Az alapszakasz győzteséhez látogat a Kosársuli

Szerző: | márc 26, 2026

Pénteken a Kozármisleny vendégeként lép pályára a Vásárhelyi Kosársuli. Saša Vejinović csapata az alapszakasz utolsó előtti, 21. fordulóját játssza az NB I/B Zöld csoportjában.

A Kosársulinak már csak matematikai esélye maradt arra, hogy bejusson a felsőházi rájátszásba – ehhez az kellene, hogy mindkét hátralévő meccsét megnyerje, a Békéscsaba és a Pénzügyőr pedig mindkettőt elveszítse. Erre nincs reális sansz, hiszen a vásárhelyi csapat mind a Kozármisleny, mind a Budafok ellen idegenben játszik.

A kozármislenyiek már biztosan megnyerték az alapszakaszt, hiszen az eddigi 20 találkozójukból mindössze kettőt veszítettek el, a Pénzügyőrtől és a Dunaharasztitól kaptak ki. Csirke Ferenc csapata így tét nélkül játszhat.

A Kosársuli mindössze egyszer, az Eger ellen győzött vendégként az idényben, a papírforma tehát hazai győzelmet ígér.

A NEOsport Kozármisleny SE–Vásárhelyi Kosársuli bajnoki március 27-én, pénteken 19:45-kor kezdődik a kozármislenyi sportcsarnokban. Előtte, 17:15-től az U21-esek is összecsapnak.

Közösen zártuk a szezont – családi napot tartottunk

Közösen zártuk a szezont – családi napot tartottunk

Június 6-án a Hódtói Sportcentrumban rendezte meg hagyományos családi napját a Vásárhelyi Kosársuli. A rendezvényen játékosok, szülők, hozzátartozók, edzők, szakemberek és az egyesület vezetői együtt búcsúztatták a 2025–2026-os szezont. A nap remek hangulatban telt,...

Győzelmekkel fejezte be a szezont az U14-es B-csapat

Győzelmekkel fejezte be a szezont az U14-es B-csapat

A Szedeák U14-es B-csapata ellen zárta a szezont a Vásárhelyi Kosársuli U14-es B-alakulata. Bonifert Domonkos legénysége mindkét helyosztó mérkőzést magabiztosan hozta, így remek győzelmekkel fejezték be a 2025-26-os idényt. Vásárhelyi Kosársuli U14/B---Szedeák U14/B ...

Győzelemmel zártak a Tigrisek

Győzelemmel zártak a Tigrisek

Két mérkőzéssel zárta a szezont a múlt héten a Vásárhelyi Tigrisek csapata. Patkós József tanítványai az U11-es bajnokság A-csoportjában a Mezőberény ellen ugyan 2 pontos vereséget szenvedtek, de a Lehel Kosársuli ellen magabiztos sikerrel fejezték be a 2025-26-os...