MAGABIZTOS SIKERREL NYITOTT A KOSÁRSULI!

Szerző: | szept 25, 2026

Az első félidőben még izgulnia kellett a vásárhelyi nézőknek, a fordulást követően azonban kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban. A vásárhelyiek a következő két fordulóban idegenben játszanak. A Nagykőrös és a TFSE után legközelebb október 16-án a Pécs látogat a Hódtói Sportcsarnokba.

Bálint egy befutásból szerezte a Kosársuli első pontjait az idényben. Ezután a hazaiak percei következtek, igaz gyorsan fordult a kocka, és Szántó ziccerével plusz egy büntetőjével már a Bikák mentek 6-13-ra, 6 perc után. Mellettük Szabó villant meg többször. Ez a játékrész a vendégeké volt, Vavra András edzőnek még egy kosárpályán ritkán látható sorcserére is volt ideje. (13-21)

Anda uralta a légteret a védőpalánk alatt, majd Baloghnak is kiosztott egy gólpasszt. Ezzel megkezdte a felzárkózást a kék-sárga csapat, akik Polányi egészpályás ziccere után már lőtávon belül voltak, 21-23. Ezután vendég időkérés jött, ami megállította a lendületet. Maradt az 5 pont körüli különbség, ráadásul a vásárhelyiek magasa, Anda még a nagyszünet előtt begyűjtötte 4. hibáját.

32-36-nál fordultak az urak, nem találta a ritmust a Vásárhely, annál inkább Szántóék, akik 3 minutum után növelték a különbséget. Bálint Erik három és fél perc után triplával törte meg a hazai gólcsendet, hozzá Balogh két büntetővel csatlakozott, sőt Kelemen is bevert egy hármast, majd egy büntetővel megfejelt kettest, így már 4 egységnyi vásárhelyi előnynek örülhetett a melyén tisztelt publikum. Bálint Erik irigyelte el a hármast régi csapattársától: 46-39.  Ezután is folytatódott Bőszék jó szériája, ami hét pontos vezetést hozott a kisszünetre.

A negyed elején Utasi Gergely és Bálint köszönt be, Kelemen labdalopását követően pedig már 13-mal ment a Hódmezővásárhely. A padról beszálló Bősz sem volt beverni egy távolit, amivel 17-re nőtt a differencia. A védőoldalon Anda uralta a trapézt 15 lepattanónál tartott a vége előtt 5 perccel, mindez stabil alapot adott a támadásoknak. 64-49-nél időt kért Vavra, hogy egy utolsó támadást indítsanak a győzelemért, ám már nem tudtak megújulni, olyannyira, hogy a vendégek edzője egy technikaival gazdagodva zárta a fordulót. A

A felnőtt mérkőzés előtt a két klub U21-es csapata is összecsapott. Azt a találkozót is a Vásárhely nyerte meg. Hosszabbítás után 72-68-cal zárult az a mérkőzés.

Vásárhelyi Kosársuli – Budapesti Bikák 64-49 (13:21, 19-15, 21-10, 11-3)
NBI B zöld csoportos bajnoki mérkőzés, Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 200 néző.
Vezette: Radnóti Miklós, Drenyovszki Dániel, Dr. Danka Péter.

Kosársuli: Polányi 4, Kruzslicz 7/3, Bálint 12/6, Kelemen 18/12, Anda 10,Csere: Balogh 4, Utasi 4, Bősz 5/3.
Edző: Saša Vejinović

Bikák: Pleesz 2, Szabó 13/9, Szántó 7, Ménesi 3, Lajsz 5, csere: Bohunicky 6, Horvát 5/3, Novák 5/3, Bucskó 3, Baki -.
Edző: Vavra András

Saša Vejinović: A végeredmény azt mutathatja, hogy sima volt, de benne volt végig, hogy fordíthatnak a Bikák. Nagyon szimpatikus, rutinos, harcolós csapat. Sokat nm tudtunk róluk, újonc csapat ellenére nem gondolom, hogy gondjuk lesz ebben a bajnokságban. Anda Dávid az első félidőben sok faultot gyűjtött be, de utána nagyon rutinosan hozta le ezt a mérkőzést. Gratulálok a gőzelemhez a csapatnak!

Vavra András: Azt gondolom, hogy Vásárhelyen mindig is az volt a jellemző, hogy rengeteg triplával operálnak, ha ezt megengedik nekik, akkor hazai pályán mindig győzelmi esélyük van. Az első félidőben ezt nagyon jól kontrolláltuk. A második félidőben viszont sok külső dobást megengedtünk. Illetve a félidőben, amikor megbeszéltük, hogy ha a megszerzett előny után kiengedünk, akkor visszajönnek. A második félidőben ismét kiengedtünk, ekkor 7 pontos előny után elkényelmesedtünk, lelassult a támadás. Ekkor ritmust kapott a hazai csapat. Rengeteg tanulsága van a meccsnek, újonc csapat vagyunk, még idő kell, hogy összeszokjunk.

Kecskeméten játszott az U14/A

Kecskeméten játszott az U14/A

Az előselejtezőben bezsebelt három győzelemmel indult útnak múlt hétvégén a Vásárhelyi Kosársuli U14-es csapata. Czibere Zoltán legénysége nem volt könnyű helyzetben, hiszen a Sopron és a Kecskemét együttese jóval nagyobb játékerőt képviselt, ám a Baja ellen közel...

Hazai pályán rajtol a Kosársuli – pénteken kezdődik a bajnokság

Hazai pályán rajtol a Kosársuli – pénteken kezdődik a bajnokság

Pénteken véget ér a várakozás: megkezdi szereplését a 2026/27-es szezonban az NB I/B zöld csoportos Vásárhelyi Kosársuli. Sasa Vejinovic együttese rögtön hazai pályán rajtol, szeptember 25-én 18:30-tól az újonc Budapesti Bikákat fogadja a Hódtói Sportcsarnokban. Az...

Veretlenül lépett tovább U14-es csapatunk

Veretlenül lépett tovább U14-es csapatunk

Veretlenül teljesítette az első selejtezőkört a Vásárhelyi Kosársuli U14/A csapata. Czibere Zoltán együttese mindhárom mérkőzését megnyerte, így a főtáblára jutásért játszhatnak, a hétvégén Kecskeméten folytatják a szereplést. Vásárhelyi Kosársuli U14/A – FTSI U14...