Pécsen a Kosársuli

Szerző: | febr 14, 2024

Február 16-ánm pénteken a Pécs otthonában lép pályára a Vásárhelyi Kosársuli NB I/B Zöld csoportos csapata. A kék-sárgák már csak egy karnyújtásnyira vannak a felsőházi rájátszástól, ezért rendkívül fontos találkozó vár rájuk, de vajon meglesz-e a sorozatban hatodik siker?

A Kosársuli pazar sorozatot produkált az elmúlt hetekben, hiszen 5 mérkőzést nyert meg, amivel a legjobb formában lévő együttes jelenleg a bajnokságban. Ráadásul a listavezető Székesfehérvár, a második Tiszaújváros és a harmadik Sopron skalpját is begyűjtötték Bálinték. Az NKA Universitas Pécs II. ugyan jelenleg nincs túl jó passzban, ám semmiképp sem szabad alábecsülni a Baranya vármegyeieket, akik a Hódtói Sportcsarnokban 7 ponttal tudtak győzni. A tehetséges fiatalokból álló akadémiai gárda legutóbb meglepetésre kikapott a Pénzügyőr otthonában, előtte pedig a Győrtől. Mindez azonban nem jelent semmit, hiszen hazai pályán ők számítanak esélyesebbnek.

Ám a Vásárhely sem feltett kézzel utazik majd a mérkőzésre, Utasi Gábor és Saša Vejinović legénysége továbbra is a playoffért küzd. A kérdés, hogy mennyire sikerül majd azt letenni védekezésben az asztalra, amit elterveznek Kelemenék, hiszen ez kulcskérdés lehet. Egy biztos: az elmúlt hetekben kirobbanó formában játszó Uros Rosic, és a hozzá felzárkózó Bálint, Orgona valamint a vásárhelyi fiatalok, így Balogh, Borbáth, Knyur és Bősz, valamint a mindig nagy szívvel játszó Kass és Pinnyey is odateszi majd magát, hogy megszülessen a zsinórban hatodik hódmezővásárhelyi győzelem.

A Vásárhelyi Kosársuli legközelebb 2024. február 23-án lép pályára hazai környezetben. Akkor a közvetlen rivális Dunaharaszti érkezik majd a Hódtói Sportcsarnokba.

Hazai pályán rajtol a Kosársuli – pénteken kezdődik a bajnokság

Hazai pályán rajtol a Kosársuli – pénteken kezdődik a bajnokság

Pénteken véget ér a várakozás: megkezdi szereplését a 2026/27-es szezonban az NB I/B zöld csoportos Vásárhelyi Kosársuli. Sasa Vejinovic együttese rögtön hazai pályán rajtol, szeptember 25-én 18:30-tól az újonc Budapesti Bikákat fogadja a Hódtói Sportcsarnokban. Az...

Veretlenül lépett tovább U14-es csapatunk

Veretlenül lépett tovább U14-es csapatunk

Veretlenül teljesítette az első selejtezőkört a Vásárhelyi Kosársuli U14/A csapata. Czibere Zoltán együttese mindhárom mérkőzését megnyerte, így a főtáblára jutásért játszhatnak, a hétvégén Kecskeméten folytatják a szereplést. Vásárhelyi Kosársuli U14/A – FTSI U14...

Szurkolj velünk egész szezonban – és támogasd a Kosársulit!

Szurkolj velünk egész szezonban – és támogasd a Kosársulit!

Legyél ott a Vásárhelyi Kosársuli hazai mérkőzésein a 2026/27-es szezonban! A szezonbérlettel NB I/B Zöld csoportos csapatunk hazai bajnoki és kupamérkőzéseit is megtekintheted. A bérlet megvásárlásával nemcsak a lelátóról támogatod a csapatot, hanem közvetlenül...