Szeptember 26-án, pénteken elkezdődik az NB I/B Zöld csoport 2025-26-os idénye. A Vásárhelyi Kosársuli hazai pályán játszik, 18:30-kor az újonc Pénzügyőrt fogadja a Hódtói Sportcsarnokban.
12 csapattal indul a bajnokság, aminek az erőviszonyait egyelőre – mint minden szezonkezdetnél – nehéz felmérni, hiszen sok csapat kerete átalakult. Feljutóként a Baja, a Kozármisleny és a Pénzügyőr csatlakozott a mezőnyhöz, közülük pedig a fővárosiakat fogadja a Kosársuli az 1. fordulóban.
Saša Vejinović együtteséből Borbáth Balázs, Orgona Gergő, Knyur Soma és Nagy Noel távozott, míg az érkezők oldalán van régi-új játékosként Rostás Imre, valamint a pályafutását korábban évekig szüneteltető Szombati Tamás. Mellettük a saját nevelésű tehetségek közül Niksic Alexander, Szilágyi Kende és Wolf Dominik is lehetőséget kap a bizonyításra.
A csapat két hasznos edzőmeccsen van túl, a Békéscsaba ellen idegenben és hazai környezetben is sikerült győzni. Hasonló eredményben reménykedhetünk a pénteki bajnoki kapcsán is.
Fontos információ a meccsel kapcsolatban, hogy az idei szezonban belépőjeggyel lehet látogatni a Kosársuli hazai találkozóit. A jegyeket a helyszínen lehet megvásárolni, és ott lehet átvenni az igényelt éves bérleteket is. A bérlet a személyazonosság azonosítására alkalmas igazolvány bemutatásával együtt használható.
A jegyárak: felnőtt (18 éven felülieknek): 1000 Ft; nyugdíjas vagy 18 éven aluli fiatal: 500 Ft. A bérletárak: felnőtt: 16000 Ft; nyugdíjas vagy 18 éven aluli fiatal: 8000 forint. A Kosársuli havi képzési hozzájárulást fizető utánpótlás-játékosainak, valamint 6 éves kor alatt a belépés ingyenes.
A helyszíni jegyvásárlás miatt mindenképp tovább tarthat a beléptetés, kérjük szurkolóinkat, hogy számoljanak ezzel. A Pénzügyőr elleni mérkőzés szeptember 26-án, pénteken 18:30-kor kezdődik a Hódtói Sportcsarnokban. Előtte, 15:30-tól az U21-esek is összecsapnak. A mérkőzés megrendezését a Hódkertész Kft. támogatja.