12 pontos hátrányból utazik a fővárosba a Kosársuli

Szerző: | máj 7, 2025

Péntek este Budafokon lép pályára a Vásárhelyi Kosársuli. A tét az, hogy melyik csapat játszhat az 5. helyért a bajnokságban – a Kosársuli az első meccsen 12 pontos vereséget szenvedett, így innen kéne fordítania a párharc győzelméhez.

A május 1-i első meccsen a harmadik negyed második felétől lépett el a pontosabban kosárlabdázó Budafok, és végül 12 ponttal, 84-72-re győzött.

Nem lesz egyszerű dolga Saša Vejinović együttesének, hiszen az előző szezonban még Piros csoportos budafokiak erős hazai mérleggel zárták az alapszakaszt (8-3), márciusban 89-68-ra győzték le a Kosársulit.

Amelyik csapat sikerrel zárja a párharcot, a Nagykőrös-Sopron győztesével játszhat az 5. helyért, míg a vesztes a 7. helyért léphet pályára a szezon utolsó találkozóin.

A Budafok–Vásárhelyi Kosársuli mérkőzés május 9-én, pénteken 18.30-kor kezdődik a BMTE Fonyódi Antal Sportcsarnokban.

Veretlenül lépett tovább U14-es csapatunk

Veretlenül lépett tovább U14-es csapatunk

Veretlenül teljesítette az első selejtezőkört a Vásárhelyi Kosársuli U14/A csapata. Czibere Zoltán együttese mindhárom mérkőzését megnyerte, így a főtáblára jutásért játszhatnak, a hétvégén Kecskeméten folytatják a szereplést. Vásárhelyi Kosársuli U14/A – FTSI U14...

Szurkolj velünk egész szezonban – és támogasd a Kosársulit!

Szurkolj velünk egész szezonban – és támogasd a Kosársulit!

Legyél ott a Vásárhelyi Kosársuli hazai mérkőzésein a 2026/27-es szezonban! A szezonbérlettel NB I/B Zöld csoportos csapatunk hazai bajnoki és kupamérkőzéseit is megtekintheted. A bérlet megvásárlásával nemcsak a lelátóról támogatod a csapatot, hanem közvetlenül...

A regionális bajnokságban folytatja a Kosársuli U19

A regionális bajnokságban folytatja a Kosársuli U19

A Hódtói Sportcsarnokban rendezték az U19 bajnokság főtáblájának selejtezőjét. Utasi Gábor tanítványainak sajnos nem sikerült győznie, viszont a csapat játéka egyre javuló képet mutatott. A szezont a régiós bajnokságban folytathatják tovább. Vásárhelyi Kosársuli -...