SEGÍTS SZJA
1 SZÁZALÉKOD FELAJÁNLÁSÁVAL!

Kis vidéki egyesületként minden fillér támogatás számít. Szeretnénk a nálunk kosarazó gyerekeknek a lehető legtöbbet adni, erre még nagyobb esélyünk lehet, ha segítesz, és te is a Vásárhelyi Kosársulinak ajánlod fel személyi jövedelemadód 1 százalékát.

MIRE FORDÍTJUK A PÉNZT?

  • A csapatok utaztatására (.szerencsére egyre jobban szerepelnek utánpótlás csapataink, így ez a költség egyre jobban nő, TAO-támogatásból nem tudjuk teljesen biztosítani.)
  • Sportruházatra (A társasági adótámogatás nem fedi teljesen ezek költségét, így ehhez is kiegészítésre van szükségünk.)
  • Közösségi programokra (Hisszük, hogy sikereket csak közösségként érhetünk el! Szeretnénk minél több közösségépítő programot tartani, amihez támogatásra van szükségünk. Jelenleg ezeket erőn felül szervezük meg, nagyon alacsony költségvetésből.)
  • Tehetséggondozás (A már futó Junior Coaching Programunkban szereznénk szakmai és olyan programelemeket véghezvinni, ami segít kiaknázni minden kosarasunknak a benne rejlő tehetséget.)
  • Az NBI-es csapatunk működtetésére (Erre a célra önerőből kell biztosítanunk szinte az összes forrást. Célunk továbbra is, hogy sajátnevelésű fiatalokat építsünk be, ez a legutóbbi szezonban már látványosan működött.)

Te mit tehetsz?

  • Nagyon hálásak leszünk, ha a Vásárhelyi Kosársulinak ajánlod fel személyi jövedelemadód 1 százalékát.
  • Ehhez csak add meg a alábbi adatokat az adóbevallásod leadásakor minden évben május 20-ig:
    Szervezet neve: Hódmezővásárhelyi Kosársuli Sportegyesület
    Adószám:  18454040-2-06

KÖSZÖNJÜK A TÁMOGATÁSOD!!!