsőházi rájátszást szem előtt tartva, és ezt a helyzetet a Győr kezelte jobban, hiszen egy percig sem adták ki a vezetést a kezükből. 6-0-val, két triplával kezdtek a vendégek, majd ugyan sikerült felzárkózni két-, illetve hárompontos hátrányra, a negyed közepén már kilencnél járt a különbség (9-18). Saša Vejinović a 6. percben időt kért, ami jót tett a csapatnak, hiszen három perc alatt 6-0-s sorozat következett, a negyed végére pedig négy pont maradt a Győr előnyéből (17-21).
A második negyed elején Bakon szórta meg magát, háromból három sikeres triplával kezdett, majd egy 8-0-val hirtelen már tizenöt volt a két csapat között (22-37, 14. perc). Innen Bálint vezetésével 9-0-s rohammal zárkózott ismét a Kosársuli (31-37, 18. perc), ám a félidő végén ismét a győriek akarata érvényesült: ismét a hullámvasút tetejére kerültek, 10-0-s szériával pedig pont a nagyszünetre alakították ki az addigi legnagyobb fórjukat (31-47).
A pihenőt követően sajnos teljesen lelépte az egyre hitehagyottabbá váló Kosársulit a Győr: a teljes harmadik negyedben mindössze hat pontot szereztek a vásárhelyiek, a vendégek kegyetlenül kihasználták a hibákat és végleg eldöntötték a meccset. A különbség majd’ harmincra nőtt a 30. percre, majd a zárónegyed elején a harmincötöt is elérte (39-74, 32. perc).
Ekkor felébredt a Kosársuli és egy 22-0-s rohammal ritkán látható zárkózást mutatott be a lefújásig, ami az eredmény kozmetikázására volt elegendő. A vége 81-66-os győri siker lett, aminek köszönhetően a vendégek felléptek a tabella 8. helyére, a Kosársuli pedig visszacsúszott az utolsó előtti, 11. pozícióba.
A mindössze 21%-kal triplázó vásárhelyi csapatból Bálint 19 pontig, Kelemen dupla-dupláig jutott (17 pont, 10 lepattanó), a Győr legeredményesebbje a 17 pontos Bakon volt.
NB I/B Zöld csoport, 13. forduló:
Vásárhelyi Kosársuli-GYKC UNI Győr 66-81 (17-21, 14-26, 6-19, 29-15)
Hódtói Sportcsarnok, 250 néző. Vezette: dr. Varga, Borgula, Drenyovszki
Kosársuli: Bősz 5/3, Balogh 5/3, Kelemen 17/9, Bálint 19/3, Utasi Zs. 5
Csere: Rostás 10, Tóth 3/3, Kruzslicz 2
Vezetőedző: Saša Vejinović
Győr: Góbi 7/3, Baliga 4/3, Nagy 12/9, Kámán 16/6, Köcse 11/3
Csere: Bakon 17/15, Tóth-Erdei 6/6, Sólyom 5/3, Szűr 3/3
Vezetőedző: Lógár Bence
Saša Vejinović: „Talán most állunk a legnehezebb helyzetben abból a szempontból, hogy innen kell önbizalmat meríteni és összetartani a folytatáshoz. De hát az a valami könnyű lenne akkor, ha menne a szekér… Köszönöm a nézőknek, akik kilátogattak!”
Lógár Bence: „Tudtuk, hogy nagyon fontos mérkőzés lesz ez nekünk, sőt, talán az egyik legfontosabb, hiszen rájátszásba akarunk jutni. Három negyeden keresztül extrán dobtunk, extrán védekeztünk, óriási sebességgel játszottunk. A negyedik negyedben kiengedtünk, előjött a rutintalanságunk, de nem volt veszélyben a győzelmünk. Tudom, hogy ezt tudják a játékosaim, át kell mentenünk a többi mérkőzésre és még több sikerünk lesz. Remélem, kitart ez és a rájátszásba jutunk. A Vásárhelynek is jó csapata van, gratulálok és további sok sikert kívánok nekik!”
Az U21-esek a félidőben 41-32-re vezettek, végül 74-60-ra győztek, így a 6. helyen állnak a tabellán. A Kosársuli legeredményesebbje a 15 pontig jutó Niksic volt.
Folytatás január 25-én, vasárnap az Eger otthonában.





