Hosszú idő után ismét hazai pályán játszik a Kosársuli

Szerző: | nov 19, 2025

Szűk másfél hónapot és zsinórban öt idegenbeli tétmeccset követően követően játszik újra a Hódtói Sportcsarnokban a Vásárhelyi Kosársuli. Saša Vejinović csapata az NB I/B Zöld csoportjának 8. fordulójában a Százhalombattát fogadja pénteken.

A Kosársuli négy vereséggel a háta mögött arra készül, hogy ismét meccset nyerjen, így megtartsa hibátlan hazai mérlegét és előrelépjen a tabella 9. helyéről.

A százhalombattaiak sincsenek jó passzban, a Hepp-kupa-kiesés mellett a bajnokságban a Nagykőröstől és a Budafoktól is kikaptak novemberben. 4-3-as mérleggel az 5. helyet foglalják el jelenleg, idegenben eddig a Győrt tudták legyőzni.

Törőcsik Marcell együttesének ereje az előző, bronzéremmel záruló idényhez hasonlóan a csapatjátékban rejlik, az egyéni ranglistákon mindössze a lepattanókban jeleskedő Kovács Gergely Soma található a legjobbak között.

Egy évvel ezelőtt az akkor listavezető Százhalombattát remek játékkal, nagy bravúrral tudta legyőzni a Hódtói Sportcsarnokban a Kosársuli 79-67-re, majd februárban 74-62-re kikapott vendégként.

A Vásárhelyi Kosársuli-Százhalombattai KSE találkozó november 21-én, pénteken 18:30-kor kezdődik. Előtte, 15:30-tól az U21-esek is összecsapnak, a vásárhelyi fiatalok a listavezető DMTK-SZKSE-t fogadják. A mérkőzés megrendezését a Hódkertész Kft. és a Bodrogi Bau Kft. támogatja.

Rangadót játszik hazai pályán a Kosársuli

Rangadót játszik hazai pályán a Kosársuli

Péntek este ismét a Hódtói Sportcsarnokban lép pályára a Vásárhelyi Kosársuli: az NB I/B Zöld csoportjának 18. fordulójában a Békéscsabát fogadja Saša Vejinović csapata. Két hét szünetet követően folytatódik a bajnokság, amelynek alapszakaszából mindössze öt mérkőzés...

Csoportelsőként zárt a Kosársuli U11

Csoportelsőként zárt a Kosársuli U11

Február 21-én az országos U11-es bajnokság, azaz a Kenguru Kupa 5. fordulójában lépett pályára a Vásárhelyi Tigrisek csapata. Patkós József tanítványai hazai pályán egy győzelemmel és egy vereséggel zártak, így megnyerték a B csoportot. Eredmények: Vásárhelyi Tigrisek...

Két főtáblás győzelem a Kosársuli U14-nél

Két főtáblás győzelem a Kosársuli U14-nél

Újabb kétnapos tornán lépett pályára az U14-es bajnokság főtábláján a Vásárhelyi Kosársuli U14/A. Czibere Zoltán legénysége két sikerrel zárta a megmérettetést, ráadásul csak 1 ponton múlt, hogy a harmadik meccset is behúzzák. Vasas Akadémia U14 /B - Vásárhelyi...